A spontán társas tevékenységet legtermékenyebben a pszichoterápiás csoportok bizonyos fajtáiban figyelhetjük meg. Kitűnik, hogy az emberek időről időre figyelemreméltó módon változtatnak magatartásukon, nézőpontjukon, hangjukon, szókincsükön és egyéb viselkedési sajátosságaikon.

A viselkedésbeli változásokat gyakran érzelmi eltolódások kísérik. Úgy látszik, a magatartásformák bizonyos készlete minden emberben egy bizonyos lelkiállapotnak a megfelelője, míg egy másik készlet egy másfajta pszichikus attitűd járuléka; a kettő gyakran ellentétben áll. Ezek a változások és eltérések vezettek el az én-állapotok fogalmához.

Szaknyelven az én-állapot fenomenológiai vonatkozásban érzések összefüggő rendszereként, működési vonatkozásban pedig összefüggő magatartásminták készleteként írható le. Gyakorlatibb formában: az érzések rendszerét megfelelő magatartásminták együttese kíséri. Az ilyen én-állapotok korlátozott választéka mindenkinek rendelkezésére áll; ezek nem szerepek, hanem lélektani realitások. A választékot a következő kategóriákba csoportosíthatjuk: 1. a szülőkére hasonlító én-állapotok, 2. autonóm módon, a valóság tárgyilagos értékelésére irányuló én-állapotok és 3. archaikus maradványokat képviselő, korai gyermekkorban rögzült, de még mindig aktív én-állapotok. Szaknyelven exteropszichikus, neopszichikus és archeopszichikus én-állapotoknak nevezzük őket. Megnyilvánulásaikat köznyelven így jelöljük: szülői, felnőtti és gyermeki. Ezek az egyszerű kifejezések, a legszakszerűbb okfejtéseket kivéve, mindenre beválnak.

Kiindulópontunk tehát a következő: egy-egy emberi közösség minden egyes tagjában, minden pillanatban szülői, felnőtti vagy gyermeki én-állapotok jutnak kifejezésre; az egyének, ha különböző fokú készséggel is, de képesek átváltani az egyik én-állapotból a másikba. Ezek a megfigyelések bizonyos diagnosztikus megállapításokhoz vezetnek. "Ez most a szülői éned" annyit jelent: "Most ugyanabban a lelkiállapotban vagy, mint valamelyik szülőd (vagy szülőpótlékod) szokott lenni; úgy reagálsz, ahogyan ő reagálna; ugyanolyan kedélyállapotban, ugyanazokkal a gesztusokkal, szókészlettel, érzésekkel stb." "Ez most a felnőtti éned" annyit jelent: "Most éppen autonóm módon, tárgyilagosan értékelted a helyzetet, és előíítélet-mentesen fejezed ki ezeket a gondolati folyamatokat, a benned felmerült problémákat és következtetéseket." "Ez most a gyermeki éned" annyit jelent: "Reagálásod módja és célzata ugyanaz, mint lett volna kisfiú vagy kislány korodban."

1. Mindenkinek voltak szülei (vagy szülőpótlékai), és így mindenki magában hordozza az én-állapot olyan készletét, amely újratermeli a szülők én-állapotait (úgy, ahogyan az egyén érzékelte őket); ezek a szülői én-állapotok bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak (exteropszichikus működés). Köznyelven: "Mindenkiben lakozik egy Szülő."

2. Mindenki (beleértve a gyerekeket, az értelmi fogyatékosokat és a szkizofréneket is) képes objektív adatfeldolgozásra, ha a megfelelő én-állapot működésbe hozható (neopszichikus működés). Köznyelven: "Mindenkiben lakozik egy Felnőtt."

3. Mindenki volt egyszer fiatalabb, mint az adott pillanatban, és magában hordoz olyan, a korábbi éveiben rögzült maradványokat, amelyek bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak (archeopszichikus működés). Köznyelven: "Mindenki magában hordoz egy kisfiút vagy kislányt."

Ezen a ponton most már célszerű az I/a-val jelzett ábra felvázolása; strukturális diagramnak nevezzük. Nézőpontunkból ez az egyén teljes személyiségének diagramja. Magába foglalja a személyiség szülői, felnőtti és gyermeki én-állapotát. Ezek gondosan el vannak különítve egymástól, mert erősen különböznek, és mert gyakran ellentétbe kerülnek egymással. A tapasztalatlan szemlélő első pillanatban nem látja világosan a különbségeket, de rövid idő alatt frappánssá és érdekessé válnak bárki számára, aki veszi a fáradságot, hogy megtanulja a strukturális diagnózist. A továbbiakban a valóságos személyeket kisbetűvel szülőknek, felnőtteknek és gyermekeknek nevezzük; a nagybetűs Szülőt, Felnőttet és Gyermeket a szóban forgó én-állapot megjelölésére tartjuk fenn. Az I /b ábra a strukturális diagram megfelelő, leegyszerűsített formáját mutatja.

1. ábra

1. A "gyermekes" szót a strukturális elemzésben sohasem használjuk, mivel olyan mellékzöngéi vannak, mint a nemkívánatosság, valami, amit le kell állítani, amitől meg kell szabadulni. A Gyermek (az archaikus én-állapot) leírásához a "gyermeki" kifejezést használjuk, tekintve, hogy ez biológiai jellegűbb és előíítélet-mentesebb. Valójában a Gyermek nem is egy módon a személyiség legértékesebb része, és ugyanazt viheti be az egyén életébe, amivel egy valóságos gyermek gazdagíthatja a család életét: báj, öröm és alkotókészség forrása. Ha az egyénben lakozó Gyermek zavart és nem egészséges, akkor a következmények kellemetlenek lehetnek, de ebben az esetben is lehet és kell tenni valamit.

2. Hasonlóképpen áll a dolog az "érett" és "éretlen" szavakkal. A mi rendszerünkben nem létezik "éretlen személy". Csupán olyan emberek vannak, akikben a Gyermek nem helyénvaló módon vagy terméketlenül kerekedik felül, de ezeknek az embereknek is van teljes, jól strukturált Felnőttjük: mindössze fel kell fedni és aktivizálni. Megfordítva az úgynevezett "érett emberek" azok, akik az idő java részében képesek a Felnőttet ellenőrzésük alatt tartani, de alkalomadtán a bennük levő Gyermek, mint mindenki másban, akár felül is kerekedhet - nemegyszer meghökkentő eredménnyel.

3. Megemlítendő, hogy a Szülő kétféleképpen, közvetlen és közvetett formában nyilvánul meg. Az egyik: aktív én-állapot; a másik: hatás. A közvetlen, aktív formában az illető így válaszol, ahogyan tulajdon apja (vagy anyja) ténylegesen válaszolt. ("Tégy úgy, ahogyan én.") A közvetett hatás esetében az illető úgy válaszol, ahogyan elvárták tőle. Ne azt tedd, amit én teszek, azt tedd, amit mondok.") Az első esetben olyan lesz, mint ők, a másodikban alkalmazkodik a kívánalmaikhoz.

Az egyik: alkalmazkodó Gyermek; a másik: a természetes Gyermek. Az alkalmazkodó Gyermek szülői befolyásra módosítja viselkedését. Úgy viselkedik, ahogyan apja (vagy anyja) kívánta, például engedékenyen vagy koraéretten, de visszahúzódva vagy nyafogva is alkalmazkodhat. Ilyenkor a szülői hatás az ok, az alkalmazkodó Gyermek pedig az okozat. A természetes Gyermek spontán kifejeződés: például lázadás vagy alkotókészség. A strukturális elemzés érvényességét jól igazolja az alkoholizmus vizsgálata. A részegség először rendszerint a Szülőt fosztja meg erejétől; az alkalmazkodó Gyermek felszabadul a Szülő hatása alól, és ezáltal természetes Gyermekké válik.

Az eredményes játszmaelemzés szempontjából csak ritkán szükséges átlépnünk a fentiekben körvonalazott határokat, amennyiben a személyiség struktúrájáról van szó.

Az én-állapotok normális fiziológiai jelenségek. A lelki élet szerve és szervezője az emberi agy; termékei én-állapotok formájában szerveződnek meg és raktározódnak el. Penfield és társainak kutatómunkája már néhány konkrét bizonyítékkal is alátámasztotta ezt a megállapítást. Az emberben különböző szinteken másfajta csoportosító rendszerek is működnek - mint például az adatszerű emlékezet -, de a tapasztalás természetes formáját a változó lelkiállapotokban kell látnunk. Az én-állapotok minden egyes típusának nagy értéke van az emberi szervezet életműködésének a szempontjából.

A Gyermekben intuíciók, alkotókészség, spontán hajtóerők és örömök sejlenek. A Felnőtt a fennmaradáshoz szükséges. Adatokat dolgoz fel, valószínűségszámításokat végez; az ember ezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A Felnőtt szerzi meg a tapasztalatokat arról is, hogy mi jár kudarccal, és mi nyújt örömöt. Amikor például egy forgalmas úton kell átkelnünk, a sebességadatok komplex sorozatát kell feldolgoznunk; addig nem cselekszünk, amíg a számítások nem jelzik, hogy igen nagy valószínűséggel biztonságban érhetünk át a túloldalra. Az ilyen típusú sikeres becslések olyasfajta jóleső érzést váltanak ki, mint a síelés, a repülés, a vitorlázás és az egyéb mozgásos sportok okozta öröm. A Felnőttnek még egy feladata van: szabályozza a Szülő és a Gyermek tevékenységét, és tárgyilagosan közvetít közöttük.

Először: lehetővé teszi, hogy az egyén a valóságos gyermekek szülőjeként sikeresen működhessék, és így előmozdítsa az emberi faj fennmaradását. A Szülő értékét ebben a vonatkozásban jól szemlélteti az a tény, hogy a kisgyermekkorukban árván maradt emberek sokkal több nehézséggel küszködnek gyermekeik felnevelése során, mint azok, akiknek még serdülőkorukban is sértetlen volt az otthoni környezetük. Másodszor: bizonyos válaszokat automatikussá tesz, s ez sok időt és energiát takarít meg. Számos dolgot azért teszünk, mert "így szoktuk tenni". A Felnőtt ezáltal mentesül attól, hogy mindenféle csip-csup ügyben döntést hozzon, fontosabb kérdéseknek szentelheti magát, s a rutinügyeket a Szülőre hagyhatja. Így tehát a személyiség mindhárom arculatának igen nagy az értéke, mind a fennmaradás, mind az életvezetés szempontjából. Elemzésük és újraszervezésük csak akkor indokolt, ha egyikük vagy másikuk megbontja az egészséges egyensúlyt. Máskülönben mindhárom - a Szülő, a Felnőtt és a Gyermek - egyforma megbecsülést érdemel, és mindegyiküket törvényes hely illeti meg a teljes és termékeny életben.

1. Penfield, W.: "Memory Mechanisms." Archives of Neurology and Psychiatry, 67:178-198, 1952.
2. Penfield, W. and Jasper, H.: Epilepsy and theFunctiona1 Anatomy of lhe Human Brain. Churchill, 1954. Chap. XI.
3. Berne, E.: "The Psychodynamics of Intuition." Psychiatric Quarterly, 36:294-300, 1962.

Vissza az oldal elejére...

A társas érintkezés egységét tranzakciónak nevezzük. Ha két vagy több ember valamilyen társas összejövetelen találkozik, egyikük előbb vagy utóbb beszélgetésbe kezd, vagy más módon jelzi, hogy tudomásul vette a többiek jelenlétét. Ezt nevezzük tranzakciós ingernek. Erre egy másik személy olyasmit mond vagy tesz, ami valamilyen módon ezzel az ingerrel kapcsolatos; ezt nevezzük tranzakciós válasznak. Az egyszerű tranzakciós elemzés annak a megállapításával foglalkozik, hogy milyen én-állapotok mozgósították a tranzakciós ingert, és milyenek váltották ki a tranzakciós választ. A legegyszerűbb tranzakciókban mind az ingert, mind a választ az érdekelt felek Felnőttje adja. Ha a cselekvő személy például az eléje táruló adatokból úgy vélekedik, hogy most a szikére van szüksége, kinyújtja a kezét. A reagáló személy megérti a gesztust, felbecsüli a szükséges erőt és távolságot, és pontosan oda helyezi a szike nyelét, ahová a sebész várja. A Felnőtt-Felnőtt tranzakcióhoz egyszerűségben legközelebb a Gyermek-Szülő tranzakciók állnak. A lázas gyermek egy pohár vizet kér, és anyja, aki ápolja, odahozza.

Mindkét fenti tranzakció kiegészítő jellegű, vagyis a válasz pontos, megfelel a várakozásnak, és követi az egészséges emberi viszonylatok természetes rendjét. Az első - I. típusú kiegészítő tranzakció néven - a 2/a ábrán látható. A másodikat, a II. típusú kiegészítő tranzakciót a 2/b ábra mutatja be. Nyilvánvaló azonban, hogy a tranzakciók többnyire láncreakcióban követik egymást; minden válasz maga is ingerré válik. A kommunikáció első szabálya úgy hangzik, hogy a kommunikáció mindaddig simán gördül, ameddig a tranzakciók kiegészítő jellegűek; ebből szükségszerűen következik, hogy ameddig a tranzakciók kiegészítő jellegűek, a kommunikáció, elvben, a végtelenségig folytatódhat. Ezek a szabályok függetlenek a tranzakciók természetétől és tartalmától; teljes mértékben a művelet vektorainak irányán alapulnak. Ameddig a tranzakciók kiegészítő jellegűek, a szabály szempontjából mellékes, hogy a két ember kritizálgató pletykába merült-e el (Szülő-Szülő), valamilyen problémát old-e meg (Felnőtt-Felnőtt), vagy együtt játszik (Gyermek-Gyermek vagy Szülő-Gyermek).

2.ábra

Az ellentétes szabály így hangzik: a kommunikáció keresztezett tranzakció esetén megszakad. A legegyszerűbb fajtájú keresztezett tranzakció, amely a világon a legtöbb nehézséget okozta és okozza a társas érintkezésben, legyen az házasság, szerelem, barátság vagy munka, I. típusú keresztezett tranzakció néven a 3/a ábrán látható.

3.ábra

Ez a tranzakció áll a pszichoterapeuták figyelmének a középpontjában, és a pszichoanalízisben ezt írják le klasszikus indulat-átviteli reakcióként. Az inger Felnőttől Felnőtthöz érkezik. Például így: "Nézzük csak meg, hátha kiderül, miért kezdtél erősebben inni az utóbbi időben." Vagy: "Nem tudod, hol vannak az inggombjaim?" A megfelelő Felnőtt-Felnőtt válaszok így hangzanának: "Nézzük meg! Engem is nagyon érdekelne!" Illetve; "Az íróasztalon." De ha a reagáló személy felfortyan, akkor ilyesféle válaszok érkeznek: "Csak kritizálni tudsz, úgy, mint annak idején az apám." Illetve; "Már megint én vagyok a felelős mindenért." Ezek Gyermek-Szülő válaszok, és mint a tranzakciós diagramon láthatjuk, a vektorok keresztezik egymást. Ilyen esetekben az ivással vagy az inggombokkal kapcsolatos problémákat mindaddig fel kell függeszteni, amíg nem tudjuk a vektorokat átrendezni. Az ivás esetében ez néhány hónapot is igénybe vehet, de az inggombok esetében néhány másodperc is elegendő lehet. Vagy a cselekvő személynek kell - a reagáló személyben hirtelen aktívvá lett Gyermek kiegészítőjeként - Szülővé válnia, vagy a reagáló személyben kell a Felnőttnek aktívvá válnia, a cselekvő személy Felnőttjének kiegészítőjeként. Ha a háztartási alkalmazott fellázad valamilyen mosogatási vita során, akkor véget ér az edényekről folytatott Felnőtt-Felnőtt beszélgetés; utána vagy csak Gyermek-Szülő vita következhet vagy egy másik Felnőtt-téma, nevezetesen a

Az I. típusú keresztezett tranzakció ellentéte a 3/b ábrán látható. Ez a pszichoterapeuta számára ismerős ellenáttételi reakció. Ilyenkor a páciens valamilyen tárgyias Felnőtt-megjegyzést tesz, a terapeuta pedig keresztezi a vektorokat: úgy válaszol, mintha a szülő beszélne a gyerekéhez. Ez a II. típusú keresztezett tranzakció. A mindennapi életben a "Nem tudod, hol vannak az inggombjaim?" kiugraszthatja a másikból azt, hogy "Miért nem ügyelsz a saját holmidra? Már nem vagy gyerek". Néhány érdekes geometriai (topológiai) vonást figyelhetünk meg a kapcsolati diagramon (4. ábra), amely a cselekvő és a reagáló személy közötti társas cselekvés kilenc lehetséges vektorát szemlélteti.

4.ábra

A "pszichológiailag egyenlők" közötti kiegészítő tranzakciókat az (1-1)-(1-1), az (5-5)-(5-5) és a (9-9)-(9-9) ábrázolja. Ezenkívül még három másik kiegészítő tranzakció van: (2-4)-(4-2), (3-7)-(7-3) és (6-8)-(8-6). Az összes többi kombináció keresztezett tranzakció, és az esetek zömében ezek keresztezésként jelentkeznek a diagramon - lásd például (3-7)-(3-7), ami két némán egymásra meredő embert eredményez. Ha egyikük sem enged, vége szakad a kommunikációnak, és el kell válniok. A legkézenfekvőbb megoldás ilyenkor: engedni, és áttérni a (7-3)-ra, amely a "Perpatvar" nevű játszmában végződhet; vagy még inkább az (5-5)-(5-5)-re, amikor is mindkét fél nevetésben tör ki, vagy kezet ráz.

Az egyszerű kiegészítő tranzakciók általában felszínes munka- és társas kapcsolatokban zajlanak; könnyen megzavarhatják őket egyszerű keresztezett tranzakciók. A felszínes kapcsolat voltaképpen így is meghatározható: egyszerű kiegészítő tranzakciókra szorítkozó kapcsolat.

Ilyen kapcsolatokkal a különböző tevékenységek, rituálék és szórakozások során találkozunk. Sokkal összetettebbek a rejtett tranzakciók, amelyek egyidejűleg kettőnél több én-állapotnak megfelelő tevékenységet jelentenek: ez a kategória a játszmák alapja. A kereskedők előszeretettel bonyolítanak le szöget bezáró tranzakciókat, ezek három én-állapotot mozgósítanak. Az alábbi párbeszéd durva, de drámai illusztrációja egy kereskedői játszmának: Kereskedő: "Ez itt jobb, de maga ezt aligha engedheti meg magának." Háziasszony: "Márpedig ezt fogom megvenni."

Ennek a tranzakciónak az elemzését az 5/a ábra szemlélteti. A kereskedő mint Felnőtt két objektív tényt szögez le: "Ez itt jobb", és "Maga ezt aligha engedheti meg magának". A látszólagos vagy társadalmi szinten ezek a szavak a Felnőttet célozzák meg a háziasszonyban, és a Felnőtt válaszának így kellene szólnia: "Mindkét dologban igaza van." Igen ám, de a rejtett, a pszichológiai vektort a kereskedő jól begyakorolt és tapasztalt Felnőttje irányítja a háziasszonyban lakozó Gyermek felé. A kereskedő megállapításának helyességét a Gyermek válasza bizonyítja, amely valójában ezt mondja: "Fütyülök az anyagi következményekre, megmutatom ennek az arcátlan fickónak, hogy érek annyit, mint bármelyik vevője." A tranzakció mindkét szinten kiegészítő, mivel a háziasszony feleletét szó szerint veszik, mintha egy Felnőtt kötne adásvételi szerződést. A dupla fenekű rejtett tranzakcióban négy én-állapot vesz részt; rendszerint flörtjátszmákban fordul elő.

5.ábra

Tehenészfiú: "Jöjjön, nézze meg az istállót!" Látogató: "Kislány korom óta imádom az istállókat." Mint az 5/b ábra mutatja, társadalmi szinten itt Felnőtt-beszélgetés folyik istállókról, pszichológiai szinten pedig Gyermek-beszélgetés szexjátékról. A felszínen úgy látszik, mintha a Felnőtt kezdeményezne, de mint a legtöbb játszmában, itt is a Gyermek határozza meg a kimenetelt, és a résztvevők meglepetésnek nézhetnek elébe. A tranzakciókat tehát a következőképpen osztályozhatjuk: kiegészítő vagy keresztezett, és egyszerű vagy rejtett tranzakciók, a rejtetteket pedig tovább bonthatjuk szöget bezáró és duplafenekű típusra.

Vissza az oldal elejére...

A tranzakciók rendszerint sorozatban zajlanak le. A sorozatokat nem a véletlen állítja elő: programozottak. A programozás a következő három forrás egyikéből származhat: Szülőtől, Felnőttől vagy Gyermektől. Általánosabban fogalmazva: társadalomtól, anyagtól vagy idioszinkráziából. Mivel az alkalmazkodás megköveteli, hogy a Gyermeket mindaddig a Szülő vagy a Felnőtt oltalmazza, amíg ki nem tapasztalja a legkülönbözőbb társas helyzeteket, a Gyermektől eredő programozás a magánélet és az intimitás helyzeteiben bizonyul a legmegfelelőbbnek, itt ugyanis már megtörtént az előzetes kipróbálás.

A társas tevékenység legegyszerűbb formái az eljárások és a rituálék. Egyesek közülük egyetemesek, másol: helyi jellegűek, de mindegyiküket meg kell tanulni. Az eljárás egyszerű kiegészítő Felnőtt-tranzakciók sorozata, amely a valóság kezelésére irányul. A valóság meghatározható úgy, mint aminek két dimenziója van: egy statikus és egy dinamikus. A statikus valóság magába foglalja az anyag összes lehetséges elrendezését a világegyetemben. Az aritmetika például a statikus valóságról tett megállapításokból áll. A dinamikus valóság meghatározható úgy, mint az összes energiarendszer kölcsönhatás-lehetőségei a világegyetemben. A kémia például a dinamikus valóságról tett megállapításokat tartalmazza. Az eljárások a valóság anyagával kapcsolatos adatfeldolgozáson és valószínűségi számításokon alapulnak, és legmagasabb fokon a különböző szaktechnikákban érvényesülnek. A repülőgép vezetése és egy vakbél eltávolítása egyaránt eljárás. A pszichoterápia is eljárás oly mértékben, amennyiben a terapeutában levő Felnőtt ellenőrzése alatt folyik, és nem eljárás oly mértékben, amennyiben a Szülő vagy a Gyermek veszi át a terapeutában a parancsnokságot. Az eljárás programozását, a cselekvő személy Felnőttjének becslései alapján, az anyag határozza meg.

Az eljárások értékelésekor két változót használunk. Hatékony az eljárás akkor, amikor a cselekvő személy a lehető legelőnyösebb módon használja fel a rendelkezésre álló adatokat és tapasztalatokat, eltekintve ismereteinek esetleges fogyatékosságaitól. Ha a Felnőtt adatfeldolgozási folyamatába belép a Szülő vagy a Gyermek, az eljárás szennyezett lesz, és hatékonysága csökken. Az eljárás hatékonysága a tényleges eredmények alapján ítélhető meg. A hatóerő pszichológiai, a hatékonyság anyagi ismérv. Egy trópusi szigeten a bennszülött segédorvos nagy gyakorlatra tett szert a hályogeltávolításban. Ami tudása volt, azt magas fokú hatóerővel működtette, de mivel kevesebbet tudott, mint az európai katonaorvos, munkája nem volt ugyanolyan hatékony. Az európai erősen rákapott az ivásra, hatóereje ettől megfogyatkozott, de a hatékonysága nem csökkent azonnal. Csak amikor az évek múlásával remegni kezdett a keze, akkor kerekedett fölébe a segédorvos, nemcsak hatóerő, hanem hatékonyság dolgában is. Látható ebből a példából, hogy mindkét változót az eljárások szakértője értékelheti a legjobban - a hatóerőt a cselekvő személlyel kötött ismeretség, a hatékonyságot pedig a tényleges eredmények tanulmányozása alapján.

Ebből a nézőpontból a rituálé külső társadalmi erők által beprogramozott egyszerű kiegészítő tranzakciók sztereotipizált sorozata. Az olyan fesztelen rituálé, mint például a búcsúzás egy társaságtól, részleteiben erős helyi eltéréseket mutathat, de alapvető formájában mindig azonos. Az olyan előíírásos rituálé, mint például a római katolikus mise, sokkal kevesebb választási lehetőséget kínál. A rituálé formáját a hagyomány szülői úton szabja meg, de újabb keletű "szülői" befolyások köznapi esetekben hasonló, de kevésbé tartós hatást gyakorolhatnak. Néhány, történelmi vagy antropológiai szempontból különösen érdekes, előíírásos rituálénak két fázisa van: 1. az a fázis, amikor a tranzakciók szigorú szülői cenzúra alatt folynak; 2. a szülőileg engedélyezett szabadság fázisa - ekkor a Gyermek többé vagy kevésbé teljes tranzakciós szabadságot élvez, ami aztán vad tobzódásba torkollik.

Számos előíírásos rituálé erősen szennyezett, de meglehetősen hatékony eljárásként indult. Ahogyan az idő múlt, és a körülmények változtak, eljárásként minden érvényességét elvesztette, viszont megmaradt mint vallási hitből származó cselekmény. Tranzakciós nyelven: bűntudatot enyhítenek, vagy kielégülésre törekednek, és így teljesítik a hagyományos szülői kívánalmakat. Ezek az idő strukturálásának biztonságos, megnyugtató (apotropaikus) és nemegyszer élvezetes módját nyújtják. Jó bevezetésül szolgálnak a játszmaelemzéshez a fesztelen rituálék; ezek közül is legtanulságosabbak az amerikai üdvözlési rituálék.

1A: "Üdv!" (Helló, jó reggelt!)
1B: "Üdv!" (Helló, jó reggelt!)
2A: "Meleg az van, mi?" (Hogy vagy?)
2B: "De milyen. Bár úgy néz ki, hogy esni fog." (Jól. Te hogy vagy?)
3A: "Hát akkor vigyázz magadra!" (Rendben.)
3B: "Majd látjuk egymást!"
4A: "Viszlát!"
4B: "Viszlát!"

Nyilvánvaló, hogy ennek a párbeszédnek nem az információcsere volt a célja. Ha van is információ, azt bölcsen visszatartják. A-nak tizenöt percébe is beletelne, ha elmondaná, hogy érzi magát, és B, aki csak alkalmi ismerős, nem szívesen szánna ennyi időt a meghallgatására. Ezt a tranzakció-sorozatot megfelelő módon "nyolcsimogatásos rituálénak" nevezhetjük. Ha A és B nagy sietségben találkozna egymással, mindkettőjüket kielégítené egy kétsimogatásos "Üdv!" - "Üdv!". Ha régimódi keleti hatalmasságok lennének, akár kétszáz simogatásos rituálét is végigcsinálhatnának, mielőtt rátérnének üzleti ügyeikre. A tranzakciós elemzés zsargonjában A és B kölcsönösen lendített valamelyest egymás egészségén; legalábbis pillanatnyilag "gerincagyuk nem fog kiszáradni", és ezért mindegyikük hálás.

Ez a rituálé a két fél gondos, intuitív számításain alapul. Ismeretségüknek ezen a fokán felbecsülik, hogy minden találkozáskor pontosan négy simogatással tartoznak egymásnak, éspedig nem gyakrabban, mint napjában egyszer. Ha röviddel - mondjuk félórával - találkozásuk után megint összeakadnak, de nincs új témájuk valamilyen tranzakcióhoz, akkor elhaladhatnak egymás mellett bármiféle jeladás nélkül, esetleg csak kis fejmozdulattal vagy egy odavetett "Üdv! - Üdv!"-vel jelzik, hogy észrevették egymást. Ezek a számítások nemcsak rövid szakaszokra, hanem több hónapos periódusokra is érvényesek. Nézzük most C és D urat, akik átlagosan naponta egyszer találkoznak, fejenként egy-egy simogatásos "Üdv-Üdv"-öt váltanak egymással, és ki-ki megy a maga útjára. C egy hónapig szabadságon volt. A visszatérése utáni napon szokás szerint találkozik D-vel. Ha D ezúttal is csupán annyit mond, hogy "Üdv!", C úgy érzi, hogy megbántották, és "a gerincagya egy cseppet kiszikkad". Számításai szerint most körülbelül harminc simogatással tartoznak egymásnak. Ez besűríthető néhány tranzakcióba is, ha azok kellőképpen telítettek. Ha megfelelő a lejátszás, D oldalán megközelítőleg az alábbiak követik egymást (ahol is az "intenzitás" vagy "érdeklődés" minden egysége felér egy simogatással):

1D: "Üdv!" (1 egység.)
2D: "Rég nem láttam errefelé!" (2 egység.)
3D: "Óh, csakugyan elvolt? Merre járt?" (5 egység.)
4D: "Ejha, ez nagyon érdekes. Hogy történt?" (7egység.)
5D: "Hát mindenesetre remekül néz ki." (4 egység.) "A családjával együtt volt?" (4 egység.)
6D: "Hát örülök, hogy megint láttam." (4 egység.)
7D: "Viszlát." (1 egység.)

Mindez összesen 28 egységgel ajándékozza meg D-t. Ő is; C is tudja, hogy a hiányzó egységeket másnap pótolják, s így a számla jelenleg, gyakorlati szempontból, ki van egyenlítve. Két nappal később ismét visszatérnek majd a szokásos, kétsimogatásos "Üdv-Üdv"-höz. De most már mégis "jobban ismerik egymást", azaz mindegyik tudja, hogy a másik komolyan vehető, ez pedig hasznosnak bizonyulhat, ha egyszer "társaságban" találkoznak. Érdemes megnéznünk fordított esetet is. E és F kétsimogatásos "Üdv-Üdv" rituálét állított fel. Egy napon azután, ahelyett hogy a szokásos módon haladnának el egymás mellett. E megáll és megkérdezi: "Hogy van?" A beszélgetés így zajlik le:

lE: "Üdv!"
1F: "Üdv!"
2E: "Hogy van?"
2F: (Meglepődve) "Jól. És maga?"
3E: "Remekül. Szép meleg időnk van."
3F: "Igen." (Óvatosan.) "Bár mintha esőre állna."
4E: "Örülök, hogy megint láttam."
4F: "Én is. Sajnos mennem kell, nehogy a könyvtár bezárjon, mire odaérek. Viszlát."
5E: "Viszlát."

Miközben F elsiet, magában így morfondíroz: "Vajon mi ütött belé hirtelen? Talán biztosítási kötvényeket árul vagy valami efféle?" Tranzakciós nyelven: "Ő mindössze egy simogatással tar>

Lássunk egy még egyszerűbb példát annak bizonyítására, hogy ezeknek az egyszerű rituáléknak a természete milyen gyökeresen tranzakciós jellegű, üzletszerű. G azt mondja: "Üdv!", és H válasz nélkül továbbmegy. G "Mi ütött belé?" reakciója ezt jelenti: "Kapott tőlem egy simogatást, és nem viszonozta." Ha H ezt más ismerősökkel is elköveti, akkor szűkebb környezetében szóbeszéd tárgya lesz. Határesetekben néha nehéz különbséget tenni eljárás és rituálé között. A laikus hajlamos arra, hogy a szakmai eljárásokat rituálénak nevezze, noha valójában minden tranzakció épülhet helytálló, sőt létfontosságú tapasztalatra, de a laikus képzettsége nem elegendő ahhoz, hogy ezt tisztán lássa. Megfordítva, a szakemberek hajlamosak rá, hogy ésszerűnek tüntessék fel az adott eljáráshoz még hozzátapadó ritualisztikus elemeket, és kézlegyintéssel intézzék el a laikusokat azon az alapon, hogy nincsenek szakismereteik. Betokosodott szakemberek néha éppen azzal akadályozzák meg valamilyen új, helytálló eljárás bevezetését, hogy rituáléként legyintenek rá. Lásd Semmelweis és más újítók sorsát.

Az eljárás és a rituálé lényegi és egyben rokon vonása, hogy mindkettő sztereotipizált. Ha elindult az első tranzakció, a rákövetkező sorozat már megjósolható; előre megszabott módon halad az előre meghatározott befejezés felé, hacsak nem merülnek fel rendkívüli körülmények. A kettő közötti különbség az előre meghatározottság eredetében keresendő: az eljárást a Felnőtt programozza be, a rituálé Szülői mintákat követ.

Az olyan egyének, akik nem járatosak a rituálékban, illetve valahogyan kényelmetlennek érzik őket, néha úgy kerülik ki a rituálét, hogy eljárással helyettesítik. Közéjük tartoznak például azok, akik mindig szívesen segítenek a háziasszonynak az ételek és italok elkészítésében és feltálalásában.

Vissza az oldal elejére...

Az időtöltések társadalmi és időbeli mátrixai nem egyformán összetettek, ezért bonyolultság dolgában is különböznek. Ha azonban a tranzakciót tekintjük a társas érintkezés egységének, akkor a megfelelő helyzetből kihámozhatjuk a tulajdonságok olyan együttesét, amelyet egyszerű időtöltésnek nevezhetünk. Így határozhatjuk meg: egyetlen terület köré csoportosult, félig rituális, egyszerű, kiegészítő tranzakciók sorozata, amelynek elsődleges célja valamely időköz strukturálása. Az időköz kezdetét és végét tipikus eljárások vagy rituálék jelzik. A tranzakciókat folyvást úgy programozzák, hogy a szünet idején mindkét fél maximális nyereséghez vagy előnyhöz jusson. Minél jobban alkalmazkodik valaki, annál több előnyhöz jut.

Az időtöltéseket jellemzően vendégségben, "társas összejöveteleken" játsszák, vagy akkor, amikor valamilyen hivatalos találkozó előtt a kezdésre várnak; a találkozó "kezdete" előtti várakozási szakasznak ugyanaz a struktúrája és a dinamikája, mint a "vendégségnek". Az időtöltések ölthetik a "terefere" néven leírt formát, de lehetnek komolyabbak, azaz vitázó jellegűek is. Egy nagyszabású koktélparti nemegyszer az időtöltések kiállítási csarnoka. A szoba egyik sarkában néhány ember "Szülői munkaközösséget" játszik, egy másik sarok a "Pszichiátria" fóruma, a harmadik a "Járt-e már." " vagy a "Mi lett." " színtere, a negyedik csoport "Autómárkákban" utazik, a büfét pedig "Konyhaművészetet" vagy "Divatbemutatót" játszani akaró nők szállják meg. A lejátszások az effajta összejöveteleken majdnem azonosak, csak imitt-amott változik egy-egy név, az adott körzetben pedig egyidejűleg tucatnyi hasonló összejövetelen történik ugyanez. Más társadalmi rétegben, tucatnyi másféle összejövetelen ezalatt másfajta időtöltéseket űznek.

Az időtöltéseket különbözőképpen osztályozhatjuk. A külső meghatározók szociológiai jellegűek (nem, kor, családi állapot, kulturális, faji vagy gazdasági helyzet). Az "Autómárkák" (kocsik összehasonlítása) és a "Ki győzött" (sport) egyaránt "Férfibeszélgetés". A "Csemegeüzlet", a "Konyhaművészet" és a "Divatbemutató" mind "Női beszélgetés". A "Mustra" a serdülők időtöltése, a "Mérleg"-re való áttérés az érett kor beköszöntésére utal. Néhány fajta ugyanebből az osztályból, melyek mind a "Diskurálás" variációi: "Hogyan kell" (megcsinálni valamit) - kitűnő hézagpótló rövid repülőutakon; "Mennyi?" (az ára) kedvenc időtöltés alsó középosztálybeli italmérésekben; "Járt-e már?" (valamilyen nosztalgiával átszőtt helyen) középosztálybeli játszma "tapasztalt vén rókák", például kereskedők körében; "Ismeri-e?" (ezt vagy azt) - magányosok időtöltése; "Mi lett?" (a jó öreg Joe-ból) - gyakran játsszák olyanok, akiket a gazdasági életben siker vagy kudarc ért; a "Másnap reggel" (micsoda katzenjammer!) és a "Martini" (én jobb receptet tudok) ambiciózus fiatal személyekre jellemző.

A strukturális-tranzakcionális osztályozás személyibb jellegű. Így a "Szülői munkaközösség" három szinten játszható. Gyermek-Gyermek szinten a "Hogyan intézed el a csökönyös Szülőt?" formát ölti; Felnőtt-Felnőtt változata, a tulajdonképpeni "Szülői munkaközösség" sokat olvasó fiatal anyák között népszerű; idősebb embereknél az "Ifjúkori bűnözés" képében könnyen ölt dogmatikus Szülő-Szülő alakot. Egyes házaspárok "Mondd meg nekik, drágámot" játszanak; a feleség itt Szülői jelenség, a férj viszont koraérett Gyerekként tűnik ki. Bármilyen korú emberek játszhatják a "Mama, nézd, milyen ügyes vagyokot", ez is Gyermek-Szülő időtöltés, mely olykor bátortalanul beleilleszkedik az "Ugyan, pajtás, ez mesebeszéd!-be".

Ennél is meggyőzőbb az időtöltések pszichológiai osztályozása. A "Szülői munkaközösséget" is, meg a "Pszichiátriát" is lehet például projektív vagy introjektív formában játszani. A projektív típusú "Szülői munkaközösség", amelynek elemzése a 6/a ábrán látható, a következő Szülő-Szülő paradigmára épül:

A: "Nem volna ennyi bűnözés, ha nem zilálódna szét annyi család."
B: "Nem csak erről van szó. A gyerekeket manapság rendes családokban sem tanítják meg jó modorra, úgy, ahogyan régen."
Az introjektív típusú "Szülői munkaközösség" lejátszása (Felnőtt-Felnőtt) a következő:
C: "Úgy látszik, belőlem hiányoznak az igazi anyai adottságok."
D: "Teljesen mindegy, akárhogy próbálod, sohasem lesz belőlük olyan ember, amilyent te szeretnél; csak állandóan törheted a fejed, hogy jól csinálod-e, mit rontottál el?"
A projektív típusú "Pszichiátria" a következő Felnőtt-Felnőtt formát ölti:
E: "Úgy vélem, valamilyen tudattalan orális frusztráció miatt cselekszik így."
F: "Azt hiszem, remekül szublimáltad az agresszióidat."
A 6/b ábrán az introjektív típusú "Pszichiátria" látható, ez is Felnőtt-Felnőtt időtöltés.
G: "Nekem ez a festmény olyan, mintha csak szétkenték volna a festéket".
H: "Nálam a festészet azt jelenti, hogy megpróbálok az apám kedvében járni."

Az időtöltések strukturálják az időt, kölcsönösen elfogadható simogatásokat nyújtanak az érdekelt feleknek, de van még egy funkciójuk: elvégzik a társadalmi kiválogatás műveletét is. Folyik az időtöltés, s közben a játékosban lakozó Gyermek körültekintően felbecsüli a többi személyben rejlő lehetőségeket. Mire a mulatság véget ér, mindenki kiszemelt néhány olyan játékost, akivel a jövőben is szeretne találkozni, másokat viszont kiselejtez - függetlenül attól, hogy milyen ügyesen vagy kellemesen vettek részt az időtöltésben. Azokat választja ki, akikről leginkább feltételezhető, hogy majd bonyolultabb viszonylatokba - vagyis játszmákba - is be tudnak illeszkedni. Bármennyire ésszerűen működik is a kiválasztási rendszer, valójában nagyobbrészt tudattalan és intuitív.

6.ábra

Különleges esetekben a kiválasztási folyamat során a Felnőtt lehengerli a Gyermeket. Tiszta képlete ennek a biztosítási ügynök, aki alaposan kitanulta a társadalmi időtöltéseket. Miközben játszik, Felnőtt énje kitapogatja a várható üzletfeleket, és ugyanúgy válogatja ki őket a játékosok közül, mintha máskor is szeretne velük összejönni. A kiszemelés szempontjából közömbös az illető játszmakészsége vagy szeretetreméltósága, mivel a kiválasztási folyamat. többnyire periferikus tényezőkre, jelen esetben vásárlóerőre épül.

Az időtöltések egyik sajátságos vonása a zártkörűség. Például a "Férfibeszélgetés" és a "Női beszélgetés" sohasem keveredik össze. A kemény "Járt-e már" (valahol) játékosokat nagyon bosszantja az a betolakodó, aki azt akarja játszani, hogy "Mennyibe került" (az avokádó), vagy hogy "Másnap reggel" (mi volt). A projektív "Szülői munkaközösség" játékosai rossz néven veszik az introjektív "Szülői munkaközösség" benyomulását, de általában nem annyira, mint egy másik időtöltését.

Az időtöltések alapul szolgálnak az ismerősök kiválogatásához, és barátsághoz is vezethetnek. Ha néhány asszony délelőttönként rendszeresen betér egymáshoz egy csésze kávéra azért, hogy "Kötelességmulasztó férjet" játsszék, valószínűleg hideg fogadtatásban részesíti azt az új szomszédasszonyt, aki "Nézzük a jó oldalát ist" akar játszani. Ha arról beszélgetnek, hogy milyen fösvény a férjük, nagyon zavarólag hat a jövevény, aki kijelenti, hogy neki remek férje van, sőt egyenesen tökéletes; az ilyent hamar kiebrudalják. Ha egy koktélpartin valaki az egyik saroktársaságot fel akarja cserélni egy másikkal, be kell kapcsolódnia az új körben játszott időtöltésbe, vagy pedig sikeresen új mederbe kell terelnie az egész folyamatot. A jó háziasszony természetesen azonnal átlátja a helyzetet, és közli a programot: "Éppen projektív >SSzülői Munkaközösséget< játszunk. Magának mi a véleménye?" Vagy: "Nos, lányok, most már eleget játszottatok >DDivatbemutatót<.. Ez itt J. úr, aki író/politikus/sebész, és bizonyára szívesen játszana >NNézd, milyen ügyes vagyokot<.. Nem igaz, J. úr?"

Az időtöltésekből még egy fontos előny származik: a szerep megerősítése, a beállítottság megszilárdítása. A szerep olyasvalami, amit Jung maszknak (persona) nevez, azzal a különbséggel, hogy kevésbé opportunista tartalmú és mélyebben gyökerezik az egyén fantáziájában. Így a projektív "Szülői munkaközösségben" az egyik játékos az erős kezű Szülő, a másik az igazságos Szülő, a harmadik az elnéző Szülő, a negyedik pedig a segítőkész Szülő szerepét választhatja. Mindegyik Szülő én-állapotot él át és nyilvánít ki, de mindegyikük másképpen mutatkozik meg. A négy szerep bármelyike megerősítést nyer, ha túlsúlyba kerül - azaz olyankor, ha nem talál szembenállásra, olyankor, ha a szembenállás éppen hogy megszilárdítja, vagy olyankor, ha bizonyos típusú emberek simogatással fejezik ki helyeslésüket.

A szerep megerősítése megszilárdítja az egyén beállítottságát; ezt nevezzük az időtöltésből származó egzisztenciális előnynek. A beállítottság egyszerű állító kijelentés, amely az egyén összes tranzakcióját befolyásolja; hosszú távon ez határozza meg a sorsát, sőt gyakran az utódaiét is. A beállítottság lehet többé vagy kevésbé abszolút. A projektív "Szülői munkaközösséget" a következő jellegzetes beállítottságok alapján lehet játszani: "Minden gyerek rossz!", "A többi gyerekek mind rosszak!", "Minden gyerek szomorú!", "Az összes gyereket gyötrik!". A megfelelő beállítottság kiválthatja az erős kezű, az igazságos, az elnéző és a segítőkész Szülő szerepének a kialakulását. Voltaképpen a beállítottság elsődlegesen a belőle fakadó szellemi attitűdben nyilvánul meg, és az egyén ezzel az attitűddel kezd bele a szerepét alkotó tranzakciókba.

A beállítottság meglepően korán kialakul és rögzül: a második, sőt akár az első és a hetedik életév között - mindenképpen sokkal korábban, mint amikorra az egyén eléggé értelmes vagy tapasztalt ahhoz, hogy komoly elkötelezettséget vállaljon. A beállítottságból könnyen visszakövetkeztethetünk az illető gyermekkorára. Hacsak valami vagy valaki közbe nem jön, az ember egész hátralevő életét azzal tölti, hogy megszilárdítsa beállítottságát, és megbirkózzék az olyan helyzetekkel, melyek azt fenyegetik: elkerüli őket, bizonyos elemeket kivéd, vagy pedig kihívó módon úgy forgatja őket, hogy fenyegetésből igazolássá váljanak. Az időtöltések részben azért sztereotip jellegűek, mert ilyen sztereotipizált célokat szolgálnak. Az általuk kínált nyereség rávilágít, miért játsszák az emberek oly buzgón az időtöltéseket, és miért válnak az időtöltések roppant kellemessé, ha olyan emberekkel játsszák őket, akik konstruktív vagy jóakaratú beállítottságot akarnak megőrizni.

Az időtöltést néha nehéz megkülönböztetni a tevékenységtől; gyakran előadódnak kombinációk. Nem egy mindennapos időtöltés, mint például az "Autómárkák", olyan párbeszédekből áll, amit a pszichológusok "Többféleképpen befejezhető ügyletnek" neveznek. A: "Én azért szeretem jobban a Fordot/Chevroletet/Plymoutht, mint a Fordot/Chevroletet/Plymoutht, mert."B" B: "Jé! Én meg azért szeretnék jobban egy Fordot/Chevroletet/Plymoutht, mint egy Fordot/Chevroletet/ Plymoutht, mert."N" Nyilvánvaló, hogy az ilyen sztereotípiák is közvetíthetnek hasznos információt.

Megemlíthetünk még néhány közkeletű időtöltést. Az "Én is" gyakran a "Hát nem borzasztó" változata. A "Miért nem csinálnak már valamit?" (ebben az ügyben) olyan háziasszonyok kedvence, akik nem óhajtják a teljes női egyenjogúságot. Az "Akkor mi meg..." Gyermek-Gyermek időtöltés. A "Csináljunk már valamit!" fiatalkorú bűnözők és rosszban sántikáló felnőttek időtöltése.

Vissza az oldal elejére...

A játszma kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad. Leíró módon: nemegyszer ismétlődésekbe bocsátkozó, a felszínen hitelt érdemlő, rejtett indítékú tranzakciók ismétlődő készlete. Köznapibb nyelven: csapdás vagy "trükkös" lépések sorozata. A játszmákat két fő ismertetőjegy világosan elkülöníti az eljárásoktól, a rituáléktól és az időtöltésektől: 1. a rejtett jelleg és 2. a nyereség. Az eljárások lehetnek sikeresek, a rituálék hatékonyak, az időtöltések hasznot hajtók, de meghatározásánál fogva mind a három nyílt; járhatnak versengéssel, de sohasem konfliktussal, a befejezés lehet feltűnést keltő, de sohasem drámai. Ezzel szemben minden játszma alapvetően tisztességtelen, kimenetele pedig nem csupán izgalmas, hanem drámai jellegű.

Végezetül a játszmákat meg kell különböztetnünk a társas cselekvés egyetlen hátralevő, eddig még nem érintett típusától, a művelettől is. A művelet olyan egyszerű tranzakció vagy tranzakciókészlet, amelyet valamely specifikus, tisztázott cél érdekében kezdeményeznek. Ha valaki leplezetlenül bátorításért fordul valakihez, és azt megkapja, ez művelet. Ha valaki bátorítást kér, s miután megkapták, azt valamilyen módon a bátorító ellen fordítja, ez játszma. Felszínesen a játszma műveletek együttesének látszik, de a nyereség nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek a "műveletek" valójában manőverek voltak; nem becsületes kérések, hanem egy játszma lépései.

A "biztosítási játszmában" például a cselekvő személy, ha kemény játékos - függetlenül attól, hogy látszólag mit tesz a beszélgetésben -, valójában a lehetséges üzletfél megszerzésén dolgozik. Ha belevaló ügynök, akkor az hajtja, hogy minél jobb fogást csináljon. Ugyanez érvényes az "ingatlan-játszmára", a "pizsama-játszmára" és a hasonló foglalatosságokra. Amikor a kereskedő egy társas összejövetelen részt vesz valamilyen időtöltésben - különösen amikor a "Mérleg" változataiban -, látszólag ugyanazt teszi, mint a többiek; valójában ügyes manővereinek sorozatát álcázza. Segítségükkel kihalássza azt az információt, amelyben szakmailag érdekelt. Tucatnyi kereskedelmi folyóirat foglalkozik a kereskedői manőverek tökéletesítésével, számol be olvasóinak a kiemelkedő játékosokról és játszmákról (szokatlanul nagy ügyleteket lebonyolító, érdekes tőzsdespekulánsokról). Tranzakciós nézőpontból ezek a folyóiratok csupán a Képes Sport, a Sakkvilág és más sportmagazinok változatai.

Ami a szögletes tranzakciókat, e Felnőtt-felügyelet alatt tudatosan, szakmai tökéllyel, maximális nyereség céljából megtervezett játszmákat illeti, a századelőn virágzó, nagyszabású "szélhámos-játszmákat" aligha lehet túlszárnyalni részletesen kidolgozott, gyakorlati megtervezettségük és pszichológiai virtuozitásuk dolgában.

Bennünket azonban most az ártatlan emberek öntudatlan játszmái érdekelnek, melyeket kettős tranzakciókban bonyolítanak, anélkül hogy ennek teljesen tudatában lennének; világszerte ezek képezik a társasági élet legfontosabb oldalát. Dinamikus tulajdonságai miatt a játszmát könnyű megkülönböztetni a pusztán statikus attitűdöktől, amelyek a beállítottságból erednek.

Ne vezessen félre bennünket a "játszma" szó használata. Mint a bevezetésben már szó esett róla, a játszmának nem szükségképpen része a szórakozás vagy akár az élvezet. Számos kereskedő nem tekinti szórakozásnak a munkáját, mint ahogyan ez Arthur Miller Az ügynök halála című darabjából is kitűnik. A komolyság hiánya sem szükségszerű velejárója a játszmának. A futballmérkőzéseket mostanában igen komolyan veszik, de nem komolyabban, mint az "Alkoholista" vagy a harmadfokú "Megerőszakolósdi" típusú tranzakciós játszmákat. Ugyanez vonatkozik a "játék" szóra is; bárki bizonyíthatja, aki hosszabb ideig vad póker-"játékos" volt, vagy "játszott" a tőzsdén. Az antropológusok jól tudják, hogy a játszmák és a játék, valamint az eredményük igen komoly lehet. A valaha ismert legbonyolultabb játszma, az "Udvaronc" - amit Stendhal oly kitűnően ír le A pármai kolostorban -, halálosan komoly volt. Természetesen mind között a legkegyetlenebb a "Háború".

A házastársak közötti leggyakoribb játszmát köznapi nyelven "Ha te nem lennél-nek" nevezzük; ezt fogjuk felhasználni a játszmák jellegzetes vonásainak illusztrálására, általában.

Fehérné arról panaszkodott, hogy férje erősen korlátozza társadalmi tevékenységében, és ezért sohasem tanult meg táncolni. A pszichiátriai kezelés változásokat idézett elő attitűdjében, ennek következtében férje veszített magabiztosságából és elnézőbb lett. Fehérné most már szabadon kiszélesíthette működési terepét. Tánctanfolyamra iratkozott be, és ekkor, legnagyobb kétségbeesésére rájött, hogy betegesen fél a táncparkettől: fel kellett hagynia tervével.

Ez és még néhány hasonló jellegű szerencsétlen kaland lemeztelenítette házassága szerkezetének néhány fontos alkatelemét. Számos kérője közül egy uralkodni vágyó férfit választott ki férjül. Ezzel olyan helyzetbe hozta magát, hogy elpanaszolhatta: "ha ő nem lenne", mindenféle dolgot csinálhatna. Barátnői közül is többnek uralkodni vágyó férje volt, és amikor délelőtt összeültek egy kis kávézásra, idejük zömét a "Ha ő nem lenne" játszására fordították.

Kiderült azonban, hogy - panaszaival ellentétben - férje voltaképpen szolgálatot tett neki, amikor eltiltotta attól, amitől a lelke mélyén félt; azzal, hogy akadályozta a feleségét valamiben, valójában megkímélte attól, hogy tudatára ébredjen félelmeinek. A Fehérnében lakozó Gyermek, részben ezért, ravasz módon ilyenfajta férjet választott magának.

De még más egyébről is szó volt. A férj tilalmai és a feleség panaszai gyakran veszekedéshez vezettek, és ennek következtében szexuális életük erősen megromlott. A férj, bűntudatból, gyakran érkezett soron kívüli ajándékokkal; amikor több szabadságot adott az asszonynak, az ajándékok szegényesebbek és ritkábbak lettek. Feleség és férj kevés közös témát talált a háztartási gondokon és a gyerekeken kívül, így a veszekedések fontos eseménnyé nőttek; inkább csak ilyen alkalmakkor zajlott le közöttük több, mint felszínes beszélgetés. Az asszony számára a házasélet mindenesetre bebizonyította azt, amit mindig is állított, nevezetesen, hogy minden férfi fösvény és zsarnok. Mint kiderült, attitűdje egy bizonyos korábbi éberálommal függött össze - azzal, hogy megerőszakolják -, és ez éveken át nem hagyta nyugodni.

Általános fogalmakban többféle módon is leírhatjuk ezt a játszmát, de egyvalami kétségtelen: a társas dinamika tág területébe tartozik. Az alapvető tény az, hogy házasságuk megkötésével Fehér és Fehérné lehetőséget kaptak az egymással való kommunikálásra; az ilyen lehetőséget társas kontaktusnak nevezhetjük. Az a tény, hogy élnek ezzel a lehetőséggel, háztartásukat társas együttessé teszi, szemben például a New York-i földalatti egyik kocsijával, ahol az emberek térbeli kontaktusban vannak, de ritkán ragadják meg ezt az alkalmat arra, hogy szociális együttest alkossanak. Az a hatás, amelyet Fehérék egymás magatartására és reakcióira gyakorolnak: társas cselekvés. A különböző tudományágak különböző nézőpontból vizsgálnák az ilyen társas cselekvést. Tekintve, hogy bennünket most a személyes történetek és az érintett egyének pszichodinamikája érdekel, megközelítési módunk a szociálpszichiátria egyik oldalát alkotja; bizonyos értelemben, implicit vagy explicit módon, a tanulmányozott játszma "egészségességét" ítéljük meg. Ez kicsit más, mint a szociológia és a szociálpszichológia semlegesebb és kevésbé elkötelezett attitűdje. A pszichiátria fenntartja magának a jogot, hogy így szólhasson: "Álljunk meg egy pillanatra!" Más tudományágak ezt nem teszik. A tranzakcionális elemzés a szociálpszichiátria egyik ága, a játszmaelemzés pedig a tranzakcionális elemzés egyik sajátos oldala.

A gyakorlati játszmaelemzés az egyes helyzetekben felmerülő különleges esetekkel foglalkozik. Az elméleti játszmaelemzés megpróbálja elvonatkoztatni és általánosítani a különféle játszmák sajátosságait, hogy ily módon pillanatnyi nyelvi tartalmuktól és kulturális mintájuktól függetlenül is felismerhetővé tegye őket. A "Ha te nem lennél" játszma házassági típusáról adott elméleti elemzésnek például könnyen felismerhetővé kell tennie a játszma jellegzetes vonásait, akár Új-Guinea egyik dzsungelfalujában, akár egy manhattani felhőkarcoló tetejére épült házikóban játsszák; akár esküvői ebédről, akár arról az összegről van szó, amelyből horgászbotot kellene venni az unokáknak; tekintet nélkül arra, hogy - a férj és feleség közötti őszinteség fokának megfelelően - mennyire nyíltan vagy cselesen teszik meg a lépéseket. A szociológiára és az antropológiára tartozik az a kérdés, hogy mennyire elterjedt az adott játszma egy bizonyos társadalomban. A játszmaelemzést mint a szociálpszichiátria részét csupán az érdekli, hogy leírhasson egy-egy előforduló játszmát, függetlenül annak gyakoriságától. Ez a különbségtétel nem teljes, hasonlít. a közegészségügy és a belgyógyászat közötti különbségtételre; az előbbit a malária elterjedtsége érdekli, az utóbbi viszont maláriaeseteket tanulmányoz, úgy, ahogyan szembekerül velük, az őserdőben vagy Manhattanben.

Pillanatnyilag az alábbiakban vázolt séma látszik leghasználhatóbbnak az elméleti játszmaelemzésben, de nem is kétséges, hogy ismeretanyagunk növekedtével javításra szorul majd. Először is meg kell állapítanunk, hogy a manőverek bizonyos egymásra következése kimeríti-e a játszma kritériumát. Ezután annyi mintát gyűjtünk össze az adott játszmából, amennyi csak lehetséges. Elkülönítjük a szignifikáns vonásokat. Bizonyos oldalakról kiderül, hogy a lényeghez tartoznak. Ezeket rubrikákba soroljuk, úgy, hogy azok - a tudomány jelenlegi állása szerint - a lehető legtöbbet mondják, és a lehető legtanulságosabban a jelenség szempontjából. Az elemzést mindig annak a szemszögéből végezzük, aki az "alany" - jelen esetben Fehérné.

Ez a játszma általános leírása, amely tartalmazza az események közvetlen egymásra következését (társadalmi szint) és információt azok pszichológiai hátteréről, fejlődéséről és jelentőségéről (pszichológiai szint). A "Ha te nem lennél" játszma házassági típusának esetében elegendőek lesznek a már megadott részletek. Antitézis: Bizonyos egymásra következés játszmaként való felfogása mindaddig csak kísérleti jellegű feltételezés, ameddig egzisztenciális síkon nem nyer hitelesítést. A hitelesítés kétféle módon történik: vagy úgy, hogy visszautasítják a játékot, vagy úgy, hogy jutányosabb lesz a nyereség.

Az, aki "tárgy", ebben az esetben energikusabb erőfeszítéseket fog tenni a játszma folytatására. A részvétel merev visszautasítása esetén a nyereség elértéktelenedése esetén az illető a "kétségbeesésnek" nevezett állapotba zuhan, amely bizonyos értelemben hasonlít a depresszióhoz, de több jelentős vonatkozásban különbözik tőle. Akutabb, és nem mentes a frusztráció és a zavarodottság elemeitől. Megnyilvánulhat például úgy is, hogy az illető kínos zavarában sírni kezd. Sikeres terápiás helyzetben ezt hamarosan jókedvű nevetés válthatja fel, amely tartalmazhatja azt a Felnőtt felismerést, hogy "Már megint beleestem!". Vagyis a kétségbeesés a Felnőtt ügye, míg a depresszióban a Gyermeké a parancsnokság. A reménykedés, a lelkesedés, a környezet iránti élénk érdeklődés ellentétes a depresszióval; a nevetés ellentétes a kétségbeeséssel. Ez a forrása a terápiás játszmaelemzés élvezetességének. A "Ha te nem lennél" antitézisé az engedékenység. A játszma addig folytatódhat, ameddig a férj tilt. Ha ahelyett, hogy "Ne merészeld!", azt mondja, hogy "Csak rajta!", a mélyben húzódó beteges félelmek felszínre kerülnek, és a feleség nem támadhat többé a férj ellen, mint ezt Fehérné esete szemléltette.

Ahhoz, hogy a játszmát világosan értsük, ismernünk kell az antitézisét, és annak hatékonyságát a gyakorlatban kell bizonyítanunk. Célzat: Itt egyszerűen megállapítjuk, hogy mi a játszma általános célja. Néha alternatívák adódnak. A "Ha te nem lennél" célzata meghatározható úgy is, hogy önbátorítás ("Nem arról van szó, hogy félek, hanem arról, hogy ő nem enged"), úgy is, hogy önigazolás ("Nem arról van szó, hogy nem próbálom meg, hanem arról, hogy ő visszatart tőle"). Az önbátorítási funkciót könnyebb tisztázni, és jobban összhangban áll a feleség biztonságigényével: a "Ha te nem lennél" játszma célzatát ezért az önbátorításban látják. Szerepek: Mint. korábban már megjegyeztük, az én-állapotok nem szerepek, hanem jelenségek. Ezért a formális leírásnak különbséget kell tennie az én-állapotok és a szerepek között. A kínálkozó szerepek számától függően a játszmákat kétszemélyes, háromszemélyes, sokszemélyes stb. játszmaként írhatjuk le. Az egyes játékosok én-állapota és szerepe néha egybevág, néha nem. A "Ha te nem lennél" kétszemélyes játszma: szabadságában korlátozott feleséget és uralkodni vágyó férjet. igényel. A feleség eljátszhatja a maga szerepét akár bölcs Felnőttként ("Legjobb lesz, ha úgy teszek, ahogyan ő mondja"), akár nyűgösködő Gyermekként. Az uralkodni vágyó férj megőrizhet egy Felnőtt én-állapotot ("Legjobban jársz, ha úgy teszel, ahogyan én mondom"), vagy átcsúszhat a Szülőéébe ("Kikapsz, ha nem azt csinálod, amit mondok").

Amikor meg akarjuk jelölni az adott játszma mögött működő dinamikus hajtóerőket, több változat is lehetséges. Rendszerint kiválasztható azonban egyetlen olyan pszichodinamikus fogalom, amely hasznosan, találóan és kellő jelentéstartalommal jellemzi a helyzetet. Így a "Ha te nem lennél-t" akkor írjuk le a legjobban, ha fóbikus forrásokból vezetjük le.

Igen tanulságos a játszma gyermekkori eredetét vagy annak infantilis prototípusait tanulmányozni, ezért a formális leírás során érdemes a közös gyökerek után kutatnunk. Előfordul, hogy a "Ha te nem lennél-t" éppoly gyakran játsszák kisgyermekek, mint felnőttek, így a gyermekkori változat azonos a későbbivel; a tényleges szülőt a korlátokat állító férj helyettesíti. Tranzakciós paradigma: Egy-egy tipikus helyzet tranzakciós bemutatásakor feltüntetjük a sokat. eláruló, rejtett tranzakció társadalmi és pszichológiai szintjét. A "Ha te nem lennél" legdrámaibb formája társadalmi szinten Szülő-Gyermek játszma. Fehér: "Maradj itthon, és ügyelj a házra." Fehérné: "Ha te nem lennél, elmehetnék egy kicsit szórakozni." Pszichológiai szinten, a rejtett házassági szerződés szintjén a viszonylat Gyermek-Gyermek jellegű, és egészen más tartalmú. Fehér: "Te mindig legyél itt, ha én hazajövök. Rettegek attól, hogy elhagynak." Fehérné: "Itt is leszek, ha segítesz abban, hogy elkerüljem a fóbikus helyzeteket." A két szintet a 7. ábra szemlélteti.

7.ábra

Lépések: Egy-egy játszma lépései nagyjából megfelelnek egy-egy rituálé simogatásainak. A játékosokat, mint minden játszmában, a gyakorlat itt is egyre ügyesebbé teszi. A fölösleges lépéseket kiküszöbölik, és minden lépésben egyre több célzat tömörül. "Gyönyörű barátságok" gyakran azon alapulnak, hogy a játékosok igen gazdaságosan, nagy megelégedéssel egészítik ki egymást; játszmáikat maximális nyereséggel és minimális erőfeszítéssel játsszák. Bizonyos közvetítő, óvatossági vagy engedményes lépések kimaradhatnak, és ez igen elegánssá teszi a kapcsolatot. A védekező manővereken megtakarított erőfeszítést díszítésre, cifrázásra pazarolhatják - mindkét fél s nemegyszer a nézők gyönyörűségére. A megfigyelő tapasztalhatja, hogy a játszma kibontakozásához minimális számú lépésre van szükség, ezeket könnyű jegyzőkönyvben rögzíteni. Egyes játékosok, igényeiknek, tehetségüknek vagy vágyaiknak megfelelően, színesebbé teszik vagy megsokszorozzák ezeket az alapvető lépéseket. A "Ha te nem lennél" kerete a következő:

1. Utasítás - Engedelmesség ("Maradj itthon" "Rendben van").
2. Utasítás - Tiltakozás ("Maradj itthon megint" "Ha te nem lennél").
Előnyök: A játszma általános előnye: stabilizáló (homeosztatikus) szerepe. A biológiai homeosztázisnak a simogatás kedvez, a pszichológiai stabilitást pedig a beállítottság megszilárdulása fokozza. Mint már említettük, a simogatás különböző formákat ölthet, így a játszma biológiai előnyeit tapintással kapcsolatos fogalmakban is rögzíthetjük. Így a férj szerepe a "Ha te nem lennél-ben" visszakézből adott pofonra emlékeztet. (aminek egészen más a hatása, mint a tenyérrel adott pofonnak: az félreérthetetlen megalázás), feleség válasza pedig olyan, mint amikor ingerülten sípcsonton rúgnak valakit. A "Ha te nem lennél" biológiai haszna tehát az ellenségeskedés - nyűgösködés cserekapcsolatból származik: lehangoló, de láthatólag eredményes módja annak, hogy az idegszövetek épsége megmaradjon.

A játszmából fakadó egzisztenciális előny: a feleség beállítottságának - "Minden férfi zsarnok" - megszilárdulása. Ez a beállítottság válasz az alárendelődés szükségletére, amely minden fóbiának eleme; az összefüggés megvilágítja a koherens szerkezetet, minden játszma alapját.

Terjedelmesebb változatban a megállapítás így hangzana: "Ha egyedül találnám magam egy tömegben, azonnal elfogna a kísértés, hogy megadjam magam; odahaza nem adom meg magam: ő kényszerít, minden férfi zsarnok." Ezért játsszák ezt a játszmát olyan asszonyok, akik valószerűtlenségi érzésektől szenvednek; ez azt jelenti, hogy erős kísértés helyzetében nehezen tudják megtartani Felnőtt én-állapotukat irányító helyzetében. A játszmaelemzést főként a végtermék érdekli.

A játszma belső pszichológiai előnye: a pszichikus háztartásra (libidóra) gyakorolt közvetlen hatás. A "Ha te nem lennélben" a férj tekintélyének való, társadalmilag elfogadható alárendelődés megkíméli az asszonyt neurotikus félelmei elszenvedésétől. Ugyanakkor, amennyiben vannak, mazochisztikus szükségleteket is kielégít. A mazochizmust itt nem az önmegtagadás értelmében használjuk, hanem klasszikus jelentésében: szexuális izgalom a megfosztottság, a megalázás vagy fájdalom helyzeteiben. Vagyis az asszony serkentést érez arra, hogy megfosszák valamitől, és uralkodjanak rajta.

A külső pszichológiai előny: a rettegett helyzet elkerülése a játszma révén. Ez különösen nyilvánvaló a "Ha t.e nem lennélben", amelyben a legfontosabb indíték: a férj szabta korlátozásokat elfogadva a feleség elkerüli azokat. a nyilvános helyzeteket, amelyektől fél.

A belső társadalmi előny: pontosan az, amit a játszma elnevezése kifejez, a játékos ezt adja tudtára szűkebb baráti körének. Az engedelmesség feljogosítja a feleséget annak mondogatására: "Ha ő nem lenne." Ez strukturálja azt az időt, amelyet férjével kell töltenie. Fehérné esetében ez a struktúraigény - egyéb közös érdeklődés híján - különösen erős, fokozottan az volt gyermekeik megérkezése előtt és felnövekedésük után. A közbülső időben a játszmát kevésbé intenzíven és ritkábban játszották, mivel a gyermekek betöltötték szokásos szerepüket: strukturálták az időt szüleik számára, és szállították anyjuknak a "Ha te nem lennél" még elterjedtebb változatát, "Az elfoglalt háziasszonyt". Az a tény, hogy Amerikában a fiatal anyák gyakran valóban nagyon elfoglaltak, mit sem változtat ennek a változatnak az elemzésén. A játszmaelemzés csupán a következő kérdésre igyekszik előíítélet-mentesen választ adni: ha a fiatalasszony valóban elfoglalt, vajon hogyan aknázza majd ki elfoglaltságát abból a célból, hogy némi ellenszolgáltatást kapjon érte?

A külső társadalmi előny: az, amit az illető a helyzetből külső társadalmi kapcsolataiban hasznosít. Az a játszma, amelyben a feleség mondja a férjnek, hogy "Ha te nem lennél átalakulhat a "Ha ő nem lenne" időtöltéssé; ezt játssza az asszony, amikor délelőtt összeül kávézni a barátnőivel. Ismét látható, hogyan hatnak ki a játszmák a társak kiválasztására. Amikor az új szomszédasszonyt meghívják egy csésze kávéra, "Ha ő nem lenne" játszmára invitálják. Ha tűrhető módon játssza, hamarosan kebelbarátja lesz a régi játékosoknak, amennyiben a többi tényezők is azonosak. Ha nem megy bele a játszmába, és kitart amellett, hogy az ő férje jószívű, nem sokáig marad a körükben. Helyzete olyasféle lesz, mintha koktélpartikon következetesen elzárkózna az ivás elől - a legtöbb társaságban fokozatosan kikopna a meghívottak listájáról.

Ezzel teljessé lett a "Ha te nem lennél" formai vonásainak elemzése. Ha a folyamatot még tovább kívánjuk boncolni, forduljunk az "És miért nem?... -

Hát igen, de..." ábrázolásához. Ez világszerte a leggyakoribb játszma társas összejöveteleken, bizottsági üléseken és pszichoterápiás csoportokban.

Szempontunkból a gyermeknevelést képzési folyamatnak tekinthetjük, amelynek során a gyermeket megtanítják arra, hogy milyen játszmákat játsszon, és hogyan játssza azokat. Megtanítják ezenkívül az adott társadalmon belüli helyzetének megfelelő eljárásokra, rituálékra és időtöltésekre, de ezeknek kisebb a jelentőségük. Az, hogy milyen jól ismeri és milyen ügyesen gyakorolja az eljárásokat, rituálékat és időtöltéseket, meghatározza, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak majd a számára - egyébként azonos feltételek mellett. Játszmái azonban meghatározzák, hogyan fog élni ezekkel a lehetőségekkel, és milyen kimenetelűek lesznek a számára adódó élethelyzetek. Forgatókönyvének, tudattalan élettervének elemeként kedvelt játszmái meghatározzák (megint csak azonos feltételek mellett) végső sorsát. is: házasságának és pályafutásának végeredményét és a halálát övező mozzanatokat.

A lelkiismeretes szülők nagy odaadással tanítják meg gyermekeiket az életkori szakaszaiknak megfelelő eljárásokra, rituálékra és időtöltésekre; nem kisebb gonddal választják ki azokat az iskolákat, kollégiumokat és egyházakat, amelyek az ő tanításaikat erősítik meg, ugyanakkor könnyedén mellőzik a játszmák problémáját., holott a játszmákból tevődik össze minden család érzelmi életének alapvető struktúrája. A játszmákat a gyermekek néhány hónapos koruktól kezdve alapvető mindennapi tapasztalatokban sajátítják el. Több ezer éve esik már szó ilyen kérdésekről, de meglehetősen általános, rendszertelen módon. A modem ortopszichiátriai irodalomban találkozunk módszeresebb megközelítési kísérletekkel, a játszma fogalma nélkül azonban csekély lehetőség van az ellentmondásmentes vizsgálódásra. A belső, egyéni pszichodinamika különböző elméletei eddig nem tudták kielégítően megoldani az emberi kapcsolatok problémáit. Ezek tranzakciós helyzetek, és a társadalmi dinamika olyan elméletét igénylik, amely nem vezethető le kizárólag az egyéni indítékokból. Tekintve, hogy ma még kevés olyan jól képzett gyermekpszichológus és gyermekpszichiáter működik, aki egyben a játszmaelemzésben is járatos volna, kevés megfigyeléssel rendelkezünk a játszmák keletkezéséről. Szerencsés módon az alábbi epizód egy nagy tudású tranzakcionalista analitikus jelenlétében zajlott. le.

A 7 éves Tominak az asztalnál megfájdult a gyomra; kérte, hogy távozhassék. Szülei azt ajánlották, hogy feküdjön le egy kicsit. Kistestvére, a 3 éves Miki, ekkor így szólt: "Nekem is fáj a gyomrom" - nyilvánvalóan ugyanarra a figyelemre pályázott. Apja néhány pillanatig nézte, majd megkérdezte: "Ugye, te nem akarod ugyanazt a játszmát eljátszani?" Erre Mikiből kitört a nevetés, és azt mondta: "Nem!"

Ha ebben a házban minden az étkezés vagy az emésztés körül forog, rémült szülei Mikit is azonnal ágyba dugják. Ha a gyerek és a szülők több ízben megismétlik ezt a produkciót, bizonyosra vehetjük, hogy a játszma beépült volna Miki jellemébe. Szülői közreműködéssel igen gyakran fordul elő ilyesmi. Akárhányszor csak elfogta volna a gyereket az irigység, amiért riválisa valamilyen kiváltságban részesült, beteget jelentett volna, hogy ő is kiváltsághoz jusson. A rejtett tranzakció ebben az esetben a következőből áll: (társadalmi szint) "Nem érzem jól magamat" + (pszichológiai szint) "Nekem is jár tőled kiváltság". Mikit azonban megkímélte a sors a hipochondriától. Lehet, hogy végül rosszabbul alakul a sorsa, de bennünket most nem ez érdekel. Az a lényeg, hogy egy játszmát in statu nascendi szétzúztak, ami azért sikerülhetett, mert az apa rákérdezett, amire a fiú nyíltan beismerte, hogy játszmát kezdeményezett.

Világosan látható ebből, hogy gyermekek teljes tudatossággal kezdeményeznek játszmákat. Mire pedig az inger és a válasz sémája berögzül, a játszmák kezdetei belevesznek az idők homályába, és rejtett természetüket társadalmi mozzanatok ködösítik el. Mindkettőt csak megfelelő eljárással ismerhetjük meg: az eredetet az analitikus terápia valamelyik változatával, a rejtett minőséget pedig antitézis révén. Az ilyen módszerű klinikai kísérletek világossá teszik, hogy a játszmák utánzó természetűek, és hogy eredendően a gyermek személyiségének Felnőtt (neopszichikus) oldala alakítja ki őket. Ha a Gyermek én-állapot feléleszthető a felnőtt játékosban, úgy ennek az oldalnak (a Gyermek én-állapot Felnőtt oldalának) a pszichológiai fogékonysága olyan szembeszökő, készsége az emberek manipulálására pedig olyan irigylésre méltó, hogy köznapi jelöléssel a pszichiátria "Professzorának" nevét kapta. Így aztán a játszmaelemzéssel foglalkozó pszichoterápiás csoportokban a legkifinomultabb eljárások egyike az, amikor a résztvevők megkeresik a kis "Professzort". A beteg korai, második és nyolcadik életéve közötti játszmateremtő kalandjait mindenki lenyűgözve, sőt gyakran (hacsak nem tragikusak a játszmák) derülten és vidáman hallgatja, amibe az előadó maga is bekapcsolódhat, jogos önelégültséggel és magabiztossággal. Ha egyszer már képes erre, megnyugtatóan halad afelé, hogy elhagyjon egy rosszul választott magatartásmintát, és ez csak a javát szolgálja.

Ezek az okok magyarázzák, hogy a játszmák formális leírásakor miért próbáljuk lehetőleg mindig jelezni a kisgyermekkori vagy gyermekkori prototípust.

Mivel a mindennapi élet oly csekély lehetőséget kínál az intimitásra, és az intimitás bizonyos formái (különösen, ha intenzívek) a legtöbb ember számára lélektanilag nem lehetségesek, a komoly társadalmi életben is az idő javát játszmák töltik ki. A játszmák tehát szükségesek és kívánatosak, a probléma egyedül az, vajon az adott játszma a leggyümölcsözőbb eredményt. kínálja-e az egyén számára. Ezzel kapcsolatban ne feledjük, hogy a játszma lényege a kibontakozás, illetve a nyereség. Az előkészítő lépéseknek az a legfőbb funkciójuk, hogy megteremtsék a helyzetet a nyeréshez, de mindig úgy tervezik meg őket, hogy minden egyes lépés melléktermékként maga is biztosítsa a lehetséges kielégülések maximumát. Így a "Schlemielben" (zűrzavart támaszt, aztán bocsánatot kér) a nyereség és a játszma célja: elnéző jóindulatot kierőszakolni a bocsánatkéréssel. Amikor mindenféléket kiönt és kiéget a cigarettájával, csupán a célja felé lépdel, de közben minden vétség megajándékozza a maga gyönyörűségével. Az, hogy öröme származik a kilöttyintésekből, még nem teszi a dolgot játszmává. A kritikus inger a bocsánatkérés, ez vezet a kibontakozáshoz. Máskülönben a kilöttyintés egyszerűen csak destruktív művelet lenne, esetleg gyönyört. okozó vétség.

Hasonló az "Alkoholista" játszma: bármi legyen is az ivás szükségletének fiziológiai eredete - ha egyáltalán van ilyen -, a játszmaelemzés nyelvén a részegeskedés csupán lépés egy játszmában, amelyet az illető környezetének tagjaival folytat. Az ivás maga is gyönyörűséget okozhat, de nem ez a játszma lényege. Bizonyítja ezt a "Száraz alkoholista" nevű változat; ugyanazok a lépései, ugyanahhoz a nyereséghez vezet, mint a szabályos játszma, mindössze annyi a különbség, hogy italosüvegek nélkül játsszák. Túl a játszmáknak azon a társadalmi funkcióján, hogy kielégítően strukturálják az időt, némelyik játszma egyenesen nélkülözhetetlen bizonyos egyének egészségének fenntartásához. Az ilyen emberek lelki egyensúlya annyira labilis, beállítottságuk olyan ingatag, hogy játszmáiktól megfosztani őket kockázatos: orvosolhatatlan kétségbeesésbe, sőt pszichózisba taszíthatja őket. Ezek az emberek keményen harcolnak minden antitetikus lépés ellen. Házassági helyzetekben gyakran megfigyelhető, hogy amikor a pszichiáter az egyik házastársnál javulást ér el (például az felhagy egy pusztító játszmával), a másik házastárs állapotában rohamosan rosszabbodás következik be; számára ugyanis a játszmák kulcsfontosságúak voltak az egyensúly fenntartásához. A játszmaelemzés éppen ezért nagy körültekintést igényel.

Szerencsére a játszmamentes intimitás, amely az emberi életvezetés legtökéletesebb formája (vagy legalábbis kellene hogy legyen), olyan nagyszerű ellenszolgáltatásokat nyújt, hogy kiegyensúlyozatlan személyiségek is biztonsággal és jókedvűen válhatnak meg játszmáiktól, ha a jobb kapcsolathoz megfelelő partnert találhatnak. Tágabb értelemben a játszmák szerves és dinamikus összetevői minden ember tudattalan élettervének vagy forgatókönyvének, arra szolgálnak, hogy kitöltsék az időt, amíg az ember a végső megvalósulásra vár, s egyidejűleg előmozdítják a cselekvést. Tekintve, hogy a forgatókönyv utolsó aktusa jellegzetes módon vagy csoda, vagy katasztrófa után kiált - attól függően, hogy a forgatókönyv építő vagy romboló jellegű -, a neki megfelelő játszmák is hasonlóképpen építőek vagy rombolóak. Az, akinek a forgatókönyve köznyelvi kifejezéssel "a sült galambra" irányul, minden bizonnyal kellemes partner olyan játszmákban, mint a "Nahát, hogy maga milyen óriási, Bürgözdi úr!"; míg az, akinek a forgatókönyve tragikus, "a hullamerevség beálltára" irányul, olyan kellemetlen játszmának hódolhat, mint a "Most rajtacsíptelek, te gazember!".

Megemlítendő, hogy az imént említett köznapi kifejezések szerves részét alkotják a játszmaelemzésnek, és szabadon élnek velük a tranzakcionális pszichoterápiás csoportokban és szemináriumokon. "A hullamerevség beállta" onnan ered, hogy egy beteg álmában elhatározta: különböző dolgokat el akar intézni, "mielőtt a hullamerevség beállna". A beteg egy jól összeszokott csoport tagjaként rámutatott. valamire, ami a terapeuta figyelmét elkerülte: a gyakorlatban sült galambra, illetve a halálra várni - szinonimák. Mivel a köznyelvi kifejezések a játszmaelemzésben roppant fontosak, később még részletesebben foglalkozunk velük.

A játszmák és időtöltések elemzésekor használt változók többségét már említettük; bármelyikük alkalmas a játszmák és időtöltések rendszerezésére is. A legkézenfekvőbb osztályozások a következő tényezőkön alapulnak:

1. A játékosok száma: kétszemélyes játszmák ("Frigid nő"), háromszemélyes játszmák ("Verekedjetek meg ti ketten"), ötszemélyes játszmák ("Alkoholista") és sokszemélyes játszmák ("És miért nem. - - Hát igen, de... ").

2. A használt pénzegység: szavak ("Pszichiátria"), pénz ("Adós"), testrészek ("Mindenféle műtét").

3. Klinikai típusok: hisztérikus ("Megerőszakolósdi"), rögeszmés-kényszeres ("Schlemiel"), paranoid ("Miért mindig velem történik ilyesmi?"), depresszív ("Már megint beleestem").

4. Zónák: orális ("Alkoholista"), anális ("Schlemiel"), fallikus ("Verekedjetek meg ti ketten!").

5. Pszichodinamika: fóbiaelhárító ("Ha te nem lennél"), projektív ("Szülői munkaközösség"), introjektív ("Pszichiátria").

6. Ösztönfajta: mazochista ("Ha te nem lennél"), szadista ("Schlemiel"), fetisista ("Frigid férfi"). Gyakran hasznos, ha a játékosok számán kívül három másik mennyiségi változót is tekintetbe veszünk:

1. Hajlékonyság. Bizonyos játszmák - például az "Adós" és a "Mindenféle műtét" - igazában csak egyfajta pénzegységgel játszhatók, míg mások, például az exhibicionista játszmák, rugalmasabbak.

2. Makacsság. Egyesek könnyen adják fel játszmáikat, mások kitartóak.

3. Intenzitás. Egyesek oldottan játszanak, mások feszültebbek és agresszívebbek. Ennek megfelelően vannak lágy és kemény játszmák.

Ennek a három változónak az összjátéka teszi a játszmákat szelídebbé vagy erőszakossá. Mentális zavarban szenvedőknél ebben a vonatkozásban gyakran olyan szembeötlő a változás, hogy szakaszokról beszélhetünk. Egy paranoid szkizofréniás kezdetben játszhat első fokú, hajlékony, laza, könnyed "Hát nem borzasztó" játszmát, és fokozatosan belecsúszhat a rugalmatlan, tapadós, kemény harmadfokúba.

A játszmák fokozatait így különböztetjük meg:
a) első fokú játszma: a cselekvő személy köreiben társadalmilag elfogadott;
b) másodfokú játszma: nem származik belőle állandó, jóvátehetetlen károsodás, de a játékosok szeretik eltitkolni a közönség elől;
c) harmadfokú játszma: életre szólóan játsszák - a műtőben, a bíróságon vagy a hullaházban végződik.

A játszmák a "Ha te nem lennél" elemzésekor tárgyalt bármelyik tényező alapján is osztályozhatók. Ezek: a célzatok, a szerepek, a legnyilvánvalóbb előnyök. Egy rendszeres, tudományos osztályozás kiindulópontjául minden bizonnyal az egzisztenciális beállítottság lenne a legesélyesebb jelölt, tekintve azonban, hogy ezt a tényezőt kellőképpen még nem ismerjük, az ilyenfajta osztályozással egyelőre várnunk kell.

Megbecsülésre méltó Stephen Potter fogékonysága a mindennapi társas helyzetek manőverei vagy "trükkjei" iránt, és az a humoros mód, ahogy tárgyalja őket, valamint G. H. Mead úttörő munkája a játszmáknak a társas életben betöltött szerepéről. A pszichiátriai tünetekhez vezető játszmákat 1958 óta módszeresen tanulmányozza a San Francisco Social Psychiatry Seminars, és a játszmaelemzésnek ezzel a részével foglalkozik újabban T. Szasz is. A játszmáknak a csoportfolyamatokban betöltött szerepével jelen szerzőnek a csoportdinamikáról írt könyve foglalkozik.

1. Maurer, D. W.: The Big Con. The Bobbs-Merrill Co., New York, 194U.
2. Potter, S. : Theory and Practice of Gamesmanship. Hart Davis, 1947.
3. Mead, G. H.: Mind, Self and Society. Cambridge University Press, 1935. (Magyarul: A pszichikum, az én és a társadalom szociálbehaviorista szempontból. Gondolat, 1973.)
4. Szasz, T.: The Myth of Mental Illness. Secker and Warburg, 1961.
5. Berne, E.: The Structure and Dynamics of Organizations and Groups. Pitman Medical, 1963.
Vissza az oldal elejére...