Az aerobik szó jelentése:
Oxigénnel, de tulajdonképpen zenére végzett gimnasztikai gyakorlatok kombinálása.
A mozgásban különböző hosszúságú gyakorlat-kombinációk szerepelnek, a résztvevők edzettségétől, állóképességétől függően. A zene adja a ritmust, valamint eltereli a gondolatokat a fokozott terhelésről.
Fontos, hogy folyamatosan pótold az óra során elveszített vizet. Ha nem így teszel, hányingert, szédülést és hirtelen elgyengülést tapasztalhatsz.
Mivel az aerobik gyors mozgásokat feltételez, fontos, hogy megfelelő cipőben végezd. A boka befelé vagy kifelé történő mozgása komoly balesetekhez is vezethet. Ha tudod, hogy hajlamos vagy rá, ajánlott ortopéd orvos által előírt cipőt, vagy betétet használni.
Mennyi ideig tart?
Az átlagos erobik edzés mindig egy negyed órás bemelegítéssel kezdődik. A mozgás intenzitása miatt nem is lehetne enélkül sérülésmentesen megúszni. Ezután edzéstervtől függően következik a koreográfia kitalálása, gyakorlása. Először mindig két mozdulatsort végeznek egymás után, majd ezt bővítik folyamatosan. Minél nehezebb gyakorlatokat tartalmaz és minél hosszabb egy-egy koreográfia, nyilván annál nagyobb sikerélményt okoz a résztvevőknek. Ebből a szempontból fel lehet úgy is fogni, mint egy táncórát. Minél szebben és tökéletesebben kell véghez vinned a meghatározott lépéseket.
A gyakorlatok után 5-10 perces levezetés következik, mely tulajdonéppen nem más, mint az elfáradt, megdolgozott izmok nyújtása. Ez szintén nagyon fontos a későbbi sérülések elkerülésének szempontjából
Az aerobiknak ma már számtalan fajtáját ismerjük.
Végezheted súlyzókkal, földön fekve, táncosabb elemekkel, küzdő sportból átvett mozgássorokkal, vagy akár lépcsőzve is. Ez utóbbi az egyik talán legkedveltebb, az úgynevezett step-aerobik. Ennek lényege, hogy a mozgássorokat egy mobil lépcsőfokra le- és fel lépkedve kell végezni. Egy aerobik edzés alatt több százszor lépsz így fel egy lépcsőre. Különösen azoknak ajánlott, akik a kényes comb és pospi területet szeretnék formásabbá és keményebbé tenni, vagy fogyni szeretnének.
Az aerobik nagy előnye, hogy tág sport. Ez annyit jelent, hogy ténylegesen személyre szabottan lehet az edzéstervet kialakítani, valamint a sok különböző fajtája biztosítja azt, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.
Forrás:http://www.femina.hu/fittseg/a_aerobik