E gyűjtemény utolsó darabja 1962-ből származik, de állandóan fedeznek fel újabb és újabb játszmákat. Megesik, hogy arról, ami csak egy ismert játszma változatának látszik, a behatóbb vizsgálat kideríti, hogy teljesen új játszma. És megfordítva: az újnak tűnő játszmáról bebizonyosodik, hogy egy ismert játszma változata. Az elemzés egyes tételei az új ismeretek felhalmozódásával ugyancsak megváltozhatnak; például olyan esetben, amikor a dinamika jellemzésére többféle dolog közül is választhatunk, később kiderülhet, hogy megállapításunk nem volt a legtalálóbb. A klinikai munka számára azonban mind a játszmák jegyzéke, mind az elemzések tételei megfelelőek.

Egyes játszmákat in extenso tárgyalunk és elemzünk. Másokat - melyek alaposabb vizsgálatot igényelnek, vagy nem mindennapiak, vagy pedig jelentésük teljesen világos csak röviden érintünk. Az, aki az "alany", általában "cselekvő személyként" szerepel, vagy a "Fehér" nevet kapja, míg a másik fél a "Fekete" névre hallgat.

A játszmákat családokba soroljuk, annak a helyzetnek megfelelően, amelyben általában előfordulnak: Életjátszmák, Házassági játszmák, Szexuális játszmák és Alvilági játszmák. Egy fejezet a szakmabeliek számára szedi csokorba a Rendelői játszmákat, végül néhány példa a Jó játszmákat érzékelteti.

l. Jelölés

Az elemző jegyzőkönyvekben a következő jelölések használatosak:

Cím: ha a játszmának hosszú a neve, a szövegben a megfelelő rövidítést használjuk. Ha egy játszmának vagy változatainak több neve is van, a játszmák mutatójában találunk rá utalást. Szóbeli beszámolóban helyesebb a játszma teljes nevét mondani, mint a rövidítést vagy a belőle készült betűszót.

Tézis: olyan találóan öntjük szavakba, amennyire csak lehetséges.

Célzat: ez fogalmazható meg a leggazdagabb tartalommal: a leíró tapasztalataira épül.

Szerepek: első helyen, dőlt szedéssel adjuk meg annak a szerepét, aki az "alany", és akinek a nézőpontjából a játszmát tárgyaljuk.

Dinamika: ugyanaz a helyzet, mint a célzatnál.

Példák: 1. illusztráljuk a játszma gyermekkorban játszott formáját, a legkönnyebben felismerhető prototípust; 2. illusztráció a felnőtt életből.

Paradigma: a lehető legtömörebben szemlélteti a kritikus tranzakciót vagy tranzakciókat társadalmi és pszichológiai szinten.

Lépések: a gyakorlatban fellépő tranzakciós ingerek és tranzakciós válaszok minimális számának megadása. Ezek különböző helyzetekben korlátlanul kibővülhetnek, elhalványulhatnak vagy díszítményekkel gazdagodhatnak.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - megpróbáljuk megállapítani, hogyan járul hozzá a játszma a belső lelki egyensúlyhoz. 2. Külső pszichológiai előny - megpróbáljuk rögzíteni, milyen szorongást keltő helyzeteket vagy intimitásokat kerülnek el. 3. Belső társadalmi előny - megadjuk a bizalmas körben játszott játszma jellegzetes mondatát. 4. Külső társadalmi előny - megadjuk annak a származék játszmának vagy időtöltésnek a kulcsmondatát, amelyet kevésbé bizalmas körben játszanak. 5. Biológiai előny - jellemezni próbáljuk, milyenfajta simogatást nyújt a játszma az érintett feleknek. 6. Egzisztenciális előny - megállapítjuk, hogy tipikus módon milyen beállítottságból játsszák a játszmát.

Rokon játszmák: a kiegészítő, kapcsolatos és antitetikus játszmák megjelölése.

A játszmát igazán csak pszichoterápiás helyzetben lehet megérteni. Akik destruktív játszmákban utaznak, sokkal gyakrabban fogják látogatni a terapeutát, mint akik konstruktív játszmákat játszanak. Ezért a tüzetesen ismert játszmák alapvetően destruktív jellegűek; ne feledjük azonban, hogy szerencsésebb emberek konstruktív játszmákat is játszanak. Nehogy a játszma is - sok más pszichológiai fogalomhoz hasonlóan - a vulgarizálás sorsára jusson, még egyszer hangsúlyozni kell, hogy igen pontosan körülírt fogalomról van szó: a játszmákat a korábban felsorolt kritériumok alapján világosan meg kell különböztetni az eljárásoktól, a rituáléktól, az időtöltésektől, a műveletektől, a manőverektől és a különböző beállítottságból eredő attitűdöktől. A játszmát valamilyen beállítottságból játsszák, de a beállítottság vagy a neki megfelelő attitűd nem játszma.

2. Köznyelvi kifejezések

Az itt használt köznyelvi kifejezések nagy részét a betegeknek köszönhetjük. Ha ezeket a fordulatokat jól időzítve, a többiek érzékenységét is tekintetbe véve használják, úgy a játékosok megbecsülik, megértik és élvezik őket. Ha néha tiszteletlenek is, az irónia a játszma, nem pedig a játékosok ellen irányul. A köznyelvi kifejezéstől elsősorban azt várjuk, hogy találó legyen, de ha ráadásul még szórakoztató is, ez csak azt bizonyítja, hogy fején találta a szöget. Mint a köznyelvi jelzők tárgyalása során másutt már bizonyítani igyekeztem: egy oldalnyi tudós, több szótagú szó kevesebbet nyújt, mint az a megállapítás, hogy egy bizonyos nő ringyó, vagy hogy egy bizonyos férfi izgága fráter. Elméleti célokra tudományos nyelven rögzíthetjük a pszichológiai igazságokat, de ha a gyakorlatban akarjuk hatékonyan felismerni az érzelmi törekvéseket, akkor más megközelítés szükséges. Így tehát szívesebben játszunk "Hát nem borzasztó?-t", mint "szavakba öntött, kivetített anális agressziót". Az előzőnek nemcsak dinamikusabb a jelentése és nagyobb az átütőereje, hanem pontosabb is. És az emberek állapota néha gyorsabban javul világos termekben, mint homályos szobákban.

Hivatkozás

I. Berne, E.: "Intuition IV: Primal images and Primal Judgements." Psychiatric Quarterly, 29:634-658, 1955.

Vissza az oldal elejére...

Normális társadalmi körülmények között minden játszmának fontos, feltehetőleg döntő hatása van a játékosok sorsára; egyes játszmáknak megvan az esélyük arra, hogy életre szólókká váljanak, és hogy viszonylag ártatlan kibiceket is behálózzanak. A játszmáknak erre a csoportjára jól illik az Életjátszmák elnevezés. Idetartoznak: az "Alkoholista", az "Adós", "Rúgj belém!", "Most rajtacsíptelek, te gazember!", "Ennek is te vagy az oka!" és mindezeknek a főbb változatai. Egyik oldalon a Házassági játszmákkal mosódnak össze, a másikon az Alvilágiakkal.



Tézis: A játszmaelemzés nem ismer olyasmit, hogy alkoholizmus vagy "egy alkoholista", hanem csak egy bizonyos típusú játszmában előforduló, Alkoholistának nevezett szerepet. Ha a mértéktelen ivás legfőbb mozgatója valamilyen biokémiai vagy fiziológiai rendellenesség - ez ma sem teljesen bizonyított -, úgy ennek a tanulmányozása a belgyógyászatra tartozik. A játszmaelemzést egészen más érdekli: azok a társadalmi tranzakciók, amelyek az ilyenfajta szertelenséggel kapcsolatosak. Vagyis az "Alkoholista" játszma.

Teljes pompájában ötszemélyes játszma, noha a szerepek annyira összesűrűsödhetnek, hogy kétszemélyes játszmaként kezdődhet és fejeződhet be. A központi szerep az "Alkoholistáéé" azé, aki az "alany", ezt Fehér játssza. A fő mellékszerep az "Üldözőéé", amelyet típusosan az ellenkező nem képviselője, rendszerint a házastárs játszik. A harmadik szerep a "Megmentőéé", ezt rendszerint azonos nemű játssza, gyakran a jóságos háziorvos, akit a beteg is érdekel, meg az iszákosság problémája is. Klasszikus esetben az orvos sikeresen megmenti az "Alkoholistát"; Fehér leszokik az ivásról, és amikor már hat hónapja egy korty ital se ment le a torkán, gratulálnak egymásnak; másnap Fehért az árokban találják meg.

A negyedik szerep a "Baleké" vagy a "Fajankóéé". Az irodalomban ezt többnyire a csemegekereskedő alakítja, aki hitelez Fehérnek, "felírásra" ad neki egy szendvicset s talán még egy csésze kávét is, anélkül hogy üldözné, vagy megpróbálná megmenteni. Az életben ezt a szerepet gyakrabban Fehér anyja játssza: pénzt ad, és együtt érez Fehérrel a felesége miatt, aki nem érti meg. Az ilyen játszmában Fehérnek némi elfogadható magyarázatot kell adnia a pénzigényére; valamilyen tervéről beszél, s mindketten úgy tesznek, mintha hinnének benne, jóllehet tisztában vannak vele, hogy az összeg java mire fog elmenni. A "Balek" néha átcsúszik egy másik szerepbe, ez is segítőkész szerep, de nem lényeges: ez az "Agitátor", a "jó fiú", aki anélkül hogy kérnék, ellátja Fehért utánpótlással - "Gyere, igyál meg velem valamit (és még sebesebben csúszol majd lefelé a lejtőn)".

Minden ivásjátszmában mellékszerep jut egy hivatásosnak: a csaposnak vagy az italbolti eladónak. Az "Alkoholista" játszmában övé az ötödik szerep, ő az összekötő. Ő az utánpótlás közvetlen forrása, érti az alkoholista szöveget, és bizonyos értelemben ő a legjelentősebb személy minden iszákos életében. A hivatásos tudja, hogy mikor kell megállni. A kocsmáros egy bizonyos ponton túl nem szolgálja ki az Alkoholistát, aki utánpótlás nélkül marad, ha engedékenyebb Összekötőre nem akad.

A feleség az "Alkoholista" kezdeti szakaszán játszhatja mindhárom mellékszerepet: éjfélkor, amikor levetkőzteti a férjét, kávét készít neki, és eltűri, hogy megverje, ő a Balek; reggel, amikor korholja gyalázatos életmódjáéért, ő az Üldöző; este pedig a Megmentő, aki igyekszik rávenni, hogy változzék meg. A későbbi fázisokban - ami néha szervi leromlásnak tulajdonítható - Fehér már meg tud lenni az Üldöző és a Megmentő nélkül, de elviseli őket, ha hajlandók utánpótlási forrásként működni. Azután elmegy a Missziósházba, és hagyja, hogy egy ingyenebéd fejében megmentsék; vagy pedig mindaddig eltűri az amatőr vagy hivatásos korholást, ameddig azt alamizsna követi.

Jelenlegi tapasztalataink azt mutatják, hogy az "Alkoholista" nyeresége (ami a játszmákra általában jellemző) abból a vonatkozásból származik, amelyre a kutatók legkevésbé figyelnek. Ebben a játszmában maga az ivás csupán mellékes gyönyör, amelynek járulékos előnyei vannak; a folyamat valódi csúcspontja nem egyéb, mint a másnaposság. Ugyanez történik a "Schlemiel" játszmában is: a zűrzavartámasztás, amely a figyelem középpontjába kerül, csupán gyönyört okozó módszer Fehér számára ahhoz, hogy eljusson a döntő ponthoz, Fekete jóindulatú elnézésének megszerzéséhez.

Az Alkoholista számára a másnaposság nem annyira testi kín, mint lelki gyötrelem. Az iszákosok két kedvelt időtöltése a "Martini" (mennyit ittak, milyen keverésben) és a "Másnap reggel" (Most hadd meséljem el az én katzenjammeromat). A "Martinit" többnyire az enyhébb, társasági ivók játsszák; számos alkoholista jobban kedveli a kemény, pszichológiai "Másnap reggel" meneteket és az olyan szervezetek, mint a Névtelen Alkoholista, (volt alkoholisták antialkoholista szervezete az Egyesült Államokban - a szerk.) korlátlan lehetőséget kínálnak ehhez.

Egy beteg, valahányszor tivornya után felkereste a pszichiáterét, mindenfélének elmondta magát; a pszichiáter nem szólt semmit. Később, amikor egy terápiás csoportban Fehér elmesélte ezeket a látogatásokat, kérkedő elégedettséggel közölte, hogy a pszichiáter mindenfélének elmondta. Terápiás helyzetben a legtöbb alkoholista nem az ivásról akar elsősorban beszélni - ezt láthatólag csak üldözőik iránti tiszteletből teszik -, hanem az ivást követő szenvedésről. Az ivás tranzakciós szándéka - eltekintve a gyönyörűségtől, amelyet nyújt - az, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a Gyermeket szigorúan megdorgálhatja nemcsak a belső Szülő, hanem a környezetében levő minden olyan szülői figura, aki megfelelően érdekelt abban, hogy valamire kényszerítse. Így tehát e játszma terápiájának nem az ivásra, hanem a másnaposságra, a szibarita önkényeztetésre kell az össztüzet irányítania. Van azonban olyanfajta erős ivó is, aki nem ismeri a másnaposságot; ezek az emberek nem tartoznak a fenti kategóriába.

Létezik "Száraz alkoholista" nevű játszma is. Ebben Fehér italosüveg nélkül járja végig az anyagi vagy társadalmi leromlás útját; lépéseinek sorozata ugyanaz, és a mellékszerepeknek is ugyanazt az együttesét igényli. Itt is a másnap reggel a kritikus pont. Éppen a "Száraz alkoholista" és a rendes "Alkoholista" közötti hasonlóság domborítja ki, hogy mindkettő - játszma; például mindkettőben azonos eljárás célozza azt, hogy az illetőt elbocsássák az állásából. A "Kábítószer-élvező" hasonlít a "Alkoholistához", de baljósabb, drámaibb, feltűnést keltőbb és gyorsabb. Legalábbis a mi társadalmunkban sokkal erősebben támaszkodik a könnyen elérhető Üldözőre, a Balekok és Megmentők szórványosabbak, az Összekötő szerepe viszont sokkal inkább központi jellegű.

Az "Alkoholista" játszmába különböző - helyi vagy nemzeti, sőt akár nemzetközi - szervezetek kapcsolódnak bele. Nem egy közzé is teszi a játszma szabályait. Úgyszólván mindegyik elmagyarázza, hogyan kell az Alkoholista szerepét játszani: hajts fel egy pohárkával reggeli előtt, költsd el a másra szánt pénzt stb. Elmagyarázza a Megmentő funkcióját is. A Névtelen Alkoholista például belemegy a tényleges játszmába, de igyekszik rávenni az Alkoholistát, hogy maga öltse fel a Megmentő szerepét. Előnyben részesítik a volt Alkoholistákat, mert ők tudják, hogyan zajlik a játszma, ennélfogva alkalmasabbak a mellékszerep eljátszására, mint azok, akik ezt a játszmát nem ismerték. Híre kelt, hogy a Névtelen Alkoholista egyik szekciójában a tagok kifogytak megdolgozható alkoholistákból, mire újrakezdték az ivást; megmentendő emberek híján csak így tudták folytatni a játszmát.

Egyes szervezetek azon fáradoznak, hogy javítsanak a játszma többi játékosának a sorsán. Van, amelyik abba az irányba tereli a házastársakat, hogy az Üldöző szerepéből átváltson a Megmentő szerepébe. Az elméletileg eszményinek tekinthető kezeléshez az a tevékenység áll a legközelebb, amely az alkoholisták tizenéves utódaival foglalkozik; ezeket a fiatalokat inkább arra biztatják, hogy lépjenek ki a játszmából, semmint hogy pusztán szerepet változtassanak.

Az Alkoholista pszichológiai terápiája is sokkal inkább arra törekszik, hogy abbahagyassa a játszmát, mintsem hogy egyszerű szerepcserét idézzen elő. Bizonyos esetekben ez lehetséges is, noha az Alkoholistának igen nehéz ugyanolyan érdekes elfoglaltságot találnia, mint a saját játszmája. Mivel klasszikus módon fél az intimitástól, jobb, ha egy másik játszma a pótlék, mint valamely játszmamentes kapcsolat. Az úgynevezett gyógyult alkoholisták társaságban gyakran nem hatnak valami felvidítóan; valószínűleg siváran egyhangúnak találják az életüket, és állandó kísértést éreznek, hogy visszakanyarodjanak a régi útra. A sikeres "játszmakúrának" az az ismertetőjegye, hogy a volt Alkoholista ihatik társaságban anélkül is, hogy veszélynek tenné ki magát. A szokásos "teljes absztinencia" terápiát játszmaelemző megközelítésből nem tartjuk kielégítőnek.

Ennek a játszmának a leírásából nyilvánvaló, hogy a Megmentő erős kísértést érez az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszására, az Üldözőt a "Nézd, mit tettél velem" vonzza, a "Balekot" pedig a "Jótét lélek". Ahogyan nőtt azoknak a megmentő szervezeteknek a száma, amelyek azt az eszmét népszerűsítik, hogy az alkoholizmus betegség, az alkoholisták kitanulták a "Faláb" játszmát. A jog, amely különleges érdeklődést tanúsít az ilyen emberek iránt, bátorítani látszik ezt a tendenciát. A hangsúly az Üldözőről áttevődött a Megmentőre; arról, hogy "Bűnös ember vagyok", arra, hogy "Hát mit várnak egy beteg embertől?" (ez belesimul a modern gondolkodás irányvonalába, amely a vallástól a tudomány felé tart).

Egzisztenciális szempontból ez a váltás kérdéses, gyakorlati szempontból pedig mintha kevéssé csökkentette volna a megrögzött alkoholisták szeszfogyasztását. Mindennek ellenére a Névtelen Alkoholista a legtöbb ember esetében még mindig a legjobb kezdő lépés az élvezetek túlhajtásának gyógyításában.

Antitézis: Mint ismeretes, az "Alkoholistát" rendszerint keményen játsszák, és nehezen hagyják abba. Egy terápiás csoportban volt egyszer egy alkoholista nő, aki igen tartózkodóan viselkedett. Tette ezt egészen addig, amíg úgy gondolta, most már eleget tud a többi tagról ahhoz, hogy nekilásson játszmájának. Megkérte a többieket, mondanák meg neki, mit. gondolnak róla. Mivelhogy általában kellemesen viselkedett, azok szép dolgokat mondtak róla. Ő azonban tiltakozott: "Nem ezt akarom. Azt akarom tudni, hogy igazában mit gondoltok." Világossá tette, hogy elítélő megnyilatkozásokra vágyik. A többiek nem mentek bele az üldözésébe, mire hazament, és közölte a férjével, hogy amennyiben még egyszer inna, akkor vagy váljon el tőle, vagy küldje kórházba. A férj ezt meg is ígérte; a feleség még aznap este leitta magát, és a férj szanatóriumba küldte. Ebben az esetben a csoporttagok nem vállalták a Fehérné által nekik szánt Üldöző szerepet: a nő nem tudta elviselni az antitetikus magatartást, annak ellenére, hogy mindenki igyekezett megerősíteni benne a belátásnak azt a fokát, amelyre már eljutott. Odahaza megtalálta azt, aki hajlandó volt a kívánt szerepet eljátszani.

Más esetben azonban a pácienst elő lehet készíteni arra, hogy felhagyjon a játszmával, és meg lehet kísérelni egy igazi társadalmi terápiát, amelyben a terapeuta elhárítja mind az Üldöző, mind a Megmentő szerepét. Nem kevésbé terápiaellenes a Balek szerepének vállalása, mert ez megengedi a páciensnek, hogy kibújjon anyagi és pontossági kötelezettségei alól. Tranzakciós szemszögből az a helyes terápiás eljárásmód, hogy a talaj gondos megpuhítása után felnőtti, szerződésszerű beállítottságból vissza kell utasítani a szerepek mindegyikét abban a reményben, hogy a beteg nemcsak az ivástól, hanem a játszmától való tartózkodást is képes lesz elviselni. Ha erre nem képes, legjobb, ha egy Megmentőhöz utasítják.

Az antitézis különösképpen nehéz, mivel a nyugati országokban a súlyos iszákost a rosszallás, a törődés vagy a nagylelkűség kiváló alanyának tekintik, és az, aki nem hajlandó az Alkoholista körüli szerepek egyikét sem elvállalni, könnyen nyilvános felháborodást válthat ki. A racionális megközelítés néha még vészjóslóbb a Megmentőkre, mint az Alkoholistákra nézve, s szerencsétlen következményekkel is járhat a terápia szempontjából. Klinikán dolgozók egy csoportja komoly érdeklődést mutatott az "Alkoholista" játszma iránt, és megpróbált olyan valóságos terápiát elindítani, amely sokkal inkább a játszma megbontására, mint a betegek puszta megmentésére irányult. Amint ez világossá vált, kiutálta őket az a laikus bizottság, amely a klinikát támogatta; egyiküket sem hívták meg többé, hogy kapcsolódjanak be a betegek kezelésébe.

Rokon játszmák: Az "Alkoholista" egyik érdekes mellékeseményét "Igyál egyet-nek" nevezzük. Az ipari pszichiátria egy éles szemű kutatója fedezte fel. Fehér és felesége (antialkoholista Üldöző) piknikre; mennek Feketével és feleségével (mindketten Balekok). Fehér így szól Feketééékhez:

"Igyatok egyet!" Ha isznak egy pohárral, az feljogosítja Fehért arra, hogy néggyel vagy öttel igyék. A játszma akkor lepleződik le, ha Feketééék nemet mondanak. Az ivás szabályai szerint Fehér akkor sértve érezheti magát, és a következő társas kiránduláshoz hajlíthatóbb partnerek után fog nézni. Ami társadalmi szinten a Felnőtt nagylelkűségének tűnik, az pszichológiai szinten pimaszság, tekintve, hogy a Fehérben lakozó Gyermek nyílt megvesztegetéssel szerez Feketétől szülői elnézést, és mindezt: a tiltakozásra erőtlen Fehérné orra előtt bonyolítja le. Valójában Fehérné éppen azért megy bele az egészbe, mivel "erőtlen" lesz a tiltakozásra; őt legalább annyira izgatja, hogy a játszma tovább folyjék, mint Fehért; Fehérné továbbra is az Üldöző szerepét kívánja alakítani, Fehér pedig az Alkoholistáéét. Könnyen elképzelhetjük, hogyan vág vissza a férjnek a piknik utáni reggelen. Ez a változat bonyodalmakat okozhat, ha Fehér főnöke Feketének.

A Balek szénája általában nem áll olyan rosszul, mint ahogyan a neve sejteti. A Balekok gyakran magányos emberek, akik sokat nyernek abból, hogy jók az Alkoholistákhoz. A "Jótét lelket" játszó csemegekereskedő ezen az úton számos ismeretséget köt, és saját társadalmi körében jó hírnevet szerezhet nemcsak mint nagylelkű személy, hanem mint élvezetes mesélő is. Mellesleg a "Jótét lélek" egyik változatában az illető mindenféle tanácsot kér, hogyan lehetne legeredményesebben segíteni az embereken. Ez a derűs és konstruktív játszma példája; érdemes bátorítani. Ellentéte a "Kemény fickó", aki erőszakban képezi ki magát, és ahhoz kér tanácsot, hogyan lehetne legjobban bántani az embereket. Bár súlyos testi sértésre sohasem kerül sor, a játékos kivívja azt a jogot, hogy kapcsolatra lépjen valódi, életre szólóan játszó kemény fickókkal, és dicsőségük visszfényében sütkérezhet. Ezt a típust a franciák a fanfaron de vice (a bűn háryjánosa) névvel illetik.

Elemzés

Tézis: "Milyen rosszul viselkedtem; lássuk, meg tudsz-e állítani?

Célzat: önkényeztetés.

Szerepek: Alkoholista, Üldöző, Megmentő, Balek, Összekötő.

Dimamika: orális megfosztottság.

Példák: 1. "Lássuk, rajta tudsz-e kapni!" Ez a játszma rendkívül bonyolult, ezért a prototípusai nehezen viszonyíthatók egymáshoz. Gyermekek azonban, kiváltképp alkoholisták gyermekei, gyakran végigcsinálnak sok olyan manővert, amely az Alkoholistát jellemzi. A "Lássuk, meg tudsz-e állítani!" hazudozást, dolgok elrejtését, elítélő megjegyzések kiprovokálását, segítőkész emberek keresését, ingyenes kosztot adó, jó lelkű szomszéd felkutatását foglalja magába. Az önkényeztetés gyakran a későbbi évekre halasztódik.

2. Az Alkoholista és köre.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Mondjátok meg, hogy igazában mit gondoltok rólam, vagy segítsetek, hogy abbahagyjam az ivást."

Felnőtt: "Őszinte leszek hozzád."

Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Gyermek: "Lássuk, meg tudsz-e állítani!"

Szülő: "Abba kell hagynod, mert különben..."

Lépések: 1. Provokáció - vádolás vagy megbocsátás. 2. Elnézés - harag vagy csalódás.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny -- a) az ivás mint eljárás - ellenszegülés, megújult önbizalom és az ellenállhatatlan szükségérzet kielégítése; b) az "Alkoholista" mint játszma - (valószínűleg) önkényeztetés. 2. Külső pszichológiai előny - az intimitás szexuális és egyéb formáinak elkerülése. 3. Belső társadalmi előny - "Lássuk, meg tudsz-e állítani!" 4. Külső társadalmi előny - "Másnap reggel", "Martini" és egyéb időtöltések. 5. Biológiai előny - váltakozva szeretet- és indulatcsere. 6. Egzisztenciális előny - "Mindenki meg akar fosztani attól, hogy."2"



Tézis: Az "Adós" több, mint játszma. Amerikában kezd forgatókönyvvé, élettervvé válni, akárcsak bizonyos afrikai vagy új-guineai őserdőkben. Amott a rokonság magas áron menyasszonyt vásárolt a fiatalembernek, és ezzel a következő évekre adósukká teszik. Itt, Amerikában, hasonló szokás uralkodik, legalábbis az ország kevésbé civilizált részeiben. A különbség csupán annyi, hogy a mennyasszony ára egyháznak az ára, és amennyiben a rokonok nem érdekeltek a dologban, akkor a hitelező szerepét a bank veszi át.

Így tehát az új-guineai fiatalember is, aki a füléből lecsüngő ócska zsebórával akar hódítani, meg az amerikai fiatalember is, aki a csuklójára feszülő új karórával akar sikert aratni, egyaránt úgy érzi, hogy van "cél" az életében. A nagy ünnepségre, az esküvőre vagy a házszentelőre nem akkor kerül sor, amikor a kölcsönt visszafizették, hanem amikor felvették. A televízió például nem azt a középkorú férfit tolja az előtérbe, aki végül is letörlesztette jelzálogkölcsönét, hanem azt a fiatalembert, aki családjával éppen új otthonába költözik, s büszkén lobogtatja az imént aláíírt papírt, amely aktív éveinek zömében kezét-lábát megköti majd. Ha kifizette adósságait - a jelzálogot, gyermekeinek iskoláztatási költségeit és a biztosítását -, problematikussá válik: ő az az "idősebb állampolgár", akit a társadalomnak nemcsak anyagi kényelemmel, hanem új "céllal" is el kell látnia. Ha nagyon ravasz, akkor itt is, akárcsak Új Guineában, agyonterhelt adós helyett nagystílű hitelező lehet belőle, de ez viszonylag ritkán esik meg.

Amint ezeket a sorokat írom, egy fatetű mászik az íróasztalomon. Ha a hátára fordítom, megfigyelhetem, mekkora küzdelemmel verekszi vissza magát a lábaira. Ezalatt van "cél" az életében. Amikor sikerül a művelet, mintha győzelmi kifejezés ülne az arcára. Továbbmászik, és szinte halljuk, amint a fatetűk gyülekezetének majd elmondja történetét. A fiatalabb nemzedék közben tisztelettel néz fel rá: íme egy rovar, akinek sikerült. De önelégültségébe csalódás is vegyül. Most, hogy felülre került, az élet céltalannak látszik. Lehetséges, hogy a győzelem megismétlésének reményében még egyszer visszajön majd. Érdemes lenne tintával megjelölni a hátát, hogy felismerhesse az ember, amikor megkockáztatja. Bátor állat a fatetű. Nem is csoda, hogy évmilliók óta fennmaradt.

A legtöbb fiatal amerikai azonban csak valamilyen szorongató nehézség idején veszi teljesen komolyan a jelzálogát. Amikor lehangoltnak érzi magát, vagy rossz a gazdasági helyzet, kötelezettségei miatt nem omolhat össze; sőt, egyeseket talán ez ment meg az öngyilkosságtól.

Majdhogynem szünet nélkül játszanak egy lágy "Ha nem volnának az adósságok" játszmát, de máskülönben egész kellemesen éldegélnek. Csak néhányan csinálnak karriert azzal, hogy keményen játsszák az "Adóst".

A "Próbáld meg behajtani!-t" általában fiatal házaspárok játsszák. Jól szemlélteti, hogyan lehet egy játszmát úgy felállítani, hogy - bármilyen lejátszás esetén - a játékos "nyerjen". Fehérék hitelre mindenféle javakhoz és szolgáltatásokhoz jutnak, kisszerű dolgokhoz vagy luxusszínvonalúakhoz, aszerint hogy milyen származásúak, és szüleik vagy nagyszüleik hogyan tanították meg őket játszani. Ha a hitelező néhány erőtlen kísérlet után felhagy a behajtással, akkor Fehérék bírság nélkül élvezhetik szerzeményeiket, és ebben az értelemben nyernek. Ha a hitelező rámenősebb, akkor egyszerre okoz gyönyörűséget nekik az ellenük folyó hajtóvadászat és a megszerzett dolgok használata. A játszma kemény formája akkor áll elő, amikor a hitelező elszánta magát a behajtásra. Szélsőséges eszközökhöz kell nyúlnia, hogy hozzájuthasson a pénzéhez.

Ezekben mindig lesz kényszerítő elem, a hitelező Fehér munkaadóihoz fordul, vagy pedig egy lármás, rikító színű teherautót küld Fehér háza elé a nagybetűs felirattal: VÉGREHAJTÁSI ÜGYNÖKSÉG.

Ezen a ponton fordul meg a dolog. Fehér most már tudja, hogy minden bizonnyal fizetnie kell. De a kényszerítő elem miatt, amit többnyire a kötelező "harmadik levele" tesz világossá ("Amennyiben nem jelenik meg hivatalunkban 48 órán belül.")"), Fehér minden további nélkül jogosnak érzi, hogy dühös legyen, és átvált a "Most rajtacsíptelek, te gazember" egyik változatára. Ebben az esetben azt nyeri, hogy felmutathatja: lám, milyen kapzsi, könyörtelen és megbízhatatlan a hitelező. Az ebből származó két legnyilvánvalóbb előny a következő: 1. megerősíti Fehér egzisztenciális beállítottságát, ami nem egyéb, mint a "Minden hitelező - harácsoló" leleplezett formája; 2. nagyfokú külső társadalmi nyereséget biztosított, mivel Fehér most olyan helyzetbe jut, hogy barátai előtt nyíltan ócsárolhatja a hitelezőt, anélkül hogy elveszítené a "Jótét lélek" státusát. További belső társadalmi nyereséghez is juthat, amikor közvetlenül szembekerül a hitelezővel. Ezenfelül igazolva látja azt, hogy visszaél a hitelrendszerrel: ha a hitelezők ilyenek, mint azt éppen bizonyította, miért kellene bárkinek is fizetnie?

Az "Adóst" "Megpróbálom, hátha megúszom" formájában néha kisebb házak tulajdonosai is játsszák. A "Próbáld meg behajtani!" és a "Megpróbálom, hátha megúszom" játékosai könnyűszerrel felismerik egymást, és a várható tranzakciós nyereség meg a kilátásba helyezett sport titokban kedvükre van; könnyen kapcsolatba keverednek egymással. Függetlenül attól, hogy ki nyeri el a pénzt, mindegyik javított a másik helyzetén azzal, hogy "Miért mindig velem történik ilyesmi?-t" játszott, miután túl van mindenen.

A pénzjátszmák igen komoly következményekkel járhatnak. Lehet, hogy ezek a leírások mulatságosnak tűnnek egyesek valóban annak látják őket -, de nem azért, mert jelentéktelen apróságokra vonatkoznak, hanem azért, mert olyan dolgoknak mutatják meg a banális indítékait, melyeket az embereknek illik komolyan venni.

Antitézis: A "Próbáld meg behajtani!" kézenfekvő antitézise: azonnali készpénzfizetést kell kérni. A jó "Próbáld meg behajtani!" játékos azonban, kiváló módszerek birtokában, sikeresen meg tudja ezt kerülni, csak a legviharedzettebb hitelezőn nem tud kifogni. A "Megpróbálom, hátha megúszom" antitézise a szolgálatkészség és becsületesség. Mivel a kemény "Próbáld meg behajtani!" és "Megpróbálom, hátha megúszom" játékosok hivatásosok a szó teljes értelmében, az amatőr pontosan annyi eséllyel játszik ellenük, mint a hivatásos hazárdjátékosok ellen. Noha az amatőr ritkán nyer, legalább élvezi, ha belekeveredik a játszmák valamelyikébe. Mivel mindkét játszmát hagyományosan kegyetlenül játsszák, a hivatásosoknak mi sem zavaróbb, mint ha egy amatőr áldozat hahotázik saját vereségén. Pénzügyi körökben ez soha nem fordulhat elő. Tudunk olyan esetekről, hogy az adós az utcán összetalálkozott valakivel, aki kinevette, s ez ugyanúgy meghökkentette, frusztrálta és zavarba ejtette, mint ha a Schlemielnek saját ellentétét kellene alakítania.



Tézis: E játszma játékosainak társasági modora felér azzal, mintha egy "Kérlek, hogy ne rúgj belém" szövegű feliratot hordoznának. Szinte ellenállhatatlan kísértésbe viszik embertársaikat, és amikor előááll a természetes következmény, Fehér szánalomra méltóan siránkozik: "De hiszen a felirat azt mondja, hogy ne rúgj belém." Majd hitetlenkedve hozzáfűzi: "Miért mindig velem történik ilyesmi?" Klinikailag a "Miért mindig velem történik ilyesmi?" lehet befelé vetített (introjektált), és elleplezheti az a "Pszichiátriából" vett klisé, hogy "Valahányszor nyomás alá kerülök, mindig kiborulok." A "Miért mindig velem történik ilyesmi?" egyik játszmaeleme visszájára fordult büszkeség: "Az én balszerencsém jobb, mint a tiéd." Ezt a tényezőt gyakran megtalálni paranoidoknál.

Ha a Fehér környezetében levő emberek tartózkodnak attól, hogy "Én csak segíteni próbálok rajtad" típusú jólelkűségből, társadalmi konvencióból vagy szervezeti szabályokból kifolyólag reagáljanak rá, Fehér magatartása egyre provokatívabb lesz, túllépi az elviselhetőség határát, és kikényszeríti, hogy parancsolólag lépjenek fel vele szemben. A "Rúgj belém!" játékosokból kerülnek ki a kivetettek, a faképnél hagyottak, az elbocsátottak.

Nők körében ennek a játszmának az "Elnyűtt ruha" felel meg. Játékosai gyakran előkelő nők, de kopottnak akarnak látszani. Gondoskodnak róla, hogy keresetük, "jó" okból, sohase emelkedjék a megélhetési színvonal fölé. Ha váratlanul nagyobb összeg hullik az ölükbe, mindig akadnak vállalkozó szellemű fiatalemberek, akiknek a segítségével hamarosan megszabadulnak tőle; cserébe betársulhatnak valamilyen hitvány üzleti vállalkozásba vagy ehhez hasonlóba. Köznyelvi kifejezéssel az ilyen nőt "A mama barátnőjének" nevezik, ez mindig kész arra, hogy okos Szülői tanácsot adjon, és mások élményeiből él. A "Miért mindig velem történik ilyesmi?" csendes játszma, csak a résztvevők derekas küzdelemre valló magatartása sugározza azt, hogy: "Miért mindig velem történik ilyesmi?"

A "Miért mindig velem történik ilyesmi" egyik érdekes formáját olyanfajta kiegyensúlyozott emberek játsszák, akik az életben egyre több elismerést és sikert aratnak, gyakran várakozásukon felül. Itt a "Miért mindig velem történik ilyesmi?" elmélyült konstruktív gondolkodáshoz és a legjobb minőségű személyiségfejlődéshez vezethet - amennyiben a játszma a "Mit is tettem azért, hogy ezt kiérdemeljem?" alakot ölti.



Tézis: Klasszikus formája a pókerezésben szemlélhető. Fehér verhetetlen leosztást kap, mondjuk négy ászt. Ha "Most rajtacsíptelek..." játékos, akkor ebben az esetben sokkal jobban izgatja az a tény, hogy kényére-kedvére kiszolgáltatta neki a sors Feketét, mint az, hogy jó pókerjátékos, vagy hogy pénzhez jut.

Fehér valamilyen fürdőszoba-berendezést akart csináltatni. Mielőtt megrendelte volna a munkát, a szerelővel együtt gondosan áttanulmányozta a költségvetést. Megállapodtak az árban, és Fehér kikötötte, hogy nem léphetnek fel különkiadások. Amikor a szerelő benyújtotta a számlát, egy előre nem látott szelep miatt néhány dollárt hozzácsapott az összeghez. Ez négy dollár többletet jelentett egy négyszáz dolláros számlán. Fehér feldühödött, telefonon felhívta a szerelőt, és magyarázatot kért. A szerelő nem volt hajlandó visszatáncolni. Fehér hosszú levélben becsmérelte a szerelő tisztességét és morálját; közölte, hogy addig nem fizeti ki a számlát, amíg az vissza nem vonja a külön felszámított tételt. A szerelő végül is beadta a derekát.

Rövidesen kitűnt, hogy mind a kettő játszmát játszott. Tárgyalásaik alatt felbecsülték egymás kapacitását. A szerelő a számla benyújtásával tette meg a provokatív lépést, de kedvezőtlen helyzetben volt, tekintve, hogy szavát adta Fehérnek. Az utóbbi ekkor feljogosítva érezte magát, hogy gátlástalanul kitöltse mérgét a szerelőn. Ahelyett hogy az önmaga számára felállított Felnőtt-mércék szerint, méltó módon, csupán tárgyalt volna vele - ha akár egy csipetnyi ártalmatlan bosszúsággal is -, Fehér megragadta az alkalmat, hogy a szerelőt egész életvitele miatt alaposan kioktassa.

A felszínen Felnőtt érvelt Felnőtt ellen, jogos üzleti vita folyt egy bizonyos megállapított pénzösszegről. Pszichológiai szinten Szülő szólt Felnőtthöz: Fehér kihasználta banális, de társadalmilag védhető ellenvetését (beállítottságát) arra, hogy cseles ellenfelére zúdítsa sok éven át felgyülemlett haragját, ugyanúgy, ahogyan anyja tette volna hasonló helyzetben. Fehér azonnal ráismert a saját attitűdjére ("Most rajtacsíptelek.")"), és rájött, hogy titokban milyen élvezetet szerzett neki a szerelő provokációja. Felidéződött benne, hogy kora gyermekkora óta mindig kereste a hasonló igazságtalanságokat; élvezettel fogadta és hasonló lendülettel aknázta ki őket. Elmondta, hogy az esetek zömében már nem is emlékszik a voltaképpeni provokációra, de igen részletesen fel tudta idézni a rákövetkező csatározást. A szerelő szemmel láthatóan a "Miért mindig velem történik ilyesmi?" valamelyik változatát játszotta.

A "Most rajtacsíptelek." " kétszemélyes játszma, amelyet meg kell különböztetni a "Hát nem borzasztó?-tól". A "Hát nem borzasztó?-ban" a cselekvő személy azért vadászik az igazságtalanságra, hogy egy harmadik személynek panaszkodhasson róla. Így háromszemélyes játszmává bővíti:

Agresszor, Áldozat, Bizalmas. A "Hát nem borzasztó?-t" "Könnyebb a baj, ha többen viselik" jelige alatt játsszák. A Bizalmas rendszerint olyan személy, aki maga is "Hát nem borzasztó?-t" játszik. A "Miért mindig velem történik ilyesmi?" ugyancsak háromszemélyes, de itt a cselekvő személy balsors-hegemóniára törekszik, és zokon veszi, ha versenytársai akadnak. A "Most rajtacsíptelek, te gazember!" kereskedelmi téren háromszemélyes hivatásos formát ölt, ez a "zsarolás erkölcsrendészeti botránnyal való fenyegetőzéssel". Többé-kevésbé enyhe formában kétszemélyes házassági játszmaként is előfordul.

Antitézis: A legjobb antitézis a korrekt magatartás. Aki kapcsolatra lép egy "Most rajtacsíptelek, te gazember!" játékossal, annak az első alkalommal egyértelműen és részletesen meg kell határoznia a kapcsolat szerződésszerű struktúráját, a szabályokhoz pedig szigorúan ragaszkodnia kell. Klinikai gyakorlatban például azonnal tisztázni kell az elmulasztott vagy lemondott találkozás kifizetésének a kérdését, és a könyvelést különös gonddal kell végezni, nehogy hiba csússzék bele. Váratlan körülmény felmerülése esetén az antitézis abból áll, hogy vita nélkül, elegánsan engedni kell, mindaddig, ameddig a terapeuta hozzáláthat a játszma megbontásához. A mindennapi életben a "Most rajtacsíptelek, te gazember!" játékossal bonyolított gazdasági ügyletek mindig kockázatosak. Az ilyen személy feleségét udvarias korrektséggel kell kezelni; a legenyhébb flört, udvarlás vagy bármi apróság is kerülendő, kiváltképp, ha maga a. férj bátorítja azt.

Elemzés

Tézis: "Most rajtacsíptelek, te gazember!"

Célzat: Igazolás.

Szerepek: Áldozat, Agresszor.

Dinamika: Féltékeny harag.

Példák: 1. Ezúttal rajtacsíptelek. 2. Féltékeny férj.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Látod, milyen csúnyán viselkedtél?"

Felnőtt: "Most, hogy felhívod rá a figyelmemet, én is úgy látom."

Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Szülő: "Figyeltelek, abban a reményben, hogy hibázol." Gyermek: "Ezúttal rajtacsíptél."

Szülő: "Igen, és most majd megmutatom neked, hogy milyen az, amikor nagyon dühös vagyok."

Lépések: 1. Provokáció - Vád. 2. Védelem - Vád. 3. Védelem - Büntetés.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - a harag igazolása. 2. Külső pszichológiai előny - elkerüli a saját fogyatékosságaival való szembenézést. 3. Belső társadalmi előny - Most rajtacsíptelek, te gazember. 4. Külső társadalmi előny - mindig azon vannak, hogy kitoljanak az emberrel. 5. Biológiai előny - ellenséges, többnyire azonos neműekkel folytatott cserekapcsolat. 6. Egzisztenciális előny - az emberekben nem lehet bízni.



Tézis: Klasszikus formájában házassági játszma, sőt, elsőrendű házasságbomlasztó, de játszhatják szülők és gyermekek is, és munkahelyeken is előfordulhat.

1. Első fokú "Ennek is te vagy az oka!": Fehér emberkerülő hangulatban van, beletemetkezik valamilyen tevékenységbe, ami kissé elszigeteli az emberektől. Pillanatnyilag talán nem is kíván egyebet, mint hogy békében hagyják. Egyszerre csak rátör egy betolakodó, a felesége vagy valamelyik gyereke, esetleg egy simogatásért jön, esetleg valami effélét kérdez: "Hol találom meg a hosszú csőrű fogót?" Ez a megzavarás lesz az "oka" annak, hogy Fehér vésője, ecsetje, írógépe vagy forrasztópákája megcsúszik; mire dühödten rákiált a betolakodóra: "Ennek is te vagy az oka!" Ha ez éveken átismétlődik, családja egyre inkább magára hagyja, amikor valamibe beletemetkezik. Természetesen nem a betolakodó, hanem saját ingerültsége "okozza" a megcsúszást, ami nagyon is jól jön neki, mert erre hivatkozva dobja ki a látogatót. Sajnos, ezt a játszmát már kisgyerekek is rövid úton megtanulják, s így könnyen örökítődik át nemzedékről nemzedékre. A benne rejlő kielégülések és előnyök világosabban előtűnnek, amikor a játszmát megtévesztőbben játsszák.

2. Másodfokú "Ennek is te vagy az oka!": Ha erre a játszmára életvitel alapul, és nem csak alkalmanként használt védekező mechanizmus, akkor Fehér olyan nőt vesz feleségül, aki "Én csak segíteni próbálok rajtad-ot" vagy annak egyik rokonát játssza. Ebben az esetben mindenkor simán átengedheti feleségének a döntést. Ez gyakran a tapintat és a lovagiasság álöltözetét veheti magára. Fehér tiszteletteljesen és udvariasan feleségére bízza a választást, hová menjenek vacsorázni, milyen filmet nézzenek meg. Ha a dolgok jól jönnek ki, élvezi a helyzetet. Ha nem, őt hibáztathatja, mondva vagy érzékeltetve, hogy "ezt te főzted ki", ami az "Ennek is te vagy az oka!" játszma egyszerű változata. Vagy: Fehér a gyermekek felnevelésére vonatkozó döntéseket hárítja át feleségére, miközben ő végrehajtó hatóságként tevékenykedik. Ha a gyerekek felfordulást csinálnak, akkor tőrőlmetszett "Ennek is te vagy az oká!-t" játszhat. Az évek során ez készíti elő a talajt ahhoz, hogy az anyát lehessen hibáztatni, ha a gyerekek rossz irányba fejlődnek. A játszma ekkor már nem öncél, hanem csupán pillanatnyi kielégülés az "Én megmondtam" vagy a "Nézd, már megint mit csináltál" felé vezető úton.

A hivatásos játékos, aki pszichológiai útját "Ennek is te vagy az oká!-val" egyengeti, munkájában is élni fog vele. A munkahelyén játszott "Ennek is te vagy az oka!" játszmában sokat szenvedő, neheztelő pillantás helyettesíti a szavakat. A játékos javaslatokat kér munkatársaitól, "demokratizmusból" vagy pedig az "ésszerű vezetés" jegyében. Ezzel aztán támadhatatlan pozícióból terrorizálhatja fiatalabb kollégáit. Ha hibát követ el, ellenük fordíthatja a dolgot, ők lesznek a bűnbakok. Ha a hibát a felettesek ellen fordítja (őket teszi felelőssé), akkor a játszma önpusztító lesz: munkahelyen felmondáshoz, a hadseregben más egységhez való áthelyezéshez vezethet. Megbántott embereknél ebben az esetben a "Miért mindig velem történik ilyesmi?" egyik alkotóeleme, depressziósoknál pedig a "Már megint beleestem-é". (Mindkettő a "Rúgj belém!" családba tartozik.)

3. Harmadfokú "Ennek is te vagy az oka!": kemény formájában paranoidok játszhatják olyan emberek ellen, akik kellőképpen elővigyázatlanok ahhoz, hogy tanácsot adjanak nekik (lásd: "Én csak segíteni próbálok rajtad"). A játszma itt veszedelmes, sőt kivételes esetben végzetes is lehet.

Az "Ennek is te vagy az oka!" és a "Miattad keveredtem ebbe" pompásan kiegészíti egymást. A kettő kombinációja számos házasságban klasszikus alapja az álcázott játszmaszerződésnek. Ezt a szerződést az alábbi történéssor szemlélteti.

Fehérék megegyeztek abban, hogy a családi könyvvitelt, a folyószámla körüli teendőket Fehérné végzi, mivelhogy Fehér "hadilábon áll a számokkal". Néhány hónapos időközökben hiteltúllépésről értesítették őket, és Fehérnek kellett a bankkal elrendeznie az ügyet. Valahányszor a bajok forrását keresték, kiderült, hogy Fehérné valamilyen drága dolgot vett, anélkül hogy férjének szólt volna. Amikor ez napvilágra került, Fehér nagy hévvel játszotta a "Miattad keveredtem belé-t", az asszony pedig könnyek között hallgatta a dorgálást, és megígérte, hogy többet ilyesmi nem fog előfordulni. Egy darabig simán mentek a dolgok, mígnem egy napon beállított a hitelező embere, és kérte egy régóta esedékes számla kiegyenlítését. Fehér, aki nem tudott a számláról, kérdőre vonta feleségét. Az asszony ekkor eljátszotta a maga "Ennek is te vagy az oka!" játszmáját, mondván, hogy a férj hibájából állt elő a helyzet. Mivel a férj megtiltotta, hogy a feleség túllépje a folyószámlájuk keretét, az asszony csak úgy tudott kijönni a jövedelmükből, hogy ezt a nagy összeget kifizetetlenül hagyta, a fizetési felszólításokat pedig eltitkolta a férj elől. Ezek a játszmák tíz éven át folytak azon az alapon, hogy most fordult elő utoljára, és a jövőben minden másképpen lesz - ami néhány hónapig így is történt.

A terápia során Fehér igen okosan elemezte a játszmát, anélkül hogy a terapeuta segítségére szorult volna, és hatékony ellenszert is kigondolt. A házaspár megegyezett abban, hogy minden törlesztés és bankszámla Fehér nevére kerül. Fehérné továbbra is végzi a könyvelést és a csekkbefizetéseket. Így sem a fizetési felszólítások, sem a túllépések nem kerülhetik el a férj figyelmét. Ily módon megosztották a költségvetési munkákat. Először némi zavart okozott, hogy Fehéréket megfosztották az "Ennek is te vagy az oka!" "Miattad keveredtem ebbe" játszmapárból származó kielégülésektől és előnyöktől, de így rákényszerültek, hogy nyíltabb és konstruktívabb típusú örömökkel jutalmazzák egymást.

Antitézis: Az első fokú "Ennek is te vagy az oka!" játszmának az antitézise, hogy a játékost magára kell hagyni. Másodfokú játszma esetében a döntést vissza kell hárítani Fehérre. Az első fokú játékos reagálhat úgy, hogy elveszettnek érzi magát, de ritkán gurul dühbe; a másodfokú játékos dacossá válhat, ha rákényszerítik, hogy kezdeményezést vállaljon; ez odáig mehet, hogy az "Ennek is te vagy az oka!" játszma rendszeres leszerelése kellemetlen következményeket válthat ki. A harmadfokú játszma antitézisét szakmailag jól felkészült személy kezére kell bízni.

Részleges elemzés

Ennek a játszmának az igazolás a célja. Dinamikus szempontból: lágy formája az idő előtti ejakulációval hozható összefüggésbe, kemény formája a "kasztráció" miatti szorongáson alapuló haraggal. Gyermekeknél könnyen alakul ki ez a játszma. A külső pszichológiai előny (a felelősség elkerülése) a legszembetűnőbb, és a játszmát gyakran sietteti a fenyegetően közelgő intimitás; a "jogos" harag ugyanis kiváló ürügy a szexuális kapcsolat elkerülésére. Az egzisztenciális beállítottság: "Én ártatlan vagyok."

Jegyzet

Köszönettel tartozom az oaklandi Center for Treatment and Education on Alcoholismtől dr. Rodney Nurse-nek és Mrs. Frances Matsonnak, valamint dr. Kenneth Evertsnek, dr. R. J. Starrelsnak, dr. Robert Gouldingnak és más, e probléma iránt különösen érdeklődő kollégáknak nem szűnő erőfeszítéseikért, hogy az "Alkoholistát" mint játszmát tanulmányozzák, továbbá a téma jelenlegi kifejtéséhez való hozzájárulásukért és kritikájukért.

Hivatkozások

1. Berne, E.: A Layman's Guide to Psvchiatry and Psychoanalysis. Simon and Schuster, New York, 1957. 191.

2. Mead, Margaret: Growing Up in New Guinea. William Morrow and Company, New York, 1951.

Vissza az oldal elejére...

Úgyszólván minden játszmából megépülhet a házasság és a családi élet állványzata, de egyes játszmák - mint például a "Ha te nem lennél" - különösen életképesek, más játszmákat pedig - mint például a "Frigid nőt" - sokan azért tűnnek el hosszú időn át, mert a szerződésben vállalt intimitás törvényes erővel tartja össze őket. A házassági játszmákat természetesen csak önkényesen választhatjuk el a külön fejezetben tárgyalt szexuális játszmáktól. A következő játszmák virágoznak ki jellegzetes módon házasságon belül: "Sarokba szorítás", "Bíróság", a "Frigid nő", a "Frigid férfi", "Űzött vad", "Ha te nem lennél", "Láthatod, hogy mindent megpróbáltam" és "Drágám".



Tézis: A "Sarokba szorítás" szemlélteti a legtisztábban a játszmák manipulatív vonatkozását és intimitást megakadályozó funkcióját. A "Sarokba szorítás" paradox módon abból áll, hogy az egyik fél képmutatóan nem hajlandó részt venni a másik fél játszmájában.

l. Fehérné javasolja a férjnek, hogy menjenek moziba. Fehér beleegyezik.

2/a Fehérné "öntudatlan" nyelvbotlást követ el. Beszélgetés közben fesztelenül megemlíti, hogy festetni kellene. Ez költséges dolog, és Fehér nemrégiben tudtára adta, hogy anyagilag nem a legjobban állnak; kérte, hogy - legalábbis a következő hónap elejéig - ne hozza zavarba, ne bosszantsa valamilyen új pénzkiadási javaslattal. Fehérné tehát szerencsétlen pillanatban hozakodik elő a ház állapotával, és Fehér durván válaszol.

2/b A másik alternatíva: Fehér tereli a házra a beszélgetést, s így Fehérné nehezen tud ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne említse, festetni kellene. Fehér, ugyanúgy, mint az előző esetben, durván válaszol.

3. Fehérné felhúzza az orrát; közli, hogy amennyiben Fehér ilyen csapnivaló hangulatban van, akkor nem megy vele moziba, legjobb lesz, ha Fehér egyedül megy. Mire a férj: ha így gondolja, akkor elmegy, egyedül.

4. Fehér moziba megy (vagy mulatni valahová a barátaival); Fehérnét otthon hagyja, hadd babusgassa a rajta esett sérelmet. Ebben a játszmában kétféle trükk lehetséges:

a) Fehérné múltbeli tapasztalatok alapján nagyon is jól tudja, férje nem várja el tőle, hogy komolyan vegye a bosszankodását. A férj valójában nem akar többet, mint egy kis méltánylást, amiért olyan keményen dolgozik a család megélhetésééért. Ha ezt megkapná, akkor kart karba öltve, boldogan eltávozhatnának. De Fehérné visszautasítja a játszmát, és a férj úgy érzi, hogy csúfosan cserbenhagyták. Csalódottan és neheztelve megy el, a feleség látszólag vérig sértve, valójában titkos győzelemérzettel marad otthon.

b) Fehér múltbeli tapasztalatok alapján nagyon is jól tudja, felesége nem várja el tőle, hogy komolyan vegye a sértődöttségét. Az asszony valójában csak annyit akar, hogy gyengéd szavakkal kicsalogassák sértődöttségéből. Ha ez megtörténne, akkor kart karba öltve boldogan eltávozhatnának. De Fehér visszautasítja a játszmát, és tudja, hogy ez nem becsületes; tudja, az asszony arra vágyódik, hogy kedveskedéssel elcsalogassa, de úgy tesz, mintha ezt nem tudná. Elmegy, vidáman és megkönnyebbülten, de megbántott ábrázattal. Az asszony csalódottan, neheztelve marad otthon.

A győztes pozíciója, naivan nézve, mindkét esetben kikezdhetetlen: a férj vagy a feleség mindössze annyit tett, hogy a másikat szó szerint értette.

Ez világosabb a b) esetben, ahol Fehér készpénznek veszi, hogy Fehérné nem akar menni. Mindketten tudják, hogy ez nem igaz, de az asszony, mivel kimondta, sarokba szorult.

Itt a külső pszichológiai előny a legszembeszökőbb. A filmek mindkettőjükre ösztönzőleg hatnak szexuálisan; többkevesebb bizonyossággal előre tudják, hogy miután hazaértek a moziból, szeretkezni fognak. Ezért az a fél, amelyik el akarja kerülni az intimitást, beindítja a játszmát (a 2/a-t vagy a 2/b-t). Ez a "Perpatvar" egyik különösen idegesítő változata (9. fejezet).

Az a fél, amelyikkel "méltatlanul bántak", természetesen a maga hasznára fordíthatja azt, hogy a jogos felháborodás állapotában nincs kedve a szerelmeskedéshez; a sarokba szorított házastárs számára nincs kiút.

Antitézis: Fehérnének ez egyszerű. Mindössze annyit kell tennie, hogy karon fogja a férjet, mosolyog, és elmegy vele hazulról (átváltás a Gyermek én-állapotból a Felnőtt én-állapotba). Fehérnek nehezebb az antitézis, mivel az asszony a kezdeményező, de ha az egész helyzetet áttekinti, kedveskedéssel elérheti, hogy Fehérné, akár mint kiengesztelt, duzzogó Gyermek, akár - jobbik esetben - mint Felnőtt, vele menjen.

A "Sarokba szorítás" némiképpen eltérő formája olyan családi játszma, amelybe a gyerekek is bevonódnak; ez a változat rokona a Bateson és munkatársai által leírt "kettős kötésnek". Itt a gyereket szorítják sarokba, aki akármit csinál: rossz gyerek. Bateson iskolája szerint ez fontos kórokozó tényezője lehet a szkizofréniának. A mi nyelvünkön ez úgy hangzik, hogy a szkizofrénia lehet egy gyermek antitézise a "Sarokba szorításra". A felnőtt szkizofréniások játszmaelemzéssel való kezelése során ez helytállónak bizonyult, vagyis amikor egy családi "Sarokba szorítás" játszmát abból a célból elemeznek, hogy bebizonyítsák: a szkizofréniás magatartást a játékosok azért vették és veszik fel, hogy kivédjék ezt a játszmát, a megfelelően előkészített betegnél részleges vagy teljes átmeneti javulás áll be.

Mindenbe beleszóló, "Szülői" szülők közreműködésével szokott zajlani a "Sarokba szorítás" hétköznapi formája, melyet az egész család játszik, s amely többnyire a kisebb gyermekek jellemfejlődését érinti. A kislányt vagy a kisfiút állandóan nógatják, hogy segítsen többet a ház körül, de amikor megteszi, a szülők belekötnek abba, amit csinál: házi használatú példája annak, hogy "jaj neked, ha megteszed, és jaj neked, ha nem". Ezt a "kettős kötést" a "Sarokba szorítás" dilemmás típusának nevezhetjük.

A "Sarokba szorítás" játszma néha a gyermekkori asztma környezeti kóroka lehet.

Kislány: "Anyu, szeretsz engem?"

Anya: "Mi az, hogy szeretet?"

Ez a válasz támasz nélkül hagyja a gyermeket. A kislány a mamáról szeretne beszélni, a mama pedig átkapcsol a filozófiára, amihez a gyermek még nem eléggé érett. Légzése nehézzé válik, az anya ingerült lesz, beáll az asztma, a mama mentegetőzik, és beindul az "Asztma" játszma menete. A "Sarokba szorítás" asztmás típusa még további tanulmányozásra vár.

Terápiás csoportokban néha előfordul a "Sarokba szorítás" egyik elegáns változata, amelyet "Russel-Whitehead típusnak" nevezhetünk.

Fekete: "Mindenesetre, amikor csendben vagyunk, senki sem játszik játszmákat."

Fehér: "A hallgatás is lehet játszma."

Vörös: "Ma senki sem játszott játszmákat."

Fehér: "De a nemjátszás is lehet játszma."

A terápiás antitézis is legalább ilyen elegáns. Tilosak a logikai paradoxonok. Ha Fehért megfosztják ettől a manővertől, szorongásai azonnal felszínre jönnek.

Az "Uzsonnazacskó" nevű házassági játszma közel áll egyfelől a "Sarokba szorításhoz", másfelől az "Elnyűtt ruhához". A férj, aki megengedhetné magának, hogy délben egy jó vendéglőben étkezzék, reggelente néhány szendvicset készít magának, amit egy papírzacskóban elvisz a hivatalába.

Felhasznál kenyérdarabokat és vacsoramaradványokat, a papírzacskókat pedig a felesége rakja el neki. A férfi így teljes ellenőrzést gyakorolhat a család pénzügyei fölött, mert ennyi önfeláldozás láttán ugyan melyik feleség merészelne műszőrme gallért vásárolni magának? A férj még egyéb előnyöket is élvez: egyedül költheti el az ebédjét, és az ebédszünetben pótolhatja, amit délelőtt elmulasztott. Ez a játszma több szempontból konstruktív, Benjamin Franklin helyeselte volna, tekintve, hogy kedvez a takarékosság, a kemény munka és a pontosság erényének.



Tézis: Leíró módon azoknak a játszmáknak az osztályába sorolható, amelyeknek legszínpompásabb példányait a jogban láthatjuk; idetartozik a "Faláb" (elmezavarra való hivatkozás) és az "Adós" (polgári kereset). Klinikailag leggyakrabban a házassági tanácsadáson és a házaspárokból álló pszichoterápiás csoportokban szemlélhetők. Ezeken a helyeken néha örökös "Bíróság" játszma folyik, amivel semmit sem oldanak meg; a játszmát ugyanis sohasem bontják meg. Ilyen esetekben kiderül, hogy a tanácsadó vagy a terapeuta maga is mélységesen belebonyolódott a játszmába, anélkül hogy ennek tudatában lenne.

A "Bíróságot" akárhányan játszhatják, de lényegileg háromszemélyes; szereplői - a férj, a feleség és a terapeuta személyében - a felperes, az alperes és a bíró. Ha terápiás csoportban vagy rádióban, illetőleg televízióban játsszák, a hallgatóságra jut az esküdtek szerepe. A férj kezdi, panasszal: "Hadd mondjam el, mit tett tegnap (a feleség neve). Fogta a." " stb., stb. Erre a feleség védekezően válaszol: "A valóságban a dolog így történt. e emellett, közvetlenül azt megelőzően ő... és különben is, akkor mind a ketten..." stb. A férj lovagiasan hozzáfűzi: "Nos, örülök, hogy láthatták az érem mindkét oldalát, szeretem a tiszta ügyeket." Ezen a ponton a tanácsadó megfontoltan így szól: "Azt hiszem, ha jobban belegondolunk..." stb., stb. Ha közönség is van, a terapeuta őket is bevonhatja a dologba: "Nos, hadd halljuk, mi a többiek véleménye." Ha a csoport már jól összeszokott, a közönség utasítások nélkül is betölti az esküdtszék szerepkörét.

Antitézis: A terapeuta azt mondja a férjnek: "Önnek teljesen igaza van!" Ha a férj önelégülten vagy győzelemittasan elengedi magát, a terapeuta megkérdezi: "Mit érez, amikor ezt mondom?" A férj így felel: "Azt, hogy pompás." Mire a terapeuta: "Voltaképpen úgy gondolom, hogy nincs igaza." Ha a férj becsületes, azt mondja: "Végig tisztában voltam vele." Ha nem becsületes, reakciójából kiolvasható lesz, hogy játszma folyik. Akkor jobban neki lehet látni a dolognak. A játszmaelem abban a tényben található, hogy noha a felperes kifelé lármás győzelmet követel, alapjában véve tudja, hogy nincs igaza.

Amikor már elégséges klinikai anyag áll rendelkezésre a helyzet megvilágításához, a játszma olyan manőverrel állítható le, amely az antitézis művészetének egyik legelegánsabb darabja. A terapeuta eltiltja a csoportot a (nyelvtani) harmadik személy használatától. Ettől fogva a tagok csakis közvetlenül egymáshoz fordulhatnak, vagy önmagukról beszélhetnek, nem mondhatják: "Hadd mondjam el magának róla..." Ezen a ponton a házaspár vagy abbahagyja a játszmát, csoporton belül; vagy átvált a "Drágám-ra", ami már némi javulás; vagy éppenséggel belekezd a "Továbbá-ba", ami viszont semmiféle segítséget nem jelent. (A "Drágám" leírására még visszatérek.) A "Továbbá" játszmában a felperes vádat vádra halmoz. Az alperes mindegyikre azt válaszolja: "Meg tudom magyarázni." A felperes nem is figyel a magyarázatra, de mihelyt az alperes szünetet tart, "továbbá" felkiáltással máris beleveti magát a következő vádbeszédbe; ezt ismét magyarázat követi - tipikus Szülő-Gyermek közléscserének vagyunk tanúi.

A "Továbbá" játszmát legintenzívebben paranoid alperesek játsszák. Ezek görcsösen ragaszkodnak a tényekhez, s ez frusztrálja leginkább az olyan vádlókat, akik humorosan vagy képes beszéddel fejezik ki magukat. A "Továbbá" legnyilvánvalóbb csapdája a metafora, éppen ezért kerülendő.

A "Bíróság" hétköznapi formája gyakran látható gyermekek körében; ekkor háromszemélyes játszma két testvér és az egyik szülő között. "Anyu, elvette a csokimat." "Igen, de ő meg elvette a babámat, előtte meg rám ütött, és különben is, megígértük egymásnak, hogy elosztjuk a csokit."

Elemzés

Tézis: "El kell ismerniük, hogy igazam van."

Célzat: Önbátorítás.

Szerepek: Felperes, Alperes, Bíró (és/vagy Esküdtszék).

Dinamika: Testvérek közti versengés.

Példák: 1. A gyerekek veszekednek, a szülő közbelép. 2. Házaspár "segítséget" kér.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Ezt tette velem."

Felnőtt: "A valóságban a tények a következők."

Pszichológiai paradigma: Gyermek-Szülő.

Gyermek: "Nekem mondd, hogy igazam van!"

Szülő: "Ennek van igaza." Vagy: "Mind a kettőtöknek igaza van."

Lépések: 1. A panaszt elkönyvelik - A védekezést elkönyvelik. 2. A felperes elkönyveli a cáfolatot, az engedményt vagy a jóindulatú gesztust. 3. A bíró döntése, vagy utasítások az esküdtszéknek. 4. A végső döntés elkönyvelése.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - a bűnösség kivetítése. 2. Külső pszichológiai előny - felmentés a bűnösség aló1. 3. Belső társadalmi előny - "Drágám", "Továbbá", "Perpatvar" és egyéb játszmák. 4. Külső társadalmi előny - "Bíróság". 5. Biológiai előny - simogatás a bírótól és az esküdtszéktől. 6. Egzisztenciális előny - depressziós beállítottság; nekem soha sincs igazam.



Tézis: Ez mindig házassági játszma, mivel aligha képzelhető el, hogy egy kötetlen kapcsolat valamennyire is hosszú időn át szolgálhatna a szükséges lehetőségekkel és előjogokkal, vagy hogy egy ilyenfajta kapcsolat fennmaradna a szóban forgó játszma esetén.

A férj közeledik feleségéhez, és visszautasításban részesül. Ismételt kísérletei után közlik vele, hogy minden férfi vadállat; felesége a szemére veti, hogy nem is szereti igazán, vagy hogy nem önmagáéért szereti, csak a szex érdekli. A férj egy időre felhagy szándékával, aztán újabb kísérletet tesz azonos eredménnyel. Végül is feladja a reményt, és többé nem közeledik. Telnek a hetek vagy a hónapok, a feleség pedig egyre fesztelenebb lesz, olykor egyenesen hanyag. Hiányos öltözékben megy át a hálószobán, vagy elfelejt tiszta törülközőt magához venni, amikor fürdeni megy, így a férjnek kell azt utána vinnie. Ha az asszony keményen játszik vagy erősen iszik, az is lehetséges, hogy társas összejöveteleken más férfiakkal kacérkodik. Végül is a férj reagál a kihívásokra, és újra kísérletet tesz. Megint csak visszautasításban részesül; beindul a "Perpatvar" játszma, amelynek most már része lesz iménti magatartásuk, belevonódnak más házaspárok, rokonaik, pénzügyeik és kudarcaik. Az egészre egy bevágott ajtó tesz pontot.

Ekkor a férj úgy dönt, hogy befejezettnek tekint mindent, és kialakítanak egy szexmentes modus vivendit. Hónapok telnek el. A férj nem kér a neglizséparádéból és az "elfelejtett törülköző" manőverből. A feleség egyre kihívóbban fesztelen és feledékeny, de a férj kitart elhatározása mellett. Egyik este azután a feleség közeledik hozzá, és megcsókolja. A férj először érzéketlen marad, felidézi magában elhatározását, a természet azonban a hosszú böjtölés után követeli a maga jussát. Azt hiszi, hogy most már biztosra mehet. Az első tapogatózó lépések nem ütköznek akadályba. Egyre merészebb lesz. A feleség a kritikus ponton azonban visszahőköl és felkiált: "Ugye, hiába mondtam neked! Minden férfi vadállat, én csak gyöngédséget akartam, de titeket csak a szex érdekel!" Az erre bekövetkező "Perpatvar" játszma ezen a ponton átugorhatja az előzetes fázisokat - iménti magatartásukat és a rokonokat -, s egyenesen rátérhet az anyagi problémára.

Meg kell jegyezni, hogy a férj, állításai ellenére, rendszerint éppúgy fél a szexuális intimitástól, mint a felesége, és nagy gonddal választott olyan élettársat, aki biztosíték arra, hogy nem kell túlságosan igénybe vennie ingatag potenciáját; a zavarokért pedig a feleséget hibáztathatja.

A játszma hétköznapi formáját különböző korú férjezetlen hölgyek játsszák, s ezzel rövid úton kiérdemelnek egy közönséges jassznyelvi jelzőt. Náluk a dolog gyakran belecsúszik a felháborodás játszmába vagy a "Megerőszakolósdi-ba".

Antitézis: A "Frigid nő" veszélyes játszma, és lehetséges antitézisei ugyancsak veszélyesek. Szeretőt tartani hazárdjáték. A versenytárs ösztönző hatására a feleség felhagyhat a. játszmával, és megpróbálhat normális házaséletet kezdeményezni, esetleg későn. Másfelől megeshet, hogy a szerelmi viszonyt - gyakran ügyvédi segédlettel - fegyverként használja a férj ellen folytatott "Most rajtacsíptelek, te gazember!" játszmában. A kimenetel abban az esetben is bizonytalan, ha a férj aláveti magát pszichoterápiás kezelésnek, a feleség viszont. nem. A feleség játszmája összeomolhat, amint a férj megerősödik, és így képessé válik az egészségesebb alkalmazkodásra; ha azonban az asszony kemény játékos, a férj állapotának javulása váláshoz vezethet. Mindkét fél számára, ha lehetséges, az a legjobb megoldás, ha bekapcsolódik egy tranzakcionális házassági csoport munkájába; itt lelepleződnek a játszma kínálta előnyök, felszínre kerül az alapjául szolgáló patologikus szexualitás. Ez az előkészítés mindkét házastársban felkeltheti az intenzív egyéni pszichoterápia iránti érdeklődést. Eredménye az lehet, hogy pszichológiai értelemben újra házasságot kötnek. Ha ez nem megy, annyi mindenképpen elérhető, hogy a felek érzékenyebben fogják fel a helyzetet, és ennek megfelelően némileg újraformálják magatartásukat.

A hétköznapi forma tisztességes antitézise: más társ keresése. A ravaszabb és brutálisabb formák némelyike tisztességtelen, sőt bűnös.

Rokon játszmák: A fordított játszma, a "Frigid férfi" ritkábban fordul elő, de általános menete ugyanaz. Változatok csupán a részletekben mutatkoznak. A végső kimenetel a felek forgatókönyvétől függ.

A "Frigid nő" sorsdöntő pontja ugyanaz, mint. a "Perpatvar" befejező fázisa. Ha erre sor került, a szexuális intimitás már nem jöhet szóba; a "Perpatvar" ugyanis mindkét fél számára perverz kielégülés, nincs további igény egymás szexuális izgatására. Következésképpen a "Frigid nő" legfontosabb ellenszere a "Perpatvar" elutasítása. Így a feleség szexuális kielégületlensége annyira felfokozódhat, hogy engedékenyebbé válik. A "Frigid nőt" és az "Üss meg, papát" annak alapján lehet egymástól megkülönböztetni, hogy mire használják enne a "Perpatvart". Az "Üss meg, papában" a "Perpatvar" az előjáték része, a "Frigid nőben" pedig a nemi aktust helyettesíti. Vagyis az "Üss meg, papában" a "Perpatvar" a nemi aktus előfeltétele, egyfajta izgalomfokozó fétis; a "Frigid nőben" viszont az egész epizód véget ér, mihelyt a "Perpatvar" lezajlott.

A "Frigid nő" egyik korai típusát az a finomkodó kislány játssza, akit Dickens ábrázol a Szép reményekben. Kikeményített ruhácskájában odajön a kisfiúhoz, és megkéri, hogy csináljon neki egy homoktortát. Utána csúfondáros megjegyzéseket tesz a kisfiú piszkos kezére, ruházatára, és közli vele, hogy lám, ő milyen tiszta.

Elemzés

Tézis: "Most rajtacsíptelek, te gazember!"

Célzat: Igazolás.

Szerepek: A finoman viselkedő feleség, a tapintatlan férj.

Dinamika: Péniszirigység.

Példák: 1. Köszönöm a homoktortát, te piszkos kisfiú. 2. Provokatív, frigid feleség.

Társadalmi paradigma: Szülő-Gyermek.

Szülő: "Megengedem, hogy csinálj nekem egy homoktortát (hogy megcsókolj)."

Gyermek: "Szörnyen szeretném."

Szülő: "Most nézd meg, milyen piszkos vagy."

Pszichológiai paradigma: Gyermek-Szülő.

Gyermek: "Vajon el tudsz-e csábítani?"

Szülő: "Megpróbálom, ha megakadályozol benne."

Gyermek: "Te kezdted."

Lépések: 1. Csábítás - Válasz. 2. Visszautasítás - Beletörődés. 3. Provokáció - Válasz. 4. Visszautasítás -

Perpatvar.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - megszabadulás a szadista fantáziálás miatti bűntudattól. 2. Külső pszichológiai előny - elkerülni azt, amitől fél, a feltárulkozást és a behatolást. 3. Belső társadalmi előny - a "Perpatvar". 4. Külső társadalmi előny - Maga mit tesz a piszkos kisfiúval (férjjel)? 5. Biológiai előny - korlátozott szexjáték és ellenséges indulatok cseréje. 6. Egzisztenciális előny - Én tiszta vagyok.



Tézis: Ez a hajszolt háziasszony játszmája. Helyzete megkívánja, hogy tíz-tizenkét különféle foglalatossághoz értsen, vagy másként. fogalmazva, hogy kecsesen betöltsön tíz-tizenkét szerepet. Időnként a vasárnapi mellékletekben félig tréfásan listákat olvashat ezekről az elfoglaltságokról és szerepekről: szerető, anya, gyermekgondozó, szobalány stb. Mivel ezek a szerepek rendszerint ütköznek egymással és fárasztóak, több éves egymásra rakódásuk előidézi azt az állapotot, amelyet jelképesen háziasszonytérd elnevezés jelöl (a térdet ugyanis ringatáskor, sikáláskor, emeléskor, autóvezetéskor stb. egyaránt használjuk); tünetei röviden és velősen a "Fáradt vagyok" panaszban összegeződnek.

Ha a háziasszony képes arra, hogy kialakítsa a maga tempóját, és kielégülést találjon abban, hogy szereti a férjét és a gyerekeit, akkor nemcsak leszolgálja, hanem élvezi is a maga huszonöt évét, és egy kicsit a szívébe hasít majd a magányosság, amikor legfiatalabb gyermekét is elküldte a bentlakásos főiskolára. Ha viszont úgy zajlik az élete, hogy egyfelől a benne lakozó Szülő irányítja, és e célra kiválasztott kritikus férje folyton felelősségre vonja, másfelől pedig családszeretete nem nyújt neki elég kielégülést, akkor egyre boldogtalanabb lesz. Először talán a "Ha ti nem lennétek" és a "Szépséghiba" nevű játszmákból származó előnyökkel próbálja majd vigasztalni magát (és valóban, minden háziasszony ráfanyalodik erre, ha az út göröngyössé válik); ez azonban rövidesen már nem elegendő ahhoz, hogy a verkli tovább menjen. Ekkor más kiutat kell kitalálnia - ez lesz az "Űzött vad" Játszma. Ennek a játszmának egyszerű a tézise. A háziasszony a nyakába vesz mindent, ami csak adódik, sőt még többet is venne. Egyetért férje bíráló megjegyzései ~ el, és helyt ad gyerekei összes kérésének. Ha vacsorát kell adnia, úgy érzi, hogy hibátlan alakítást kell nyújtania a következő szerepekben: kellemes csevegő, a ház úrnője, lakberendező, élelmező, ragyogó nő, szűz királynő és diplomata. De mindez nem elég: a vacsora napján délelőtt még saját. kezűleg tortát is fog sütni, és fogorvoshoz viszi a gyerekeket. Ha elkínzottnak érzi magát, úgy napját még gyötrelmesebbé fogja tenni. A délután közepe táján azután joggal összeesik, és a házban semmit sem végeznek el úgy, ahogyan kellene. Magára hagyja a férjét, a gyerekeket, a vendégeket, és önmagának tett szemrehányásai csak fokozzák gyötrelmeit. Két-három ilyen eset után házassága veszélybe kerül, a gyerekeket megzavarják a történtek, az asszony lefogy; haja rendetlen, arca nyúzott, a cipője elnyűtt. Ekkor jelenik meg a pszichiáternél, készen a kórházi beutalásra.Antitézis: A logikus antitézis is egyszerű: Fehérné a hét folyamán sorban egymás után eljátszhatja összes szerepeit, de nem szabad egyidejűleg kettőt vagy többet vállalnia. Amikor koktélpartit ad, játszhat például élelmezőt vagy dadát, de a kettőt együtt nem. Ha csupán a háziasszonytérdtől szenved, akkor már emiatt is leszűkítheti tevékenységeit.

Ha igazi "Űzött vadat" játszik, igen nehezen képes ezt az elvet követni. Az ilyen esetekben a férj roppant gondos választás eredménye; olyan ember, aki egyébként méltányos, és csak akkor kritizálja a feleségét, ha úgy véli, hogy kevésbé hatékonyan működik, mint annak idején az anyja.

Valójában az asszonyban anyja fantáziaképét veszi feleségül, úgy, ahogyan azt a benne levő Szülő megörökítette, ez pedig hasonló ahhoz a fantáziaképhez, amit az asszony őriz anyjáról vagy nagyanyjáról. Ha rátalált a megfelelő partnerre, az asszonyban levő Gyermek most már kiköthet a hajszoltság szerepkörénél, ami fenntartja lelki egyensúlyát. Ezt már nem adja fel egyhamar. Minél több felelősségteljes elfoglaltsága van a férjnek, annál könnyebben találnak majd mindketten Felnőtt okokat ahhoz, hogy kapcsolatuk egészségtelen oldalai fennmaradjanak.

Amikor a helyzet tarthatatlanná válik - nemegyszer annak következtében, hogy az iskola hivatalból közbelép boldogtalan gyermekük ügyében -, pszichiáterhez fordulnak, s ezzel a játszma háromszemélyessé bővül. A pszichiátertől ilyenkor két dolgot akarhatnak: a férj azt kívánja tőle, hogy végezzen generáljavítást a feleségén, a feleség pedig szövetséget vár tőle a férje ellen. Hogy mi történik ezután, az a pszichiáter ügyességén és éberségén múlik. Az első szakasz, a feleség depressziójának enyhítése, rendszerint simán telik el. A döntő második szakaszban az asszony játszmát vált: feladja az "Űzött vadat" a "Pszichiátria" kedvééért. Ez fokozódó ellenállást válthat ki mindkét házastársból, amit gyakran igen jól lepleznek, de hirtelen, ha nem is váratlanul, kirobban. Ha ezt a szakaszt is átvészelték, akkor megindulhat a játszmaelemzés igazi munkája.

Mindenképpen világosan kell látni, hogy az igazi bűnös a feleség Szülője, anyja vagy nagyanyja; a férj bizonyos mértékben csak szalmabáb, akit azért választottak, hogy eljátssza szerepét a játszmában. A terapeutának nemcsak ezt a Szülőt kell leküzdenie, valamint. a férjét, aki most már "fut a pénze után", hanem a társadalmi környezetet is, amely ösztönzi a feleség engedékenységét. Egy héttel azután, hogy megjelent a cikk, amely a háziasszony temérdek kötelező szerepét ecseteli, a vasárnapi lap az Én hogyan birkózom meg vele? című írást hozza. Ez tíz pontból álló teszt annak megállapítására, hogy: "Milyen jó háziasszony (feleség, anya, házvezetőnő, kincstárnok) vagy?" Az "Űzött vadat" játszó háziasszonynak ez ugyanaz, mint a gyermekeknek a játékszerhez mellékelt cédula a játék szabályairól. Az ilyesmi siettetheti az "Űzött vad" játszma kifejlődését. Ha nem gátolják meg, az "Űzött vad" az "Állami Kórház" nevű játszmában végződhet. ("Amit a legkevésbé kívánok, az az, hogy kórházba küldjenek.")

Az ilyen házaspárok esetében az egyik gyakorlati nehézség az, hogy a férj - a "Láthatod, hogy mindent megpróbáltam" játszása mellett - kerüli, hogy személyesen bevonódjék a kezelésbe, mivel általában sokkal zavartabb, mint azt maga is bevallaná. Ehelyett - indulatkitörések formájában- közvetett üzeneteket. küldözget a terapeutának; tudja, hogy a feleség az ilyen eseményekről hűen be fog számolni. Az "Űzött vad" játszma ezért. léphet át harmadfokú életre-halálra menő válási harcba. A pszichiáter szinte egymaga áll az élet oldalán, csupán a beteg zaklatott Felnőttje segíti, ez pedig olyan harcot folytat, amely halálosnak bizonyulhat a feleség belső Szülőjével és Gyermekével szövetkezett férj mindhárom én-állapota számára. Drámai küzdelem, esélye kettő az öt ellen; próbára teszi a legjátszmamentesebb terapeuta szakmai jártasságát is. Ha elszáll a bátorsága, akkor választhatja a könnyebb ellenállást, és betegét feláldozza a válóperes bíróság oltárán; ez egyenértékű azzal, mintha így szólna: "Én megadom magam - verekedjetek meg ti ketten."

5. Ha te nem lennél

Tézis: Ennek a játszmának a részletes elemzését az 5. fejezetben olvashattuk. A játszmaelemzés történetében ez volt a második játszma, amelyre fény derült. Elsőnek az "És miért nem - Hát igen, de..." rajzolódott ki, de ezt eleinte csak érdekes jelenségként kezeltük. A "Ha te nem lennél" bemutatásával világossá vált, hogy alkalmasint a társas cselekvések egész csoportja rejtett tranzakciókon nyugszik. Ezután kezdtük aktívan kutatni az ilyenfajta viselkedést; ennek egyik eredménye a jelen gyűjtemény.

Rövidre fogva: egy nő uralkodni vágyó férfihoz megy feleségül abból a célból, hogy korlátozzák a tevékenységét, és ezzel megkíméljék attól, hogy nyugtalanító helyzetekbe kerüljön. Ha ez csak egyszerű művelet lenne, rövid úton kifejezhetné háláját a férjnek, miután megtette neki ezt a szívességet. A nő reakciója a "Ha te nem lennél" játszmában azonban ezzel éppen ellentétes: visszaél a helyzettel, panaszkodik, hogy korlátozzák tevékenységében. Házastársa ettől kényelmetlenül érzi magát, és mindenféle kedvezményeket nyújt neki. Ez a játszma jelenti a belső társadalmi előnyt. A külső társadalmi előny a "Ha ő nem lenne" című időtöltés, amelyet az asszony a maga rokon lelkű barátnőivel játszik.

6. Láthatod, hogy mindent megpróbáltam

Tézis: Hétköznapi, klinikai formájában háromszemélyes játszma; szereplői: egy házaspár és a pszichiáter. A férjnek (rendszerint) válás lebeg a szeme előtt, noha fennen bizonygatja az ellenkezőjét. A feleség sokkal őszintébben akarja a házasság fennmaradását. A férj kelletlenül jön a terapeutához, és a feleség előtt feltűnően sokat beszél együttműködési készségéről; rendszerint lágy "Pszichiátria" vagy "Bíróság" játszmát játszik. Az idő múlásával a férjben neheztelő álengedelmesség vagy ellenséges vitatkozó hajlam fejlődik ki. Odahaza eleinte több "megértést" és önmérsékletet tanúsít, de végül is elviselhetetlenebb, mint valaha. Egy, öt vagy tíz látogatás után - ez a terapeuta ügyességétől függ - nem hajlandó többé eljönni, helyette inkább vadászni vagy horgászni megy. A feleség ekkor rákényszerül a válóper beadására. A férj most ártatlan, hiszen a feleség tette meg a kezdeményező lépést, ő pedig - azzal, hogy eljárt a terapeutához - kimutatta jóindulatát. Kiváló helyzetet teremtett ahhoz, hogy így szóljon ügyvédhez, bíróhoz, baráthoz vagy rokonhoz: "Láthatod, hogy mindent megpróbáltam!"

Antitézis: A házaspár együtt jelentkezik. Ha az egyik mondjuk a férj - világosan játssza ezt a játszmát, akkor a másikat egyéni kezelésre fogják, a játékossal nem foglalkoznak, azon a jogos alapon, hogy kevésbé megközelíthető a terápia számára. A férj ettől még elválhat, de csak olyan áron, hogy le kell mondania a "mindent megpróbáltam" pozíciójáról. Szükség esetén a feleség kezdeményezhet válást, de az ő pozíciója sokat javult, tekintve hogy ő valóban "megpróbálta". A kedvező, a remélt kimenetel az, hogy a férj - miután játszmáját megbontották - a kétségbeesés állapotába kerül, és - igazi indítékkal - máshová fordul gyógykezelés végett.

Könnyen megfigyelhető a játszma hétköznapi formája, ennek két szereplője a gyermek és az egyik szülő. A következő két beállítottság egyikéből játszható: "Gyámoltalan vagyok" vagy "Ártatlan vagyok". A gyermek valóban megpróbálja a dolgot, de többnyire összezagyválja vagy alulmarad. Ha Gyámoltalan, akkor a szülőnek kell helyette megcsinálnia. Ha Ártatlan, akkor a szülőnek semmilyen elfogadható oka nincs arra, hogy megbüntesse. Ez felfedi a játszma elemeit. A szülőknek két dologgal kell tisztába jönniük: melyikük tanította meg a gyereket erre a játszmára, és mi az, amivel fenntartják a játszmát.

Érdekes, noha nemegyszer baljóslatú változat a "Láthatod, hogy mindvégig mindent megpróbáltam", amely rendszerint másod- vagy harmadfokú, keményebb játszma. Jól szemlélteti a szívósan dolgozó gyomorfekélyes ember esete. Sok olyan ember akad, aki súlyosbodó betegsége ellenére is megteszi, amit csak tud, és ahhoz, hogy elfogadható módon megbirkózhassék a helyzettel, családja támogatását igényli. Az ilyen körülmények azonban rejtett célok érdekében is kiaknázhatók.

Első fok: Valaki bejelenti feleségének és barátainak, hogy gyomorfekélye van. Tudtukra adja azt is, hogy nem hagyja abba a munkáját. Ez csodálatot vált ki. A fájdalom és a kellemetlen állapot talán fel is jogosítja arra, hogy egy csöppet kérkedjék, enyhe vigaszt nyer szenvedéseiért. Méltányolni kell, hogy nem játszik helyette "Falábat", és jár neki némi elégtétel azért, hogy továbbra is ellátja a feladatait. Ilyen esetben a "Láthatod, hogy mindvégig mindent megpróbáltam-ra" az az előzékeny válasz, hogy "Igen, mindannyian bámuljuk a lelkierődet és a lelkiismeretességedet".

Második fok: Valakivel közlik, hogy gyomorfekélye van, de ő eltitkolja ezt felesége és barátai előtt. Éppúgy dolgozik és hajtja magát, mint azelőtt, egy napon aztán összeesik a munkahelyén. Értesítik a feleségét, aki ezzel a következő üzenetet kapja: "Láthatod, hogy mindent megpróbáltam." A férj most azt várja a feleségtől, hogy jobban becsülje, mint bármikor azelőtt, és megbánást érezzen az összes alávalóságokért, amelyeket a múltban mondott és tett. Röviden: azt várja, hogy - miután csődöt mondott minden korábbi körüludvarlási módszere - felesége most igazán szeresse. De sajnos ezt hiába várja, a feleség mostani gyengédségét és együttérzését sokkal inkább a bűntudat, mint a szerelem mozgatja. Lelke mélyén az asszony neheztel, mert úgy érzi, a férj tisztességtelen fegyvert vetett be ellene, nem volt rendes dolog, hogy eltitkolta előle betegségét. Röviden és velősen: a briliánsokkal kirakott karkötő tisztesebb eszköze az udvarlásnak, mint a perforált gyomor. Az ékszert az asszony szabadon visszadobhatja, de a gyomorfekélynek tiszta lelkiismerettel nem fordíthat hátat. Azzal, hogy a férj hirtelen szembeszegezi vele súlyos betegségét, nemigen tudja "megfőzni", az asszony sokkal inkább csapdába esett vadnak érzi magát.

Ez a játszma gyakran azon nyomban felismerhető, amikor a betegnek tudomására hozzák, hogy feltehetőleg súlyosabb betegségnek néz elébe. Ha megfogamzik benne a játszma, az egész terv valószínűleg már ekkor átvillan az agyán. A helyzet gondos pszichiátriai áttekintése mindezt már ekkor felszínre hozhatja. Felfedhető a benne lakozó Gyermek titkos káröröme, amely akkor lép működésbe, amikor megtudja, hogy milyen fegyver birtokába jutott; mindezt. pedig eltakarja a Felnőtt-aggodalom afölött, hogyan tud majd megbirkózni a betegsége által előidézett gyakorlati problémákkal.

Harmadik fok: Még komorabb és bosszúáállóbb dolog a súlyos betegség miatt elkövetett, előre nem jelzett. öngyilkosság. A gyomorfekély rákká fejlődik, és egy napon a feleség, akit sohasem tájékoztattak arról, hogy baj van, bemegy a fürdőszobába, és holtan találja a férjét. Az üzenet világos: "Láthatod, hogy mindvégig mindent megpróbáltam." Ha ugyanazzal a nővel már kétszer is előfordult ilyesmi, itt az ideje, hogy rájöjjön, miféle játszmát játszott.

Elemzés

Tézis: "Nekem ne parancsolgassanak."

Célzat: Igazolás.

Szerepek: Állhatatos, Üldöző, Tekintély.

Dinamika: Anális passzivitás.

Példák: l. Öltözködő gyermek. 2. Válni szándékozó házastárs.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Itt az ideje, hogy (felöltözködj, elmenjünk a pszichiáterhez)."

Felnőtt: "Jó, megpróbálom." Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Szülő: "Most pedig azért is (felöltözöl, elmegyünk a pszichiáterhez)."

Gyermek: "Láthatod, nem megy."

Lépések: l. Javaslat - Ellenállás. 2. Nyomás - Engedelmesség. 3. Jóváhagyás - Kudarc.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - az agresszió miatt érzett bűntudat feloldása. 2. Külső pszichológiai előny kibújás az otthoni kötelezettségek alól. 3. Belső társadalmi előny - Láthatod, hogy mindent megpróbáltam. 4. Külső társadalmi előny - ugyanaz. 5. Biológiai előny ellenséges indulatok cseréje. 6. Egzisztenciális előny - Gyámoltalan (ártatlan) vagyok. 7. Drágám

Tézis: Legszebb példányai a házaspárok csoportterápiájának korai fázisaiban láthatók, amikor a felek védekeznek. Társas összejöveteleken is megfigyelhető: Fehér egy anekdotának álcázott enyhén becsmérlő megjegyzést tesz Fehérnére, amely így fejeződik be: "Nem így van, drágám?" Fehérné két, látszólag Felnőtt-okból úgy tesz, mintha egyetértene: a) az anekdota, lényegét tekintve, helytálló, és szőrszálhasogatásnak tűnne, ha olyasmibe kötne bele, amit lényegtelen részletként tálalnak (de ami voltaképpen a tranzakció leglényegesebb pontja); b) bárdolatlanságnak látszana ellentmondani valakinek, aki az embert nyilvánosság előtt "drágámnak" szólítja. Beleegyezésének pszichológiai oka azonban depressziós beállítottságában rejlik. Éppen azért ment férjhez Fehérhez, mert tudta, hogy a férfitól megkaphatja az elvárt szolgálatot: az kitálalja fogyatékosságait, és így megkíméli őt attól a kellemetlenségtől, hogy magának kelljen azokat feltárnia. Amikor kicsi volt, a szülei ugyanilyen módon siettek a segítségére.

A "Bíróság" mellett ez a másik leggyakoribb játszma a házassági csoportokban. Minél feszültebb a helyzet, minél közelebb jár a játszma a leleplezéshez, annál keserűbben ejtik ki a "drágám" szót - mígnem felszínre kerül a neheztelés. A gondos vizsgálat kimutatja, hogy ez a játszma a "Schlemiel" rokona, a döntő lépés ugyanis Fehérné hallgatólagos megbocsátása Fehér neheztelése miatt, de ennek tudomásulvételét az asszony makacsul elhárítja. Ebből következik, hogy a "Drágám" ellenszerét a "Schlemiel" ellenszeréhez hasonlóan kell játszani: "Mesélhetsz rólam becsmérlő anekdotákat, de légy szíves, ne nevezz >ddrágámnak
Egy másik formában a feleség, ahelyett hogy egyetértene, egy hasonló, a férjről szóló "Drágám" típusú anekdotával válaszol, ami valójában annyit tesz, mint: "Te sem vagy különb nálam, kedvesem." A becéző szavakat néha nem is ejtik ki, de a jó fülű hallgató kimondatlanul is érzékeli őket. Ez a "Drágám" játszma néma változata.

Hivatkozások

1. Bateson, G. et al.: "Toward a Theory of Schizophrenia." Behavioral Science, 1:251-264, 1956.

Vissza az oldal elejére...

Az összejövetelek az időtöltésekért vannak, az időtöltések pedig az összejövetelekért (beleértve a hivatalos csoport-összejövetelek megkezdése előtti időszakot is). De ahogy az ismeretségek fokozatosan elmélyülnek, játszmák kezdik felütni a fejüket. A Schlemiel és áldozata felismeri egymást, ugyanezt teszi Nagy Menő és "Ó én szegény" beindul az összes ismerős, de számításon kívül hagyott kiválasztódási folyamat. Ebben a fejezetben négy olyan tipikus játszmát veszünk szemügyre, melyet szokványos társadalmi helyzetekben játszanak. Ezek a következők: "Hát nem borzasztó?", "Szépséghiba", "Schlemiel" és "És miért nem... Hát igen, de..."



Tézis: Négy jelentősebb formában játsszák: Szülői időtöltés, Felnőtt-időtöltés, Gyermeki időtöltés és játszma. Az időtöltésekben nincs végkifejlet vagy nyereség, viszont sok a méltatlan érzelem.

1. A "Manapság" képmutató, büntető, sőt esetenként gonosz Felnőtt-időtöltés. Szociológiai szempontból bizonyos típusú, csekély, de független jövedelemmel rendelkező középkorú asszonyokra jellemző. Egy ilyenfajta asszony kimaradt. a terápiás csoportból, amikor nyitó lépését - a saját társadalmi körében megszokott élénk helyeslés helyett csend fogadta. Ebben a játszmaelemzéshez szokott, tapasztalt csoportban Fehért mellbe vágta az együttérzés hiánya, amikor a következőt mondta: "Hát ha már erről beszélünk, bizony nem. csoda, hogy manapság senkiben sem lehet megbízni. Egyszer átkutattam az egyik albérlőm íróasztalát, és el se hinnék, hogy mit találtam." Az asszony tudta a válaszokat minden aktuális közösségi problémára, úgy is, mint: ifjúkori bűnözés (a szülők manapság nagyon engedékenyek); válás (a feleségeknek manapság nincs elegendő tennivalójuk, ami lekötné őket); bűnözés (manapság idegenek költöznek be a fehér városnegyedekbe); emelkedő árak (a kereskedők manapság túlságosan nyerészkedők). Világosan érzékeltette, hogy ő bizony cseppet sem engedékeny kihágásokat elkövető fiával és albérlőivel szemben.

A "Manapságot" a "nem csoda" jelszó különbözteti meg a puszta pletykától. A nyitó lépés akár azonos is lehet ("Azt mondják, hogy Bürgözdi Flóri"), de a "Manapságnak" iránya és lezárása van; esetleg "magyarázattal" is szolgál. A puszta pletyka csupán kalandozik egy kicsit vagy tovakúszik.

2. A "Sérülés" - azzal a jelszóval, hogy "Milyen kár!" - jóindulatúbb Felnőtt-változat, noha ugyanolyan kóros indítékok húzódnak meg a mélyén. A "Sérülés" elsősorban a vér kicsordulásával foglalkozik; lényegében bizalmas eszmecsere klinikai kérdésekről. Bárki előadhat egy esetet., minél borzasztóbbat, annál jobb, a részletességet mohó megelégedéssel nyugtázzák. Arcsérülések, hasi műtétek és nehéz szülések a kedvelt témák. Ezt a változatot a versengés és a sebészi hozzáéértés különbözteti meg a henye pletykától. Rendszeresen foglalkoznak kórbonctannal, diagnózissal, prognózissal és összehasonlító esettanulmányokkal. A puszta pletykának nincs ellenére a jó prognózis, ezzel szemben a "Sérülés" játszmában az egyértelműen biztató kilátások hallatán - hacsak nem nyilvánvalóan őszintétlen a tálalás - titokban talán még a Játékszabály-vizsgáló Bizottság is összeül, mivel ebben az esetben a játékos non particeps criminis.

3. A "Leállás" vagy "Uzsonnaszünet" Gyermekidőtöltés; jelszava: "Figyeld meg, mit csinálnak most velünk." Ezt a változatot szervezeti keretek közt játsszák. Sötétedés után az enyhébb, politikai vagy gazdasági formát is játszhatják, ezt "Bárszéknek" nevezzük. Valójában háromszemélyes játszma, a tromfot az "őknek" nevezett, nemegyszer homályos figura tartja.

4. A "Hát nem borzasztót" mint játszmát legdrámaibb formájában olyanok játsszák, akik lelkesen végeztetnek magukon mindenféle műtéteket; tranzakcióik szemléletesen érzékeltetik a játszma jellegzetességeit. Ezek az emberek az orvosok állandó üzletfelei; a józan orvosi ellenvéleménnyel mit sem törődve aktívan hajszolják a sebészi beavatkozást. Maga az élmény - a kórház és a műtét - nyújtja nekik az előnyöket. A belső pszichológiai előny a test megcsonkítása; a külső pszichológiai előny mindenfajta intimitás és felelősség elkerülése - kivételt képez a sebész, akinek viszont teljes mértékben megadják magukat. A biológiai előnyökre az ápoló gondoskodás a jellemző. A belső társadalmi előnyöket az orvosok, az ápolószemélyzet és a betegtár nyújtják. A kórház elhagyása után abból nyerik a külső társadalmi előnyöket, hogy együttérzést és félelemmel vegyes megilletődést váltanak ki. Ezt a játszmát szélsőséges formájában hivatásos módon játsszák olyan fondorlatos vagy megrögzött kliensek, akik a baleset vagy a hibás kezelés miatt kiutalt összegre pályáznak; ők a megélhetésüket biztosíthatják a szándékosan előidézett vagy alkalomszerűen ~ forduló betegségeikből. Az ilyen emberek, szemben az amatőr játékosokkal, nemcsak együttérzést, hanem kártalanítást. is követelnek. A "Hát nem borzasztó" akkor válik játszmává, ha a játékos úgy tesz, mintha nagy bajban volna, de titokban örömmel gondol arra, hogy milyen kielégüléseket facsarhat majd ki balszerencséjéből.

Általában a bajoktól sújtott embereket három csoportra oszthatjuk:

1. A szenvedés véletlenül és akaratlanul éri utol őket. ilyenek vagy kihasználják vagy nem használják ki a felé áramló rokonszenvet. Ha egy kicsit kihasználják, az természetes, és a szokásos udvariassággal kezelendők.

2. A szenvedés véletlenül éri utol őket, de a bajt szívesen fogadják, mivel kihasználása bizonyos lehetőségeket kínál. Itt a játszma utógondolat, "másodlagos előny", freudi értelemben.

3. Akik keresik a szenvedést, mint például a külön műtétek hívei, akik addig járnak egyik sebésztől a másikig, amíg nem találnak egyet, aki hajlandó megoperálni őket a játszma az elsődleges tét.



Tézis: Nagy százalékban ez a játszma a forrása a mindennapi élet apró viszályainak. Depressziós "semmire sem vagyok jó" Gyermek-beállítottságból játsszák, amely védekezőleg átfordult az "ők semmire sem jók" Szülői beállítottságba. A játékosnak ekkor az lesz a tranzakcionális feladata, hogy az utóbbi tézist bizonyítsa. Ezért a "Szépséghiba"-játékosok mindaddig nem érzik jól magukat egy új személy társaságában, amíg rá nem találtak az illető valamilyen fogyatékosságára. Legkeményebb formájában totalitárius politikai játszmává válhat; "tekintélyelvű" személyiségek játsszák, és súlyos történelmi következményekre vezethet. Itt nyilvánvaló a közeli rokonság a "Manapsággal". Kertvárosi társaságokban az "Én így csinálom" játszásából pozitív, a "Szépséghibásból" viszont negatív biztonságérzet származik. A részleges elemzés jobban megvilágítja ennek a játszmának az elemeit. Ezek nagy változatosságot mutatnak: a premisszák lehetnek triviálisak és oda nem tartozók ("Tavalyi kalap"), cinikusak ("Nincs 7000 dollárja a bankban") rosszat sejtetők ("Nem. 100 %-os árja"), ezoterikusak ("Nem olvasott Rilkét"), bizalmasak ("Nem tudja tartani az erekcióját") vagy keresettek ("Vajon mit akar ezzel bizonyítani?"). Pszichodinamikus alapja többnyire a szexuális biztonságérzet hiánya, célja az önbátorítás. Tranzakcionálisan: tapintatlan, beteges kíváncsiság vagy éberség, s a Gyermeki élvezetet néha jólelkű Szülői vagy Felnőtti gondoskodás álcázza. Belső pszichológiai előnye a depresszió elhárítása. Külső pszichológiai előnye az intimitás elkerülése; az intimitás ugyanis felfedhetné Fehér fogyatékosságait. Fehér igazolva érzi magát, amikor elutasít egy nem divatos nőt, egy kellő anyagi alapokkal nem rendelkező embert, egy nem árját, egy tanulatlant, egy impotens férfit vagy egy bizonytalan személyiséget. A tolakodó kíváncsiság ugyanakkor bizonyos belső társas cselekvést kínál biológiai nyereséggel. A külső társadalmi előny ugyanaz, mint ami a "Hát nem borzasztó?" család Jó Szomszéd típusát általában jellemzi.

Érdekes adalék, hogy Fehér premisszája nincs összefüggésben szellemi erőforrásaival vagy látszólagos szellemi kifinomultságával. Így történhetett meg, hogy egy felelős külügyi posztot betöltő egyén egyszer kifejtette hallgatóságának, hogy egy bizonyos másik ország azért alacsonyabb rendű, mert - egyebek között - a férfiak túlságosan hosszú ujjú zakót viselnek. Ez az ember Felnőtt én-állapotában kifogástalanul értette a dolgát. Csak akkor volt képes ilyen jelentéktelen, oda nem illő dolgokkal előhozakodni, amikor olyasfajta Szülői játszmát játszott, mint a "Szépséghiba".



Tézis: A "Schlemiel" kifejezés nem Chamisso regényének hősére, az árnyék nélküli emberre utal, hanem egy népszerű jiddis szóra, ami rokon értelmű a ravaszdit jelölő német és holland kifejezéssel. A Schlemiel áldozata, aki olyasféle alak, mint Paul de Kock "Jólelkű Fickója," köznyelvi kifejezéssel a Schlemazl nevet kapta. A tipikus "Schlemiel" játszma lépései a következők:

Fehér I. Fehér egy pohár whiskyt ráborít a háziasszony estélyi ruhájára.

Fekete 1. Fekete (a házigazda) első reakciója a düh, de megérzi (gyakran homályosan sejti), hogy ha kimutatja, Fehér nyert.

Fehér 2. Fehér így szól: "Bocsánat."

Fekete 2. Fekete motyogva vagy hangos szóval megbocsát, s ezzel megerősíti a másik illúzióját, hogy nyert. Fehér 3. Fehér újabb lépést tesz annak érdekében, hogy Fekete tulajdonában valamilyen kárt tegyen. Eltör, kiönt dolgokat, és mindenféle zűrt csinál. Miután lyukat égetett az asztalterítőbe, a szék lábát a csipkefüggönybe akasztotta, a mártást a szőnyegre öntötte, a Fehérben lakozó Gyermek valósággal felvillanyozódik: élvezte, amit művelt, s tetteit mind megbocsátották neki. Fekete viszont jóleső érzéssel szenvedi el a magára parancsolt önuralmat. Így mindketten hasznot húznak a szerencsétlen helyzetből, és nem biztos, hogy Fekete mindenáron véget akar vetni a barátságnak.

Fehér mindenképpen nyer, mert a legtöbb játszmában az nyer, aki az első lépést teszi. Ha Fekete kimutatja haragját, Fehér feljogosítva érzi magát arra, hogy nehezteléssel válaszoljon. Ha Fekete fegyelmezi magát, Fehér újabb kis örömöket szerezhet magának. Ennek a játszmának az igazi nyeresége azonban nem a pusztítás gyönyöre - ez csak prémium Fehérnek -, hanem az, hogy megbocsátanak neki. Ez pedig egyenesen átvezet az antitézishez.

Antitézis: Az anti-"Schlemiel" játszma lényege, hogy nem nyújtja a kívánt feloldozást. Miután Fehér azt mondta, hogy "bocsánat", Fekete, ahelyett hogy "Nem tesz semmit"-et motyogna, így szól: "Ma este zavarba hozhatja a feleségemet, megrongálhatja a búrtort., tönkreteheti a szőnyeget, de kérem, ne mondja azt., hogy >bbocsánat
Hogy Fehér játszmája mennyire intenzív, az a reakciójából fog kiderülni. A reakció kirobbanóan heves is lehet. Aki anti-"Schlemielt" játszik, könnyen kiválthat azonnali megtorlást, vagy legalábbis vállalja azt a kockázatot, hogy ellenséget szerez magának.

Gyermekek gyakran csökevényes formában játszanak "Schlemielt": nem mindig bizonyosak a megbocsátásban, de legalább kiélvezik a zűrcsinálást. Később fokozatosan megtanulják a társaságbeli viselkedést, és közben kiismerik a csínját-bínját, hogyan lehet megbocsátáshoz jutni - ami a játszma fő célja, amikor udvarias, felnőtt társasági körökben játsszák.

Elemzés

Tézis: "Rombolhatok, és mégis megbocsátanak nekem."

Célzat: Feloldozás.

Szerepek: Agresszor, Áldozat (köznyelvi kifejezéssel Schlemiel és Schlemazl).

Dinamika: Anális agresszió.

Példák: 1. Rendetlen, rontópál gyerekek. 2. Ügyetlen vendég.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Mivel én udvarias vagyok, neked is udvariasnak kell lenned."

Felnőtt: "Rendben van. Megbocsátok neked." Pszichológiai paradigma: Gyermek-Szülő.

Gyermek: "Meg kell bocsátanod az akaratlanul előadódó dolgokat."

Szülő: "Igazad van. Meg kell tanítanom téged a jó modorra."

Lépések: 1. Provokáció - neheztelés. 2. Mentegetőzés megbocsátás.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - a zűrcsinálás gyönyöre. 2. Külső pszichológiai előny - a büntetés elkerülése. 3. Belső társadalmi előny - "Schlemiel". 4. Külső társadalmi előny - "Schlemiel". 5. Biológiai előny provokatív és gyengéd simogatás. 6. Egzisztenciális előny - ártatlan vagyok.

4. És miért nem... - Hát igen, de...

Tézis. Az "És miért nem ... - Hát igen, de... " különleges helyet foglal el a játszmaelemzésben, mivel eredendően ez adott ösztönzést a játszma fogalmának kialakításához. Ezt a játszmát hántották ki elsőként társadalmi összefüggéseiből, és mivel a játszmaelemzés legrégibb tárgya, a legjobban feltárt játszmák közül való. Ezenkívül ezt a játszmát játsszák leginkább társas összejöveteleken és mindenféle csoportokban, beleértve a pszichoterápiás csoportokat is. Az alábbi példa jól szemlélteti fő jellemvonásait:

Fehérné: "A férjem ragaszkodik hozzá, hogy az összes tatarozásokat magunk végezzük, de semmit sem csinál meg rendesen."

Fekete: "Miért nem végez el egy faipari asztalos tanfolyamot?"

Fehérné: "Hát igen, de nincs rá ideje."

Kék: "És miért nem szerez néhány jó szerszámot?"

Fehérné: "Hát igen, az kellene, de nem tudja, hogyan kell őket használni."

Vörös: "És miért nem asztalossal végeztetik el a munkát?"

Fehérné: "Hát igen, de az nagyon sokba kerülne." Barna: "És miért nem törődik bele, hogy a férje úgy csinálja meg a dolgokat, ahogyan csinálja?"

Fehérné: "Hát igen, de az egész összedőlhet."

Az ilyen eszmecserét rendszerint csend követi. Alkalomadtán Zöld megtöri valami ilyesmivel: "Hát igen, ez jellemző a férfiakra, akik mindig meg akarják mutatni, hogy milyen hasznosak."

Az "És miért nem... - Hát igen, de-t" akárhányan játszhatják. A cselekvő személy felveti a problémát. A többiek elkezdenek megoldásokat javasolni; mindegyik úgy kezdődik, hogy "És miért nem...?" Fehérné mindegyikre tesz valamilyen "Hát igen, de... " kezdetű ellenvetést. A jó játékos a végtelenségig képes lavírozni, addig tér ki, amíg csak a többiek fel nem adják a dolgot: akkor Fehérné nyert. Számos helyzetben tucatnyi vagy annál is több megoldási javaslatot kell kivédenie ahhoz, hogy kimesterkedje a csüggedt csendet, ami győzelmét jelzi, s nyitva hagyja a terepet egy újabb játszma számára, a fenti paradigma szerint. Ekkor Zöld átvált a "Szülői munkaközösség" Kötelességmulasztó Férj típusára.

Mivel a megoldási javaslatokat - ritka kivételtől eltekintve - elvetik, nyilvánvaló, hogy ez a játszma valamilyen rejtett célt szolgál. Az "És miért nem.... - Hát igen, de...-t" nem látszólagos célja (Felnőtt keres információt vagy megoldást) miatt játsszák, hanem azért, hogy a Gyermek megnyugtatásban vagy jutalomban részesüljön. Száraz leírásban a játékos Felnőttnek látszhat, de igazi valójában Fehérné olyan Gyermek, aki nem tud megbirkózni a helyzettel; ennélfogva a többiek bölcs Szülőkké válnak, akik az ő javára szeretnék szétosztani a maguk bölcsességét.

Ezt a 8. ábra szemlélteti. A játszma azért folyhat, mert az inger és a válasz társadalmi szinten Felnőtt-Felnőtt, és pszichológiai szinten is kiegészítő jellegű: az inger Szülőtől érkezik Gyermekhez ("És miért nem..."), ez pedig Gyermektől Szülőhöz érkező választ vált ki ("Hát igen, de..."). A pszichológiai szint rendszerint mindkét oldalon tudattalan, de az éles szemű megfigyelő gyakran felfedezheti az én-állapotok váltakozásait (a Felnőtt én-állapot "inadekvát" Gyermekbe fordul Fehérné részéről; a Felnőtt én-állapot "bölcs" Szülőbe fordul a többiek részéről) - minderről a testtartás, az izomtónus, a hang és a szókészlet változásai árulkodnak.

8. ábra

Az adódó hallgatólagos következtetések megvilágítása céljából tanulságos a fenti példa áttanulmányozása.

Terapeuta: "Javasolt-e bárki is olyasmit, amire magától korábban még nem gondolt?"

Fehérné: "Nem, nem javasoltak. Ami az igazat illeti, majdnem mindent kipróbáltam abból, amit ajánlottak. Vettem egy pár szerszámot a férjemnek, és végzett asztalos tanfolyamot is."

Itt Fehérné felmutatja azt a két okot, amely miatt a lebonyolítást nem kell készpénznek venni. Először is, Fehérné van annyira intelligens, mint a társaságában bárki, és nem valószínű, hogy mások olyasmit javasolnának, amire maga még nem gondolt volna. Ha valaki történetesen valamilyen eredeti ötlettel állna elő, Fehérné - amennyiben tisztességesen játszik - hálásan elfogadná; azaz a benne lakó "inadekvát" Gyermek enged, ha a jelenlevők valamelyike elég leleményes elképzeléssel rendelkezik ahhoz, hogy ösztönözze benne a Felnőttet. De a megrögzött "És miért nem... Hát igen, de..." játékosok, mint Fehérné a fenti példában, ritkán játszanak tisztességesen. Másfelől, ha a javaslatokat túlságosan készségesen elfogadják, akkor felmerül az a kérdés, hogy vajon az "És miért nem... - Hát igen, de..." nem álcáz-e egy, a háttérben meghúzódó "Ostoba" játszmát.

Az adott példa különösen drámai, mert tisztán szemlélteti a második pontot. Ha Fehérné már kipróbálta az ajánlott megoldások némelyikét, akkor is ellenvetéseket fog tenni. A játszmának nem az a célja, hogy javaslatokhoz jusson, hanem hogy visszautasíthassa azokat.

Noha megfelelő körülmények között - időstrukturáló értéke miatt - úgyszólván mindenki játssza ezt a játszmát, érdekes vonások kerülhetnek felszínre, amikor gondosan tanulmányozunk olyan embereket, akik előszeretettel hódolnak neki. Az egyik jellegzetesség: egyforma könnyedséggel tudják játszani és játsszák is a játszma mindkét oldalát. A szerepek felcserélhetősége minden játszmára érvényes. A játékosok alkati okokból jobban kedvelhetik az egyik szerepet, mint a másikat, de képesek a cserére, és ha valamiért ez indokolt, hajlandók a játszma bármelyik szerepét elvállalni. (Gondoljunk például az Iszákos átváltozására Megmentővé az "Alkoholista" játszmában.)

A másik érdekességre a klinikai gyakorlat világított rá: kiderült, hogy azok, akik kedvelik az "És miért nem... Hát igen, de..." játszmát, a pácienseknek abba a csoportjába tartoznak, akik kezelésük meggyorsítása érdekében végül is hipnózist vagy valamilyen hipnotikus injekciót kérnek. Amíg játsszák a játszmát, céljuk az, hogy megmutassák, senki sem képes nekik elfogadható tanácsokat adni, vagyis sohasem adják meg magukat; ezzel szemben a terapeutától olyan eljárást kívánnak, amely a teljes megadás állapotába juttatja őket. Így válik nyilvánvalóvá, hogy az "És miért nem... - Hát igen, de... " a megadással kapcsolatos konfliktus társadalmi megoldását jelenti.

Még speciálisabban: a játszma gyakori olyan emberek között, akik félnek az elpirulástól. Szemlélteti ezt az alábbi terápiás beszélgetés:

Terapeuta: "Miért játszik >ÉÉs miért nem... - Hát igen, de...-t<,, ha tudja, hogy ez csak szemfényvesztés?"

Fehérné: "Ha valakivel beszélgetek, akkor folyton arra gondolok, hogy valamit mondanom kell. Ha ezt nem teszem, akkor elpirulok. Kivéve, ha sötét van. Nem bírom az átmeneti szünetet. Evvel tisztában vagyok, és a férjem is tudja. Mindig mondta is nekem."

Terapeuta: "Úgy érti, hogy amennyiben a Felnőttje nincs állandóan elfoglalva, akkor a Gyermek kihasználja a lehetőséget, hogy felbukkanjon, és magát zavarba ejtse?"

Fehérné: "Erről van szó. Ezért ha én folyton javaslatokat tehetek valakinek, vagy ha elérem, hogy ő tegyen javaslatokat nekem, akkor minden rendben van, védettnek érzem magam. Ameddig a Felnőttemet ellenőrzés alatt tartom, el tudom odázni a zavart."

Itt Fehérné világosan rámutat, hogy fél a strukturálatlan időtől. A benne levő Gyermek addig nem hallathat magáról, ameddig a Felnőttet társas helyzetben foglalkoztatni lehet, és a játszma megfelelő alapot nyújt a Felnőtt működéséhez. A játszmának azonban indítékokban elég gazdagnak kell lennie ahhoz, hogy ébren tartsa érdeklődését. Fehérné a gazdaságosság elve alapján választja az "És miért nem... Hát igen, de...-t": a fizikai passzivitással kapcsolatos konfliktus szempontjából ez nyújtja a benne levő Gyermeknek a maximális belső és külső előnyöket. Egyforma buzgalommal játszhatja a ravasz Gyermeket, aki nem hagy magán uralkodni, és a bölcs Szülőt, aki uralkodni próbál a másikban levő Gyermeken, de kudarcot vall. Mivel az "És miért nem... - Hát igen, de..." alapvető elve az, hogy aki játssza, soha semmiféle tanácsot nem fogad el, a Szülő sohasem győzhet. A játszma mottója: "Ne veszítsd el a fejed, a Szülő sohasem kerekedhet felül."

Összegezve: míg Fehérné számára úgyszólván minden lépés szórakoztató, és a javaslatok elvetésével megteremti a maga kis gyönyörűségét, az igazi nyereség a csönd vagy az álcázott csönd, amely akkor áll be, amikor már mindenki kimerült a fejtörésben, és abbahagyta az elfogadható megoldások kiagyalását. Ez jelzi Fehérnének és a többieknek Fehérné győzelmét: lám, bebizonyította, hogy ők a gyengébbek.

Ha a csöndet nem álcázzák, néhány percig is eltarthat. A paradigmában Zöld azért vetett véget rövid úton Fehérné diadalának, mert már türelmetlenül várta, hogy beindíthassa a maga játszmáját, ez tartotta vissza attól, hogy részt vegyen Fehérné játszmájában. Az összejövetel egy későbbi időpontjában Fehérné kimutatta neheztelését Zöld iránt, amiért az megnyirbálta diadalának perceit.

Az "És miért nem... - Hát igen, de... " másik különös vonása, hogy a külső és a belső játszmát pontosan ugyanúgy játsszák, megfordított szerepekkel. Külső formájában, amelyet klinikailag megfigyeltek, a Fehérnében lakozó Gyermek azért jön elő, hogy az inadekvát segítségkereső szerepét játssza egy több személyes helyzetben. A belső formában, amikor az intimebb kétszemélyes játszmát odahaza a férjjel játsszák, Fehérnéből előlép a Szülő: bölcs, hatékony javaslattevőként. A megfordítás többnyire másodlagos. Az udvarlás szakaszában Fehérné a gyámoltalan Gyermeket játszotta, csak a mézeshetek elmúltával bukkan benne felszínre a hatalmaskodó Szülő. Az esküvő közeledtével előfordulhattak kisebb botlások, de a vőlegényt, aki már mielőbb szeretett volna fészket rakni gondosan kiválasztott menyasszonyával, ez csöppet sem zavarta. Ha mégis megzavarta volna, az eljegyzést "alapos okkal" felbontották volna, és Fehérné - szomorúbban, de nem bölcsebben - újra nekilátott volna a megfelelő társ keresésének.

Antitézis: Nyilvánvaló, hogy azok, akik Fehérné első lépésére, "problémájának" felvetésére reagálnak, az "Én csak segíteni próbálok rajtad" egyik formáját játsszák. Valójában az "És miért nem... - Hát igen, de..." az "Én csak segíteni próbálok rajtad" fordítottja. Az "Én csak segíteni próbálok rajtad-ban" egy terapeuta van és sok páciens; az "És miért nem... - Hát igen, de..." klinikai antitézise tehát az, hogy nem szabad "Én csak segíteni próbálok rajtad-ot" játszani. Ha a nyitás ilyesféle, hogy "Mit tesz akkor, ha... ", a javasolt válasz a következő: "Ez valóban nehéz probléma. Mit szándékozik tenni vele kapcsolatban?" Ha erre az jön, hogy "X dolog nem ment", akkor a válasz ez legyen: "Az csakugyan nagy baj." Mindkét válasz elég udvarias ahhoz, hogy Fehérnét zavarba ejtse, vagy legalábbis hogy keresztezett tranzakciót váltson ki, így a frusztrációja felszínre kerül, és akkor felfedhető. Terápiás csoportban ezzel a jól bevált gyakorlattal lehet elérni, hogy az arra fogékony beteg ne menjen bele az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszásába. Ekkor nemcsak Fehérné, hanem a többi tagok is tanulhatnak az anti-"És miért nem ... - Hát igen, de...-től", amely csupán az anti-"Én csak segíteni próbálok rajtad" fonákja.

Társadalmi helyzetben, ha a játszma barátságos és ártalmatlan, semmi ok sincs arra, hogy ne vegyünk részt benne. Ha a játszma nem egyéb, mint valamilyen szakmai tudás kiaknázására irányuló kísérlet, akkor szükségessé válhat az antitetikus lépés; ilyen helyzetekben azonban ez neheztelést válthat ki, ugyanis közszemlére bocsátja a Fehérnében lakozó Gyermeket. Ilyen körülmények között legjobb taktika a nyitó lépés kikerülése és egy első fokú, ösztönző hatású .,Megerőszakolósdi" bevetése. Rokon játszmák: Az "És miért nem... - Hát igen, de...-t" meg kell különböztetni másik oldalától, a "Miért tetted?... - Nem tettem, de. ..-től", amelyben a Szülő a nyerő fél, és a védekező Gyermek vonul vissza, nagy zavarban - jóllehet a puszta átírásból itt is úgy tűnik fel, mintha tényszerű, racionális Felnőtt-Felnőtt érintkezés zajlana. A "Miért tetted... - Nem tettem, de... " közeli rokonságban áll a "Továbbával".

Az "És miért nem... - Hát igen, de..." fordítottja első pillantásra a "Parasztra" hasonlít. Itt Fehérné a terapeutát beleviszi abba, hogy ellássa őt javaslatokkal. Az ötleteket azonnal elfogadja, csak ritkán utasítja vissza. A terapeuta már nyakig benne van a dologban, amikor észreveszi, hogy Fehérné ellene fordult. Ami "Paraszt" játszmának látszott - intellektuális "Megerőszakolósdiban" végződött. Az ortodox pszichoanalízisben ennek az a klasszikus változata, amikor az indulatátvitel pozitívból átcsap negatívba.

Az "És miért nem... - Hát igen, de..." játszható a "Tegyél meg nekem valamit" másodfokú, kemény formájaként is. A páciens például nem akarja a házimunkát elvégezni, és minden este, amikor a férj hazatér, lezajlik egy "És miért nem... - Hát igen, de..." játszma. Bármit mondjon is a férj, a morcos feleség nem hajlandó változtatni magatartásán. Bizonyos esetekben a morcosság rosszindulatú lehet, és ez gondos pszichiátriai mérlegelést igényel. Természetesen a játszmavonatkozást is figyelembe kell venni, mivel felmerül a kérdés, hogy miért választott a férj ilyen feleséget, és mivel járul hozzá maga is a helyzet fenntartásához.

Elemzés

Tézis: "Nézzük, tudsz-e olyan megoldást ajánlani, amelybe beleköthetek."

Célzat: Önmegnyugtatás.

Szerepek: Gyámoltalan személy, Tanácsadók.

Példák: 1. Igen, de most nem tudom elvégezni a házimunkát, mert... 2. A gyámoltalan feleség.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt: "Mit csinálsz akkor, ha..."

Felnőtt: "Miért nem... "

Felnőtt: "Igen, de..."

Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Szülő: "Hálássá tehetlek a segítségemért."

Gyermek: "Lássuk, próbáld meg."

Lépések: 1. Probléma-Megoldás. 2. Ellenvetés-Megoldás. 3. Ellenvetés-Meghiúsítás.

Előnyök: Belső pszichológiai előny - önmegnyugtatás. 2. Külső pszichológiai előny - a behódolás elkerülése.

3. Belső társadalmi előny - "És miért nem... - Hát igen, de... ", Szülői szerep. 5. Biológiai előny - racionális megvitatás. 6. Egzisztenciális előny - Mindenki uralkodni akar rajtam.

Hivatkozások

1. Von Chamisso, A.: Peter Schlemiel. Calder, 1957.

2. De Kock, P.: Ennek a XIX. századi librettó- és novellaírónak egyik legnépszerűbb műve az Egy jó természetű ember (A Good-Natured Fellow), amely egy olyan férfiról szól. aki túlságosan sok mindent elnéz.

Vissza az oldal elejére...

Bizonyos játszmákat abból a célból játszanak, hogy kiaknázzák vagy leküzdjék a szexuális. ingereket. Itt valójában eltorzult szexuális ösztönökről van szó: a kielégülés a szexuális aktusról áttevődik a játszma nyereségét képező, sorsdöntő tranzakciókra. Meggyőző módon ez nem mindig bizonyítható, mivel az ilyen játszmák többnyire intim körülmények között zajlanak. A klinikai információ mindig csak másodkézből szerezhető be, és nem mindig mérhető fel kellőképpen az informátor elfogultsága. Így például a homoszexualitásról alkotott pszichiátriai kép erősen aránytalan, mert az agresszívabb és sikeresebb "játékosok" nemigen jelentkeznek pszichiátriai kezelésre, és a rendelkezésünkre álló anyag többnyire a passzív félre vonatkozik.

A szexuális játszmákba a következők tartoznak: "Verekedjetek meg ti ketten!", "Perverzió", "Megerőszakolósdi", "Harisnyajátszma" és "Perpatvar". A cselekvő személy a legtöbb esetben nő. Ennek az az oka, hogy a szexuális játszmák kemény formái - melyekben a férfi a cselekvő személy - a kriminalitás határán mozognak, vagy már bele is tartoznak, és ezért voltaképpen az Alvilági játszmák fejezetébe illenek. Másfelől a szexuális játszmák és a házassági játszmák fedik egymást; itt azokat írjuk le, amelyeket könnyűszerrel játszhatják mind a házasok, mind a nem házasok.



Tézis: Ez lehet manőver, rituálé vagy játszma. Pszichológiája mindegyik esetben lényegileg feminin. Drámai tulajdonságai miatt a világirodalom számos, jó és rossz alkotása merítette belőle témáját.

1. Mint manőver romantikus. A nő - azzal a hallgatólagos feltétellel vagy ígérettel, hogy a győztesé lesz - manőverezéssel vagy kihívó magatartással arra késztet két férfit, hogy megverekedjék egymással. Amikor a harc eldőlt, állja az alkut. Ez becsületes tranzakció, a nő feltételezi, hogy párjával boldogan fog élni.

2. Rituáléként a tragikum felé hajlik. A szokás úgy kívánja, hogy a két férfi megverekedjék a nőéért, még akkor is, ha a nő ezt nem akarja, sőt akkor is, ha már eldöntötte, kit választ. Ha nem az nyer, akit szeretett volna, akkor is igent kell mondania. Ebben az esetben a társadalom, nem pedig a nő állítja fel a "Verekedjetek meg ti ketten!" játszmát. Ha a nő nem ellenzi, a tranzakció becsületes. Ha ellenzi vagy ha csalódik, olyan helyzet áll elő, amelyben szabad tere nyílik az afféle játszmáknak, mint a "Húzzuk be a csőbe!"

Mint. játszma komikus. A nő rendezi meg a versenyt, s mialatt a két férfi küzd egymással, lelép egy harmadikkal. A nő és társa olyan belső és külső pszichológiai előnyhöz jut, amely a következő beállítottságból származik: a becsületes versengés csak balekoknak való. A komikus történet pedig, amelyet átéltek, belső és külső társadalmi előnyök alapjául szolgál.



Tézis: Az olyan heteroszexuális perverziók, mint a fetisizmus, a szadizmus és a mazochizmus, a zavart Gyermek tünetei, kezelésük is ennek megfelelő. A tranzakciós vonatkozás azonban - úgy, ahogyan tényleges szexuális helyzetekben megnyilvánul - a játszmaelemzés eszközeivel is megközelíthető. Ez elvezethet a társadalmi ellenőrzéshez, így ha a ferde szexuális ösztönök nem változnak is meg, semlegessé tehetők, ami a tényleges kielégítést illeti.

Az enyhén szadista vagy mazochista egyének hajlamosak egyfajta primitív mentálhigiénés beállítottságra. Úgy érzik, hogy erős szexualitásúak, és ezért a hosszabb önmegtartóztatás súlyos következményekkel járna. Egyik állítás sem szükségképpen igaz, de mindkettő alapjául szolgálhat a "Faláb" játszmának azzal a felkiáltással, hogy: "Mit is lehetne várni valakitől, aki olyan erős szexualitású, mint én?!"

Antitézis: A szokásos udvariasságot az illetőnek ki kell terjesztenie önmagára és partnerére; azaz tartózkodnia kell a verbális vagy fizikai ostorozástól, és a szexuális tevékenységet a közösülés konvencionálisabb formáira kell korlátoznia. Ha Fehér igazán perverz, akkor ez lecsupaszítja a játszma második elemét - ez nemegyszer az álmaiban is világosan kifejezésre jut -; a közösülés önmagában nem túlságosan érdekes a számára, igazi kielégüléshez a megalázó előjáték juttatja. Lehet hogy maga sem látta tisztán, most azonban megvilágosodik előtte, hogy panasza így hangzik: "E nehéz munka után ráadásul még szeretkeznem is kell!" Ezen a ponton a beállítottság már sokkal hozzáférhetőbb a konkrét pszichoterápia számára, és a kifogások, köntörfalazások nagy része semmivé foszlik. Ez közönséges "szexuálpszichopatákra" vonatkozik, nem érinti a rosszindulatú szkizofréniás vagy kriminális perverziókat és azokat, akiknek a szexuális élete fantáziatevékenységre korlátozódik.

A "Homoszexualitás" játszma egyes országokban szubkultúrává munkálódott ki, másokban ritualizálódott. A homoszexualitásból származó bajok nagy része abból ered, hogy játszmát csinálnak belőle. Az olyan provokatív viselkedés, amelyből a "Rabló-Pandúr", a "Miért mindig velünk történik ilyesmi?", az "A társadalom tehet róla, amelyben élünk", a "Minden nagy ember az volt..." és a többi játszmák keletkeznek, gyakran társadalmi ellenőrzés alá vonható, és ezzel az illető hátránya minimálisra csökkenthető. A "hivatásos homoszexuális" hatalmas mennyiségű, jobb célokra érdemes időt és energiát pocsékol el. Játszmáinak elemzése hozzásegítheti ahhoz, hogy nyugalmas életvitelt alakítson ki, és szabadon élvezhesse a polgári társadalom javait, ahelyett hogy a "Hát nem borzasztó?" játszma valamilyen maga készítette változatát játszaná.



Tézis: Ezt a játszmát egy férfi és egy nő játssza, és finomabban - legalábbis enyhébb formáit - "Rossz helyen kopogtatsz-nak!" vagy "Méltatlankodósdinak" is nevezhetjük. Különböző fokú intenzitással játszható.

1. Az első fokú "Megerőszakolósdi" vagy a "Rossz helyen kopogtatsz!" igen népszerű társas összejöveteleken; lényegében enyhe flörtölés. Fehérné jelzi, hogy megközelíthető, és abból áll az élvezete, hogy a férfi üldözi. Amint az utóbbi színt vall, vége a játszmának. Ha Fehérné udvarias, nyíltan közli: "Méltányolom a bókjait, és nagyon köszönöm" - majd hozzákezd a következő hódításhoz. Ha kevésbé nagylelkű, egyszerűen faképnél hagyja a férfit. Ügyes játékos népes társaságban igen hosszú ideig játszhatja ezt a játszmát: sűrűn változtatja a helyét, s így a férfi, ha nem akar feltűnést kelteni, csak bonyolult manőverezéssel tudja követni.

2. A másodfokú "Megerőszakolósdiban" vagy "Méltatlankodósdiban" Fekete közeledő lépései csak másodlagos kielégülést nyújtanak Fehérnének. A jóleső érzés forrása elsősorban az, hogy visszautasítja Fekete közeledését. Ezért kapta ez a játszma azt a köznyelvi elnevezést, hogy "Kopj le, kisapám!". Ez a játszma sokkal komolyabb színvallásra készteti Feketét, mint az első fokú "Megerőszakolósdi" enyhe flörtölése; Fehérné élvezettel figyeli Fekete kínos zavarát, amikor ridegen visszautasítja. Fekete természetesen nem olyan gyámoltalan, mint amilyennek látszik, s lehetséges, hogy nem csekély erőfeszítésébe került, amíg belekeverte magát ebbe a históriába. Rendszerint a "Rúgj belém" valamelyik változatát játssza.

3. A harmadfokú "Megerőszakolósdi" gonosz játszma; gyilkosságban, öngyilkosságban vagy a bíróságon végződik. Itt Fehérné kompromittáló testi kapcsolatba viszi bele Feketét, azután fennhangon hirdeti, hogy Fekete bűnös módon megrohanta, és jóvátehetetlen kárt okozott neki. A játszma legcinikusabb formájában Fehérné, mielőtt fellépne Fekete ellen, belemegy abba, hogy a nemi aktus teljes egészében lebonyolódjék, s így előbb ezt a kis örömöt is megszerzi magának. A Fekete elleni fellépés következhet rögtön a történték után - Fehérné jogtalanul azt kiabálja, hogy erőszak történt -, de messze ki is tolódhat időben, mint a hosszabb szerelmi viszonyt követő öngyilkosság vagy emberölés esetében. Ha Fehérné azt a változatot játssza, hogy bűnös támadás áldozata lett, könnyűszerrel találhat haszonleső vagy a dologban, betegesen érdekelt szövetségeseket, mint például a sajtó, a rendőrség, a tanácsadók és a rokonok. Néha előfordul azonban, hogy ezek a kívülállók cinikusan ellene fordulnak, ekkor Fehérné többé már nem kezdeményező, hanem az ő játszmáiknak az eszköze.

Bizonyos esetekben a kívülállóknak más a szerepük. A vonakodó Fehérnét belekényszerítik a játszmába, mivel ők akarnak "Verekedjetek meg ti ketten!-t" játszani. Olyan helyzetbe juttatják Fehérnét, hogy annak - ha meg akarja menteni a becsületét vagy a hírnevét - erőszakot kell kiáltania. Ez a játszma különösen jól játszható olyan lányokkal, aki még nem érték el a törvényes nagykorúságot, s akik lehet hogy nagyon is szívesen kezdenek viszonyt, de ha mások ezt felfedezik, vagy ügyet csinálnak belőle, akkor úgy érzik, hogy a kalandot feltétlenül át kell fordítani harmadfokú "Megerőszakolósdiba".

Egy jól ismert helyzetben az elővigyázatos József nem hagyta magát becsalogatni a "Megerőszakolósdi" játszmába, mire Potifár neje klasszikus módon átváltott "Verekedjetek meg ti ketten!-re". Ez kitűnően példázza, hogyan reagál a kemény játékos az antitézisre, és jelzi, hogy milyen veszélyek leselkednek arra, aki nem akar részt venni a játszmában. Ennek a két játszmának a kombinációja a jól ismert "Zsarolás erkölcsrendészeti botránnyal való fenyegetőzéssel"; ebben az asszony elcsábítja Feketét, azután erőszakot kiált, mire a férj veszi át az irányítást, és zsarolási célból sértésekkel halmozza el Feketét.

A harmadfokú "Megerőszakolósdi" egyik legszerencsétlenebb és legkiélezettebb formája meglehetősen gyakran fordul elő két, egymást korábban nem ismerő homoszexuális között; ezek akár néhány óra leforgása alatt is emberölésig juttathatják el a játszmát. Cinikus és kriminális változatai bőséges anyagot szállítanak a nagy példányszámú, szenzációhajhász sajtónak.

A "Megerőszakolósdi" gyermekkori prototípusa megegyezik a "Frigid nő" gyermekkori prototípusával, melyben a kislány arra készteti a kisfiút, hogy alázza meg vagy piszkítsa be magát, azután pedig fintorogva leszólja. Klasszikusan ábrázolja ezt a helyzetet Maugham az Örök szolgaságban és - mint már említettem - Dickens a Szép reményekben. Ez másodfokú játszma. Brutális környezetben játszhatják keményebb, a harmadfokút súroló formában is.

Antitézis: Ki mennyire tudja elkerülni, hogy az effajta játszmába bevonódjék, ki mennyire tudja ezt a játszmát ellenőrzése alatt tartani, attól függ, hogy mennyire képes egymástól megkülönböztetni a valódi érzelem megnyilvánulásokat és egy játszma lépéseit. Ha képes a társadalmi ellenőrzésre, akkor nem csekély élvezete származhat a "Rossz helyen kopogtatsz!" nyújtotta, enyhe flörtölésből. Másfelől a "Potifár neje" manőver ellen nehéz lenne biztonságosabb antitézist kieszelni, mint azt, hogy záróra előtt le kell lépni, mellőzve az új cím megadását, ahová továbbítani lehetne a postát. 1938-ban a szerző Aleppóban találkozott egy korosodó Józseffel, aki harminckét évvel azelőtt az utolsó pillanatban meglépett Konstantinápolyból, mert a szultán egyik hölgye sarokba szorította, amikor hivatalos ügyben a yildizi háremben járt. Üzletét ott kellett hagynia, de előbb még magához vette temérdek aranyfrankját. Soha többé nem tért vissza.

Rokon játszmák: A "Megerőszakolósdi" hímnemű változatait kiváltképpen munkahelyi helyzetekben játszák. Idetartozik a "Szereposztó dívány" (és aztán mégsem kapta meg a szerepet) és az "Odabújás" (és akkor elbocsátották a nőt az állásából).

Elemzés

Az alábbiakban egy harmadfokú "Megerőszakolósdi" elemzése következik; ebben ugyanis drámai módon illusztrálhatók a játszma elemei.

Célzat: Gyűlölködő bosszúáállás.

Szerepek: A csábítónő, a Szoknyavadász.

Dinamika (harmadfokú): Péniszirigység, orális erőszak. A "Rossz helyen kopogtatsz!" fallikus; a "Méltatlankodósdi" erős anális elemeket tartalmaz. Példák: 1. Beárullak, te piszkos kisfiú. 2. A megrontott nő.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt (férfi): "Sajnálom, ha messzibbre mentem, mint szabad lett volna."

Felnőtt (nő): "Megerőszakolt, és ezért most vállalnia kell az összes következményeket."

Pszichológiai paradigma: Gyermek-Gyermek.

Gyermek (férfi): "Íme, milyen ellenállhatatlan vagyok."

Gyermek (nő): "Most rajtacsíptelek, te gazember!"

Lépések: 1. Nő: csábítás; Férfi: ellencsábítás. 2. Nő: megadás; Férfi: győzelem. 3. Nő: szembeszegülés; Férfi: összeomlás.

Előnyök: 1 . Belső pszichológiai előny - a gyűlölet kifejeződése és a bűntudat kivetítése. 2. Külső pszichológiai előny - az emocionális szexuális intimitás elkerülése. 3. Belső társadalmi előny - "Most rajtacsíptelek, te gazember!" 4. Külső társadalmi előny - "Hát nem borzasztó", "Bíróság", "Verekedjetek meg ti ketten!". 5. Biológiai előny - szexuális és ellenséges indulatok cseréje. 6. Egzisztenciális előny - Feddhetetlen vagyok.



Tézis: Ez a játszma a "Megerőszakolósdi" család tagja; legszembeötlőbb vonása az exhibicionizmus, ami hisztériás természetű. Egy nő belekerül egy idegen csoportba, és rövid idő múlva úgy emeli fel a lábát, hogy közben kihívóan mutogatja magát, majd megjegyzi: "Ó, leszaladt egy szem a harisnyámon." Mindez úgy van kitervelve, hogy a férfiakat szexuálisan izgalomba hozza, a többi nőt pedig bosszantsa. Ha Fehérnét valamilyen módon szembesítik viselkedésével, természetesen tiltakozni fog, ártatlanságát bizonygatja, vagy ellenvádaskodásba megy át; ezért hasonlít ez a játszma a klasszikus "Megerőszakolósdira". A döntő mozzanat Fehérné alkalmazkodási képtelensége. Igen ritkán hagy csak időt magának arra, hogy kiismerje a körülötte levő embereket, és rájöjjön, mikorra időzítse manőverét. Ezért olyan kirívóan oda nem illő, amit csinál, és viselkedése ezért rongálja meg társaihoz fűződő kapcsolatát. Néhány felszínes "okoskodás" ellenére fogalma sincs saját élete történéseiről, az emberi természetet ugyanis rendkívül cinikusan ítéli meg. Fehérnének az a célja, hogy bizonyítsa: más emberek fejében hemzsegnek a buja gondolatok. A Gyermek és a Szülő (utóbbi többnyire kéjvágyó anya) olyan irányba kormányozza benne a Felnőttet, hogy ne vegyen tudomást kihívó viselkedéséről és a körülötte megforduló emberek természetes észjárásáról. Így ez a játszma önpusztító tendenciájú.

Valószínűleg egy olyan játszma fallikus változata, amelynek tartalma az alapjául szolgáló zavar természetétől függ. Az "orális" változat súlyosabban patológiás, dús keblű nőknél figyelhető meg; ezek gyakran ülnek olyan pózban, hogy kezüket a fejük mögé teszik, s ezzel mellük vonala élesen kirajzolódik; az így kiváltott érdeklődést néha még azzal is fokozzák, hogy valamilyen megjegyzést tesznek keblük méretére, vagy megemlítenek valamilyen kóros elváltozást, például egy operációt vagy egy daganatot. Bizonyos típusú fészkelődés feltehetőleg az anális változatot képviseli. Ez a játszma hallgatólagosan azt jelzi, hogy a nő megkapható. Jelképesebb formában ezért játszhatják magukra maradt asszonyok, akik őszintétlen módon helyezik közszemlére özvegységüket.

Antitézis: A fogyatékos alkalmazkodó készség mellett az is jellemző ezekre a nőkre, hogy igen rosszul tűrik az antitézist. Ha például egy jól begyakorolt terápiás csoport nem vesz tudomást játszmájukról, vagy szembeszegez azzal valamit, megteszik, hogy többet el sem jönnek. Ennél a játszmánál gondosan meg kell tudni különböztetni az antitézist és a megtorlást, mert az utóbbi azt jelenti, hogy Fehér győzött. A "Harisnyajátszmában" a nőknek ügyesebbek az ellenlépéseik, mint a férfiaknak, az utóbbiak ugyanis aligha buzgólkodnak a játszma megbontásában. Az antitézist ezért legjobb a csoport nőtagjaira bízni.



Tézis: A klasszikus játszmát a következő felállításban játsszák: uralkodni vágyó apa, tizenéves lány és szexuálisan gátolt anya. Az apa hazajön a munkából, valami miatt beleköt a lányba, az pimaszul válaszol. A kezdeményező lépést teheti a lány is azzal, hogy szemtelen, erre az apa beleköt valamibe. Egyre jobban megemelik a hangjukat, és az összecsapás mind hevesebb. A kimenetel attól függ, hogy ki a kezdeményező. A dolog háromféleképpen végződhet: a) az apa visszavonul a hálószobájába, és bevágja az ajtót; b) a lány visszavonul a hálószobájába, és bevágja az ajtót; c) mindketten visszavonulnak a hálószobájukba, és bevágják az ajtót. A "Perpatvar" játszma végét mindegyik esetben a bevágott ajtó jelzi. A "Perpatvar" bizonyos családokban nyomasztó, de hatékony megoldás lehet az apa és a tizenéves lány között felmerülő szexuális problémákra. Gyakran csak akkor képesek egy fedél alatt élni, ha eléggé dühösek egymásra, és a becsapott ajtó mindegyikük számára hangsúlyozza azt a tényt, hogy külön hálószobában alszanak.

Elfajzott miliőben ezt a játszmát baljós és visszataszító formában is játszhatják: az apa addig nem fekszik le, amíg a lánya a randevúról haza nem jön, akkor gondosan szemügyre veszi a lányt is, a ruházatát is, hogy megbizonyosodjék afelől, nem volt-e férfival dolga. A legcsekélyebb gyanús körülmény is civakodást válthat ki, ami azzal is végződhet, hogy a lányt az éjszaka kellős közepén kikergetik a házból. A természet az idő múlásával megköveteli a magáéét - ha nem azon az éjszakán, hát egy másikon. Az apa gyanúi ekkor végre "beigazolódnak", ezt közli az anyával, aki "gyámoltalan" szemlélője volt a történteknek.

Nagy általánosságban a "Perpatvar-t" játszhatja bármilyen két személy, aki el akarja kerülni a szexuális intimitást. Ez a szokásos befejező fázisa például a "Frigid nőnek". Viszonylag ritka tizenéves fiúk és nőnemű hozzátartozóik között, mert a tizenéves fiúk könnyebben szabadulhatnak el este hazulról, mint a család többi tagja. Egy korábbi szakaszban a fiú- és a lánytestvérek hatékony korlátokat és részleges kielégülést találnak a fizikai csatározásban. Ennek a viselkedésnek a különböző életkorokban más és más az indítéka. Amerikában a "Perpatvarnak" ezt a félig rituális formáját szentesíti a televízió, a pedagógiai és gyermekvédelmi hatóságok. Angliában a felső osztályokban ugyanezt rossz modorú dolognak tekintik (vagy tekintették), és a szóban forgó energiákat a sporttelepek jól szabályozott "Perpatvarának" csatornáiba terelik.

Antitézis: A játszma sokkal jobban ínyére van az apának, mint ezt maga is gondolná; általában a lány az, aki az első antitetikus lépést teszi - korai, nemegyszer idő előtti vagy kierőszakolt házassággal. Ha ez pszichológiailag lehetséges, az anya is megteheti az antitetikus lépést azzal, hogy feladja relatív vagy abszolút frigiditását. A játszma lelohadhat akkor is, ha az apa szexuális érdeklődése házon kívülre irányul, ez viszont egyéb komplikációkra vezethet. Házaspároknál az antitézis ugyanaz, mint a "Frigid nő" vagy a "Frigid férfi" esetében. Megfelelő körülmények között a "Perpatvar" természetes módon vezet el a "Bírósághoz".

Vissza az oldal elejére...

A szociális gondozó szakmák behatoltak a bíróságokra, a feltételesen szabadlábra helyezettek felügyeletével foglalkozó szervekbe és a javítóintézetekbe; a kriminológusok és az igazságügyi tisztviselők szakmai tudása egyre kifinomultabb. Célszerű tehát, ha az érintettek ismerik az alvilágban - börtönben és azon kívül - játszott leggyakoribb játszmákat. Ezek közé tartozik a "Rabló-Pandúr", a "Hogyan lehet innen meglépni?" és a "Húzzuk be a csőbe!".



Tézis: Mivel a legtöbb bűnöző hekusgyűlölő, ezért a rendőrség kicselezése ugyanannyi, sőt néha még több élvezetet okoz neki, mint bűnös úton szerzett nyeresége. Bűncselekményeik Felnőtt szinten játszmák az anyagi haszon, a nyereség szerzésére, de Gyermek szinten játszmák a hajszából eredő izgalom, a meglépés és a fellélegzés kedvééért.

Érdekes módon a "Rabló-Pandúr" gyermekkori prototípusa nem a rabló-pandúr játék, hanem a bújócska, amiben a lényeges mozzanat az a bosszúság, amelyet akkor érzünk, amikor elcsípnek bennünket. Kisebb gyerekek ezt könnyen el is árulják. Ha a papa túl hamar talál rájuk, több a bosszúság, mint a szórakozás. De ha a papa jó játékos, akkor tudja, hogy mi a teendője: késlelteti a dolgokat, erre aztán a kisfiú valami nyomot szolgáltat, kiszól, leejt vagy megkocogtat valamit. Így kényszeríti rá apját, hogy megtalálja őt, de egy kicsit még mindig bosszús; ezúttal azonban a hosszabban tartó feszültség miatt sokkal több volt a mulatsága. Ha az apa feladja a keresést, a fiú többnyire inkább csalódott, mint győzedelmes. Az elrejtőzködés mulatságát kiélvezhette, tehát nyilvánvalóan máshol keresendő a zökkenő oka. Azért csalódott, mert nem találták meg. Amikor az apára kerül az elbújás sora, tudja, hogy nem szabad túl hosszan kibabrálnia a kisfiúval, éppen csak annyi ideig, ameddig még mókás. Az apa elég bölcs ahhoz, hogy bosszúsnak mutassa magát, amikor megtalálják. Világos, hogy a játszma nyeresége az, hogy megtalálják az embert.

A bújócska éppen ezért nem csupán időtöltés, hanem igazi játszma. Társadalmi szinten a gyors észjárás csatája, és akkor a legkielégítőbb, amikor mindkét játékos Felnőttje kitesz magáéért. Pszichológiai szinten azonban olyan a felállítás, mint a kényszeres hazárdjátékban, ahol a Fehérben levő Felnőttnek azért kell veszítenie, hogy a benne levő Gyermek győzhessen. A tényleges antitézis a nem megtalálás. Az idősebb gyerekek között azt, aki megtalálhatatlan búvóhelyet keres magának, ünneprontónak tekintik, mivel tönkretette a játszmát. Kiküszöbölte a Gyermek-elemet, és az egész dolgot Felnőtt-eljárássá változtatta. Már nem a mulatság kedvééért játszik. Ugyanabba az osztályba tartozik, mint a kaszinótulajdonos vagy néhány olyan hivatásos bűnöző, akit valójában csak a pénz izgat, a sport egyáltalán nem.

A megrögzött bűnöző két típusa rajzolódik ki: az egyik elsődlegesen a haszonért bűnöz, a másik elsődlegesen a játszmáéért. A kettő közötti terjedelmes csoport mindkét módon működhet. Az esetleírások szerint a "kényszeres nyerőt", a nagystílű rablót, akiben a Gyermek tényleg nem akarja, hogy megtalálják, nem is igen csípik el; a legfelső kaszt tagja, aki mindig biztosra mehet. A "Rabló-Pandúrt" játszó "kényszeres vesztőnek" viszont anyagilag ritkán megy valami fényesen a dolga; ha mégis, ezt inkább köszönheti a szerencsének, mint az ügyességének. Hosszú távon azonban még a szerencsések is rendszerint úgy végzik, ahogyan a bennük lakozó Gyermek kívánja; s inkább panaszkodnak, mint nagyképűsködnek.

A "Rabló-Pandúr" játékos - bennünket most ez érdekel - bizonyos szempontból hasonlít az "Alkoholistára". A Rabló szerepéből átválthat a Pandúr szerepébe és megfordítva. Egyes esetekben napközben Szülői Pandúrt játszik, sötétedés után pedig Gyermek Rablót. Sok Rablóban benne van a Pandúr, és sok Pandúrban a Rabló. Ha a bűnöző "megjavul", játszhatja a Megmentő szerepét, szociális gondozó lesz, vagy beáll egy misszióhoz dolgozni, de a Megmentőnek ebben a játszmában sokkal kisebb a jelentősége, mint az "Alkoholistában". A Rabló szerepe azonban rendszerint életre szóló, és mindkét játékosnak megvan a megtalálást elősegítő modus operandija. A Rabló nehézzé vagy könnyűvé teheti a Pandúr dolgát.

Hasonló a helyzet a hazárdjátékosokkal. Társadalmi vagy szociológiai szinten az tekinthető "hivatásos" hazárd játékosnak, akinél az élet legfőbb tartalma a hazárdjáték. Pszichológiai szinten azonban kétfajta emberből lesz hivatásos hazárdjátékos. Az egyik játszmával tölti az idejét, azaz játszik a Sorssal, a Felnőtt nyerési vágyát legyűri benne a Gyermek vesztési szükséglete. A másik játékszalonokat tart fenn, s azzal keresi a kenyerét - méghozzá nem is rosszul -, hogy a játékosoknak játéklehetőséget teremt. Ő maga nem játszik, igyekszik elkerülni a játékot, noha alkalomadtán, bizonyos körülmények között nem tagadja meg magától ezt az örömöt, ugyanúgy, ahogyan a tőrőlmetszett bűnöző is játszhat alkalomadtán egy-egy játszmányi, Rabló-Pandúrt".

Mindez megvilágítja, hogy többnyire miért ködösek és terméketlenek a bűnözőkkel foglalkozó szociológiai és pszichológiai tanulmányok, nevezetesen azt, hogy két különböző emberfajtával foglalkoznak, akiket a szokásos elméleti vagy empirikus keretek között adekvát módon nem lehet megkülönböztetni. Ugyanez áll a hazárdjátékosok tanulmányozására is. A tranzakciós és a játszmaelemzés közvetlen megoldást nyújt ehhez a problémához. Ez a két módszer úgy oszlatja el a többértelműség homályát, hogy tranzakcionálisan a társadalmi szint alatt tesz különbséget "játékosok" és "tőrőlmetszett hivatásosok" között.

Az általános tézisről most térjünk át a konkrét példákra. Egyes betörők úgy dolgoznak, hogy egyetlen fölösleges mozdulatot sem tesznek. A "Rabló-Pandúrt" játszó betörő viszont valamilyen öncélú vandál cselekedet képében mint értékes ruhadarabok összemocskolása váladékkal, vizelettel és ürülékkel - otthagyja a névjegyét. A tapasztalati anyag szerint a tőrőlmetszett bankrabló minden lehetséges óvintézkedést megtesz az erőszakos cselekmények elkerülésére; a "Rabló-Pandúrt" játszó bankrabló csupán ürügyet keres arra, hogy kiöntse a mérgét. Mint minden hivatásos, a tőrőlmetszett bűnöző is szereti, ha munkája olyan tiszta, amennyire a körülmények csak megengedik. A "Rabló-Pandúrt" játszó bűnöző munkája során nem tudja megállni, hogy ne romboljon egy kicsit. Azt mondják, az igazi hivatásos falazó nélkül nem lát munkához; a játékos ezzel szemben nyílt sisakkal lép a porondra. A tőrőlmetszett. hivatásosok a maguk módján jól ismerik a "Rabló-Pandúr" játszmát. Ha a banda egyik tagja túl nagy érdeklődéssel vesz részt a játszmában, olyan mértékben, hogy veszélyezteti a munkát, és kiváltképpen ha elkezd megmutatkozni az a szükséglete, hogy elcsípjék, drasztikus intézkedésekkel veszik elejét a megismétlődésnek. Talán éppen azért fogják el olyan ritkán a tőrőlmetszett hivatásosokat, mert nem játszanak "Rabló-Pandúrt". Ugyanebből az okból tanulmányozzák őket oly ritkán szociológiai, pszichológiai és pszichiátriai szemszögből, és ugyanez áll a hazárdjátékosokra. A bűnözőkkel és hazárdjátékosokkal kapcsolatos klinikai ismereteink inkább játékosokra, mintsem tőrőlmetszett hivatásosokra vonatkoznak.

A kleptomániások (szemben a hivatásos áruházi "szarkákkal") azt példázzák, hogy milyen széles körben játsszák a hétköznapi "Rabló-Pandúrt". Valószínű, hogy a nyugati emberek igen nagy százaléka játszott már képzeletben "Rabló-Pandúrt", és a mi világrészünkön éppen ezért kapósak a napilapok. Az ilyen fantáziálás gyakran a "tökéletes bűntényről" való álmodozás formáját ölti, azaz a lehető legkeményebb játszmát, a rendőrök legtökéletesebb kicselezésével. A "Rabló-Pandúrnak" különböző változatai vannak: ilyen például a "Rabló-Revizor", amelyet sikkasztók játszanak azonos szabályok szerint és azonos nyereséggel; ilyen a Rabló-Vámos", amelyet csempészek játszanak stb. Különös érdeklődésre tarthat számot a "Bíróság" kriminális változata. Minden elővigyázatosság ellenére néha a hivatásost is letartóztathatják és bíróság elé állíthatják. Számára a "Bíróság" eljárás, amelyet. a jogi tanácsadóitól kapott utasítások szerint folytat. Az ügyvéd számára, ha kényszeres nyerő, a "Bíróság" lényegében az esküdtszékkel folytatott játszma, mellyel nyerni akar, nem pedig veszíteni, és a társadalom jelentős része ezt konstruktív játszmának tekinti.

Antitézis: Ez inkább a kriminológus szakemberek dolga, mint a pszichiátereké. A rendőrség és az igazságügyi apparátus nem antitetikus, hanem a maga szerepét játssza a játszmában, a társadalom által felállított szabályok szerint.

Egy dolgot azonban hangsúlyozni kell. Kriminológus kutatók olykor tréfálkoznak azon, hogy egyes bűnözők úgy viselkednek, mintha élveznék a hajtóvadászatot, és azt kívánnák, hogy elcsípjék őket. Maguk a bűnözők, ilyen elméletről olvasván, olykor engedékenyen egyetértenek. Csekély hajlandóságot mutatnak azonban arra, hogy az effajta "akadémikus" tényezőt "komoly" munkájukban valóban figyelembe vegyék. Ezt az elemet a pszichológiai kutatás szabványos módszereivel nem lehet leleplezni. Így tehát a kutató figyelme elsiklik egy döntő fontosságú tényező felett, mivel kutatási eszközeivel nem tudja megközelíteni; hacsak ki nem cseréli az eszközeit, melyekkel valójában még egyetlen kriminológiai problémát sem oldott meg senki. A kutatók jobban boldogulnának, ha kiselejteznék a régi módszereket, és új módon nyúlnának a problémához. Ameddig a Rabló-Pandúrt" csupán érdekes rendellenességként kezelik, nem pedig az ügy velejeként az esetek jelentős hányadában, addig a kriminológiai kutatómunka nagy része csupán közhelyekkel, doktrínákkal, periferikus mozzanatokkal és jelentéktelen apróságokkal foglalkozik majd.

Elemzés

Tézis: "Lássuk, el tudsz-e csípni."

Célzat: C7nbátorítás.

Szerepek: Rabló, Pandúr (Bíró).

Dinamika: Fallikus benyomulás, például 1. bújócska, fogócska; 2. bűnözés.

Társadalmi paradigma: Szülő-Gyermek.

Gyermek: "Lássuk, el tudsz-e csípni."

Szülő: "Ez a dolgom."

Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Gyermek: "El kell engem csípned."

Szülő: "Aha, megvagy."

Lépések: 1. Fehér: Kihívás - Fekete: Méltatlankodás. 2. Fehér: Álcázás - Fekete: Frusztráció. 3. Fehér:

Provokáció - Fekete: Győzelem.

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - anyagi kártalanítás valamilyen régi sérelem miatt. 2. Külső pszichológiai előny - fóbiaellenes hatás 3. Belső társadalmi előny Lássuk, el tudsz-e csípni. 4. Külső társadalmi előny Majdnem megúsztam (időtöltésként: Majdnem megúsztak). 5. Biológiai előny - közismertség. 6. Egzisztenciális előny - Én örök vesztes vagyok.



Tézis: Történelmi adalékok bizonyítják, hogy azok a rabok vészelik át legjobban a börtönt, akik valamilyen tevékenységgel, időtöltéssel vagy játszmával strukturálják az idejüket. A politikai rendőrség ezt láthatólag jól tudja, mert egyes rabokat néha azzal is meg lehet törni, hogy egyszerűen tétlenül hagyják őket, a társfosztottság állapotában.

A magánzárkában tartott rab kedvenc tevékenysége az olvasás vagy a könyvírás, kedvenc időtöltése pedig a szökés; az utóbbit néhányan úgy űzték - például Casanova vagy Trenck báró -, hogy világhírűek lettek.

A kedvenc játszma a "Hogyan lehet innen meglépni?" ("Szeretnék kimenni"), amelyet állami kórházakban is játszhatnak. Meg kell különböztetni az azonos nevű művelettől, amely "Jó magatartásként" ismeretes. Az olyan bennlakó fogoly, aki valóban ki akar szabadulni, megtalálja a módját, hogy eleget tegyen az előíírásoknak, és így az első lehetséges alkalommal kiengedjék. Manapság kísérheti ezt egy pompás "Pszichiátria" játszma a csoportterápiás típusból. A "Ki akarok kerülni innen" játszmát ezzel szemben olyan bennlakók játsszák, akikben a Gyermek nem akar kikerülni. "Jó viselkedést" szimulálnak, de a kritikus ponton önmaguk ellen fordulnak, azért hogy ne engedhessék ki őket. Így a "Jó magatartásban" a Szülő, a Felnőtt és a Gyermek együttműködik az elbocsátás érdekében; a "Ki akarok kerülni innen-ben" a Szülő és a Felnőtt elvégzi az előíírt lépéseket egészen a kritikus pillanatig, amikor is a Gyermek, akit visszariaszt a bizonytalan világba való kimerészkedés lehetősége, átveszi a parancsnokságot, és lerontja a hatást. A "Ki akarok kerülni" a harmincas évek végén igen gyakori volt a Németországból érkező, pszichotikussá lett bevándorlók között. Állapotuk javult, és kérték, hogy engedjék ki őket a kórházból, de ahogyan közeledett az elbocsátás pillanata, újra jelentkeztek a pszichotikus megnyilatkozások.

Antitézis: A "Jó magatartást" és a "Ki akarok kerülnit" az éber ügyintézők felismerik, és adminisztratív módon foglalkozhatnak vele. A kezdő csoportterapeuta azonban könnyen lépre megy. A hozzáéértő csoportterapeuta, aki tudja, hogy a pszichiátriai orientációjú börtönökben ezek a leggyakoribb manipulációk, már korai szakaszban meglesi, kiszimatolja őket. Mivel a "Jó magatartás" tisztességes művelet, ilyennek is kezelhető, és semmi kár nem származik abból, ha nyíltan megvitatják. A "Ki akarok kerülni" ezzel szemben aktív terápiát igényel, ha a visszariadó bennlakót a gyógyulás útjára kívánják terelni.

Rokon játszmák: A "Ki akarok kerülni" közeli rokona egy "Meg kell hogy hallgass!" nevű művelet. Itt valamely intézmény bennlakója vagy egy szociális gondozó szerv ügyfele követeli, hogy panaszt tehessen. A panasz gyakran teljesen jelentéktelen. A panasztevő fő célja annak elérése, hogy az illetékesek meghallgassák. Ha az utóbbiak elkövetik azt a hibát, hogy úgy gondolják, az ügyfél elvárja panaszai orvoslását, és félbeszakítják, mert túl sokat követel, baj támadhat. Ha engednek követeléseinek, megsokszorozza azokat. Ha csupán türelmesen, érdeklődést. mutatva hallgatják, akkor a "Meg kell hogy hallgass!" játékos elégedett és együttműködő lesz, és semmi egyebet nem kíván majd. Az ügyintézőnek tudnia kell különbséget tenni a "Meg kell hogy hallgass!" játékos panaszai és az orvosló intézkedést követelő bejelentések között.

A "Segítség!" nevű játszma is ebbe a családba tartozik. Amikor tőrőlmetszett bűnöző kiált segítségért, ez lehet valódi erőfeszítés is arra, hogy kikerüljön, s ebben az esetben nem szabad fennakadni rajta. Az a bennlakó azonban, aki játszmaként játssza a "Segítség!-et", nem használja fel hatékonyan a kikerülés érdekében, tekintve, hogy ha kikerül, nem marad ürügye arra, hogy torkaszakadtából kiabáljon.



Tézis: Ennek a játszmának a prototípusa "A nagy raktárkészlet", mely nagyszabású szélhámos játszma, de számos apróbb mutatvány, sőt a "Zsarolás erkölcsrendészeti botránnyal való fenyegetőzéssel" is idevág. Ebben a játszmában senki sem vallhat kudarcot, hacsak egy kis tolvajvér van benne. Fekete első lépése ugyanis az, hogy közli Fehérrel: a jó öreg, bárgyúan becsületes Jóska másra sem vár, mint hogy rászedjék. Ha Fehér igazán becsületes volna, akkor megakadályozná a dolgot, vagy figyelmeztetné Jóskát, de egyiket sem teszi. Amikor Jóskának már éppen tejelnie kellene, hirtelen valami zökkenő támad, és Fehér rájön, hogy a befektetése elúszott. Vagy, mint az erkölcsrendészeti botránnyal való zsarolás játszmájában: Jóska, akit éppen egy hajszál választ el attól, hogy felszarvazzák, véletlenül megjelenik a színen. Ekkor Fehér, aki a maga becsületes módján a maga szabályai szerint játszott, rájön, hogy Jóska szabályai szerint kell játszani, és összetűznek.

Különös módon a kiszemelt áldozatról feltételezik, hogy ismeri a "Húzzuk be a csőbe!" szabályait, és be is tartja őket. A becsületes tiltakozás kockázatával a csalók számolnak; ezt nem fogják Fehér ellen kihasználni, sőt, bizonyos fokig szabad kezet kap arra, hogy hazudjon a rendőrségnek, és így mentse a tekintélyét. De ha túlságosan messzire megy, és például hamisan bevádolja őket betöréses lopásért, ez már átverés, amit megtorolnak rajta. Másfelől az olyan szélhámos kevés rokonszenvre számíthat, aki egy részeg átejtése miatt keveredik bajba, mivel ez tisztátalan eljárás, amit tudnia kellene. Hasonló a helyzet, ha ostoba módon jó humorú embert szemel ki, mivel ismeretes, hogy a "Húzzuk be a csőbe!" játszmában ilyesvalakitől nem lehet várni, hogy következetesen alakítsa a jámbor áldozat szerepét, egészen a befejező "Rabló-Pandúr" játszmáig. A tapasztalt szélhámosok rettegnek ettől az áldozattól, aki nevet azon, hogy rászedték.

Meg kell jegyezni, hogy az ugratás még nem "Húzzuk be a csőbe!" játszma, mivel az ugratásban Jóska a szenvedő fél, míg a "Húzzuk be a csőbe!-ben" ő kerül felülre, és Fehér a szenvedő fél. Az ugratás időtöltés, míg a "Húzzuk be a csőbe!" játszma, melyben a tréfát úgy irányítják, hogy visszafelé süljön el.

Nyilvánvaló, hogy a "Húzzuk be a csőbe!" három- vagy négyszemélyes játszma, melyben a rendőrség a negyedik személy, és hogy rokona a "Verekedjetek meg ti ketten!-nek".

Jegyzet

Köszönettel tartozom Dr. Franklin Ernstnek a vacaville-i California Medical Facilitytől, Mr. William Collinsnak a norcói California Rehabilitation Centertől és Mr. Laurence Meansnek a tehachapibeli California Institution for Mentől a "Rabló-Pandúr" játszma tanulmányozása iránti kitartó érdeklődésükért és hasznos vitáikért, kritikáikért.

Hivatkozások

1. Frederick Wiseman a "Psychiatry and the Law: Use and Abuse of Psychiatry in a Murder Case" című cikkében (Americart Journal of Psychiatry, 118:289-299, 1961) világos és tragikus példáját adja a kemény "Rabló-Pandúr" játszmának. Egy 23 éves férfiról van szó, aki lelőtte a menyasszonyát, majd feladta magát. Ez nem ment könnyen, mert a rendőrség nem hitte el a történetét, csak miután négyszer megismételte. Később azt mondta: "Úgy éreztem, hogy egész életemben az a sors volt megírva számomra, hogy a villamosszékben végezzem. Ha ez így volt, akkor így kellett történnie." A szerző szerint abszurd dolog volt arra számítani, hogy a laikus bíróság megérti a tárgyaláson szakmai zsargonban előadott bonyolult pszichiátriai vallomást. A játszmák nyelvén a fő kérdés kétszótagúnál nem hosszabb szavakban megfogalmazható: egy kilencéves fiú elhatározza (a tárgyaláson világosan feltárt okokból), hogy az a sorsa, hogy a villamosszékben végzi. Élete hátralevő részét e cél felé törekedve élte le, és barátnőjét eszközként használva végül is feladta magát.

2. A "Rabló-Pandúrról" és az elítéltek által játszott játszmákról bővebb információ található: Ernst, F. H. and Keating, W. C.: "Psychiatric Treatment of the California Felon." American Journal of Psychiatry, 120:974-979, 1964.

Vissza az oldal elejére...

A hivatásos játszmaelemzőnek elsősorban azokat a játszmákat kell ismernie, amelyeket konokul játszanak terápiás helyzetekben. Első kézből legkönnyebben a rendelőben tanulmányozhatók. A cselekvő személy szerepétől függően három típussal számolhatnak:

1. Terapeuták és kiszálló gondozók játszmái: "Én csak segíteni próbálok rajtad" és "Pszichiátria".

2. Olyanok játszmái, akik terápiás csoport tagjai; ilyen például a "Melegház".

3. Laikus betegek és kliensek játszmái: "Nyomorgó", "Paraszt", "Ostoba" és "Faláb".



Tézis: Ez a "Pszichiátria" változata, legkeményebben ifjú társadalomtudósok, például klinikus pszichológusok játsszák. Kollégáik társaságában ezek a fiatal emberek hajlamosak a "Pszichoanalízis" játszására, gyakran kedélyes formában, miközben ilyen kifejezéseket használnak: "Vigyázz, kilátszik ellenséges beállítottságod", vagy: "Vajon milyen mechanikussá válhat egy védekezési mechanizmus?" Ez általában ártalmatlan és élvezetes időtöltés; tapasztalatgyűjtésük normális szakasza, és ha akad néhány eredeti figura benne, roppant szórakoztató lehet. (A szerző kedvence: "Úgy látom, megint elérkezett az Országos Szakma Mellé Fogó Hét.") Ha ezek az emberek pszichoterápiás csoport tagjai, hajlamosak mélyebben elmerülni a kölcsönös kritikában; mivel az adott helyzetben ez nem valami termékeny, a terapeutának más irányba kell terelnie a dolgot. A soron következő történésekből könnyen összeállhat a "Melegház" játszma.

A frissen végzettek erősen hajlamosak az úgynevezett "valódi érzelmek" túlzott tiszteletére. Az ilyen érzelem kifejeződését gyakran megelőzi annak bejelentése, hogy kialakulóban van. A bejelentés után az érzelmet leírják, helyesebben bemutatják a csoportnak, mintha csak valamilyen áhítatos csodálatot érdemlő, ritka virág lenne. A többi tag olyan képet vág, mint a szakértők a botanikus kertben, a reagálások ünnepélyesek. A probléma láthatólag az - a játszmaelemzés zsargonjával élve -, hogy vajon a szóban forgó érzelem méltó-e arra, hogy az Országos Érzelem Show-ban felvonultassák. Ha a terapeuta kérdezősködésével beavatkozik, nagyon megneheztelnek rá, ügyetlen kezű bumfordinak látják, aki szétmarcangolja a gyönyörű egzotikus növényt. A terapeuta természetesen úgy véli, ahhoz, hogy egy virág anatómiáját és fiziológiáját megismerjük, szükséges lehet az is, hogy részeire bontsuk.

Antitézis: Az antitézis, ami a terápiás eredmény szempontjából döntő jelentőségű, nem egyéb, mint ironizálás a fent említett leírás fölött. Ha a játszma szabad folyása elé nem gördítenek akadályt, éveken át változatlanul folyhat, a beteg pedig végül is úgy érzi: elegendő terápiás tapasztalathoz jutott., melynek során kifejezésre juttatott "ellenségességet", és megtanulta, hogyan kell "szembenézni az érzelmekkel", s mindez fölényhelyzetbe juttatja kevésbé szerencsés betegtársaival szemben. Valójában egész idő alatt roppant kevés dolog történt, ami a dinamika szempontjából jelentős lehet, és az időbefektetést nem koronázták maximális terápiás előnyök.

Az irónia nem a betegek ellen, hanem tanáraik és az ilyen szuperfinomkodást bátorító kulturális miliő ellen irányul. Egy jól időzített szkeptikus megjegyzés sikeresen leválaszthatja őket a beképzelt Szülői befolyásokról, és kevésbé öntelt határozottságot eredményezhet egymással zajló tranzakciókban. Ahelyett hogy melegházi atmoszférában tenyésztenék az érzelmeket, hagyják őket természetesen növekedni, és akkor szakítják le őket, amikor beértek.

Ebben a játszmában a legnyilvánvalóbb a külső pszichológiai előny, mert úgy kerülik el az intimitást, hogy az érzelmek kifejezéséhez sajátos körülményeket teremtenek, a reagálásokra pedig sajátos korlátozásokat állítanak fel.



Tézis: Ezt a játszmát bármilyen hivatásszerű helyzetben játszhatják; nemcsak a pszichoterapeuták és szociális gondozók játszmája. Leginkább mégis a szociális gondozók egy bizonyos típusú képzéssel rendelkező csoportjában virágzik.

Ennek a játszmának az elemzése különös körülmények között világosodott meg a szerző előtt. Egy pókerjátszma összes játékosa kettő kivételével - az egyik kutató pszichológus volt, a másik üzletember - passzolt. Az üzletember, akinek értékes lapja volt, licitált; a pszichológus, akinek verhetetlen leosztása volt, ráhívott. Az üzletember zavarba jött, mire a pszichológus tréfásan megjegyezte: "Ne idegeskedjék, én csak segíteni próbálok magán!" Az üzletember habozott, végül is tartotta a tétet. A pszichológus felmutatta a nyerő lapokat, mire a másik méltatlankodva lecsapta a kártyát. A jelenlevők teli torokból kacagtak a pszichológus tréfáján, a vesztes pedig gyászos képpel megjegyezte: "Mondhatom, remekül segített!" A pszichológus értő pillantást vetett a szerzőre, amiben benne volt, hogy a tréfát valójában a pszichiátriai szakmának szánta. Ebben a pillanatban vált világossá a játszma struktúrája.

Az ilyen jellegű hivatásokban a szociális gondozó vagy a terapeuta valamilyen tanácsot ad a kliensnek vagy betegnek. A páciens visszajön, és közli, hogy a javaslat nem vezetett a kívánt eredményre. A szakember nagyjából beletörődik, lerázza magáról a kudarcélményt, és újra próbálkozik. Ha éberebb, belenyilall a frusztráció enyhe érzete, de mindenképpen megpróbálja újra. Többnyire nem érzi szükségét, hogy tisztába jöjjön a saját indítékaival, mert tudja, hogy számos hasonló képzettségű kollégája ugyanígy jár el, tudja, hogy ő a "helyes" eljárást követi, és bízhat felettesei teljes támogatásában.

Ha kemény játékosra akad, például egy kényszeresen ellenséges egyénre, egyre nehezebb lesz megbirkóznia a feladattal. Nehézségei támadnak, és a helyzet romlik. A legrosszabb eset az, amikor dühödt paranoiddal kerül szembe, aki egy szép napon felháborodva beront, és azt ordítja: "Látja, ennek is maga az oka!" Ekkor a terapeuta frusztrációja előtérbe nyomul, és ebben a kimondott vagy kimondatlan gondolatban ölt alakot: "De én csak segíteni próbáltam rajta!" A hálátlanság okozta zavart bizonytalanság nem csekély szenvedést okoz neki, s ez mutatja, hogy milyen bonyolult indítékok húzódnak meg magatartása mögött. A zavarodottság a játszma nyeresége.

A hivatásos segítőket nem szabad összekeverni azokkal az emberekkel, akik "Én csak segíteni próbálok rajtad-ot" játszanak. Az olyanok, mint: "Azt hiszem, ebben az ügyben tehetünk valamit", "Tudom, hogy mi a tennivaló", "Az a dolgom, hogy segítsek rajtad" és "A honoráriumom azért, hogy segítek rajtad, ennyi és ennyi lesz", mind különböznek az "Én csak segíteni próbálok rajtad-tól". A felsorolt négy, ha jóhiszemű, Felnőtt ajánlat arra, hogy szaktudást bocsásson a szorult helyzetbe került páciens vagy kliens rendelkezésére. Az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszmában a kimenetelt nagyobb súllyal határozza meg a rejtett indíték, mint a szakmai hozzáéértés. Ez az indíték azon a beállítottságon alapul, hogy az emberek hálátlanok és kiábrándítóak. A siker kilátása riasztólag hat a szakemberben levő Szülőre, és szabotázsra ingerli, mivel a siker fenyegeti beállítottságát. Az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játékosnak szüksége van arra a biztonságérzetre, hogy segítségét nem. fogadják el, bármilyen kitartóan kínálja is. A kliens válasza: "Láthatod, mindent megpróbáltam" vagy "Semmi sincs, amivel segíthetnél rajtam". A rugalmasabb játékosok kompromisszumra is képesek: semmi rossz nincs abban, ha az ember elfogadja a segítséget, feltéve, ha elég hosszú ideig halogathatja. A terapeuták ezért gyakran mentegetőznek, ha gyors eredményt érnek el, tudják ugyanis, hogy a szakmai összejöveteleken egyes kollégák majd kritikával illetik őket. A kemény "Én csak segíteni próbálok rajtad" játékosok, mint például egyes szociális gondozók - ellenpólusai a jó ügyvédek, akik klienseiken szentimentalizmus nélkül segítenek, és nem gabalyodnak bele személyesen az ügybe. Itt a mesterségbeli tudás lép a színlelt buzgalom helyébe.

Néhány olyan iskola, amely szociális gondozókat képez, valósággal hivatásos "Én csak segíteni próbálok rajtad" játékosokat kitanító akadémia, és végzős hallgatói csak nehezen tudnak ellenállni e játszma kísértésének. Az alábbiakban kifejtetteket jól illusztrálja majd az a példa, amely a kiegészítő, "Nyomorgó" játszma leírásában olvasható.

Az "Én csak segíteni próbálok rajtad" és változatai könnyen felfedezhetők a mindennapi életben. A család barátai és rokonai játsszák (például "Meg tudom neked nagybani áron szerezni"), valamint olyan felnőttek, akik gyermekvédelmi munkában vesznek részt. Az "Én csak segíteni próbálok rajtad" a szülők kedvence, csemetéik pedig kiegészítő játszmaként rendszerint "Látod, ennek is te vagy az oká-t" játszanak. Társadalmi vonatkozásban lehet a "Schlemiel" olyan változata, ahol a kárt. inkább segítés közben okozzák, mint a pillanat hatása alatt; itt a klienst az olyan áldozat testesíti meg, aki "Miért mindig velem történik ilyesmi?-t" vagy annak egyik változatát játssza.

Antitézis: A szakember különböző eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy ne ugorjon be az ilyen játszmára szóló invitálásnak; hogy melyiket választja közülük, az attól függ, hogy kapcsolata a pácienssel milyen stádiumban jár, s különösképpen függ a páciensben lakozó Gyermek attitűdjétől.

1. A klasszikus pszichoanalitikus antitézis a legkimunkáltabb; a páciens ezt tűri el a legnehezebben. A terapeuta úgy tesz, mintha észre sem venné a kihívást. A páciens egyre rámenősebb. Végül is a kétségbeesés állapotába kerül, amely haragban vagy depresszióban nyilvánul meg: ez a jellegzetes tünete annak, hogy a játszmát meghiúsították. A helyzet hasznos konfrontációhoz vezethet.

2. Az első felhíváskor megkísérelhető egy szelídebb (de nem mesterkélt) konfrontáció. A terapeuta leszögezi, hogy a páciensnek terapeutája, nem pedig ügyintézője.

3. Még szelídebb eljárás, ha a pácienst bevezetik egy terápiás csoportba, és az ügyet a többi betegre bízzák.

4. Erősen felzaklatott páciens esetében szükséges lehet az is, hogy a kezdeti szakaszt vele játsszák. Ezeket a pácienseket pszichiáternek kell kezelnie, aki orvos lévén tud írni gyógyszereket és tanácsokat, egészségügyi rendszabályokat, melyeknek még ma, a nyugtatók korában is megvan a maguk értéke az ilyen emberek esetében. Ha az orvos által előíírt életrendben szerepelnek fürdők, gyakorlatok, pihenőóórák, rendszeres étkezés és gyógyszerelés, úgy a következő változatok lehetségesek: a páciens 1. betartja az előíírásokat, és jobban érzi magát; 2. gondosan betartja az előíírásokat, és panaszkodik, hogy nem segítenek; 3. mellesleg megemlíti, hogy elfelejtette az utasításokat betartani, vagy hogy azért hagyott fel az előíírt életrenddel, mert semmit sem ért. A második és harmadik esetben a pszichiáternek kell eldöntenie, vajon a páciens érett-e a játszmaelemzésre, vagy pedig valamilyen másfajta kezelés javallt-e, amely előkészítené a későbbi pszichoterápiára. A pszichiáternek, mielőtt a következő lépésről döntene, gondosan ki kell értékelnie, milyen a megfelelés az életrend és a páciens azon hajlama között, hogy az életrenddel játszmát játsszon.

A páciens antitézise: "Ne te mondd meg, hogy mivel segítsek magamon, majd én megmondom neked, mit csinálj, hogy segíthess rajtam." Ha a terapeutát Schlemielnek ismerik, akkor a páciens részéről az a helyes antitézis: "Nem rajtam, rajta kell segíteni." De azoknak, akik elszántan játsszák az "Én csak segíteni próbálok rajtad-ot", általában rossz a humorérzékük. A páciens antitetikus lépései általában kedvezőtlen fogadtatásra találnak, és életre szóló ellenségességet válthatnak ki a terapeutából. A mindennapi életben ilyen lépéseket nem kell kezdeményezni, hacsak nem vagyunk rá felkészülve, hogy az utat kíméletlenül végigjárjuk, és vállaljuk a következményeket Ha például nyersen elutasítunk egy olyan rokont, aki "Meg tudom neked nagybani áron szerezni-t" játszik, komoly családi bonyodalmakat okozhatunk.

Elemzés

Tézis: "Soha senki sem csinálja azt, amit mondok."

Célzat: A bűntudat enyhítése.

Szerepek: Segítő, Kliens.

Dinamika: Mazochizmus.

Példák: 1. A gyerekek tanulnak, a szülő beleavatkozik. 2. Szociális gondozó és kliens.

Társadalmi paradigma: Szülő-Gyermek.

Gyermek: "Én most mit csinálok?"

Szülő: "Íme, ezt csinálod."

Pszichológiai paradigma: Szülő-Gyermek.

Szülő: "Nézd, milyen helyénvalóan cselekszem."

Gyermek: "Majd megmutatom neked, hogy mennyire nem helyénvaló, amit cselekszel."

Lépések: 1. Utasítások kérése - Utasítások megkapása. 2. Az eljárás elfuserálása - Rosszallás. 3. Annak bizonyítása, hogy az eljárások hibásak - Implicit mentegetőzés.

Előnyök: l. Belső pszichológiai előny - mártíromság. 2. Külső pszichológiai előny - a hiányosságokkal való szembenézés elkerülése. 3. Belső társadalmi előny - projektív típusú "Szülői munkaközösség"; hálátlanság. 4. Külső társadalmi előny - projektív típusú "Pszichiátria". 5. Biológiai előny - arcul csapás a klienstől, simogatás a felettesektől. 6. Egzisztenciális előny - Minden ember hálátlan.



Tézis: Ennek a játszmának a tézisét igen jól írja le Henry Miller A marusszi kolosszus című művében: "Az eset abban az évben történhetett, amikor munka után járkáltam, anélkül hogy csak halvány szándékomban is lett volna valamilyen ajánlatot elfogadni. Most, hogy visszagondolok rá, bármennyire kétségbeejtőnek ítéltem helyzetemet, még arra sem vettem a fáradságot, hogy átnézzem az újságok apróhirdetéseit."

Ez a játszma az "Én csak segíteni próbálok rajtad" egyik kiegészítő játszmája, úgy, ahogyan azok a szociális gondozók játsszák, akik belőle élnek. A "Nyomort" ugyanilyen hivatásszerűen játssza az a kliens, aki ilyen módon keresi meg a kenyerét. A szerzőnek kevés személyes tapasztalata van a "Nyomor" játszmáról, de az alábbi beszámoló, amely egyik legkitűnőbb ismerőjétől származik, jól érzékelteti természetét és helyét társadalmunkban.

Fekete kisasszony egy szociális gondozó szervnél dolgozott Az intézmény kinyilvánított célja - melyhez állami támogatást kapott - a nyomorgók munkaképessé tétele volt; vagyis az, hogy hozzásegítse őket valamilyen jövedelmező munkához és az állás megtartásához. A hivatalos jelentések szerint a szerv ügyfelei állandó "előrehaladást mutattak", de csak igen kevesen váltak közülük valóban "újra munkaképessé". Ez érthető is - mondták -, mert legtöbbjük már jó néhány éve a kliensük, egyik gondozó szervtől járkált a másikig, néha egyidejűleg ötöt-hatot is foglalkoztatott, vagyis nyilvánvalóan "nehéz eset".

Fekete kisasszony, aki jártas volt a játszmaelemzésben, hamar rájött, hogy kollégái állhatatosan játsszák az "Én csak segíteni próbálok rajtad-ot", és kíváncsian figyelte, hogyan reagálnak erre a kliensek. Ellenőrzésképpen saját klienseit hétről hétre megkérdezte, hány munkalehetőséget néztek meg. Érdekes felfedezést tett: noha elméletben mindannyiuknak mindennap buzgón kellett volna munka után járniuk, valójában igen csekély energiát fordítottak az ügyre, és a látszat erőfeszítések nemegyszer ironikusan hatottak. Az egyik kliens például azt mondta, hogy legalább napi egy hirdetésre válaszolt. "Milyen munka volt?" - kérdezte a gondozónő. A férfi azt. felelte, hogy a kereskedelemben szeretne elhelyezkedni. "Csakis az ilyen jellegű hirdetésekre válaszol?" - hangzott a második kérdés. Igen, válaszolta a férfi, de az a nagy baja, hogy dadog, és ezért nem tudja választott hivatásának szentelni magát. Fekete kisasszony felettese tudomást szerzett beosztottjának ilyen irányú kérdéseiről, és a gondozónőt megrótták, amiért "fölösleges nyomást gyakorol" klienseire.

Fekete kisasszony azonban nem hagyta magát, és továbbra is azon fáradozott, hogy munkába állítsa gondozottjait. Kiválasztotta azokat, akik jó erőben voltak, és láthatólag semmi okuk nem volt arra, hogy továbbra is segélyből éljenek. Ezzel a csoporttal aztán megbeszélte az "Én csak segíteni próbálok rajtad" és a "Nyomor" nevű játszmákat. Amikor már hajlamosak voltak befogadni a hallottakat., a gondozónő azt mondta, hogy ha nem találnak munkát, beszünteti számukra a segély folyósítását, és átirányítja őket egy másfajta szervhez. Több csoporttag úgyszólván azon nyomban talált munkát, közülük néhányan évek óta először. De méltatlankodtak Fekete kisasszony magatartása miatt, és egyesek panaszos leveleket. írtak a felettesének. Az behívta őt, és még szigorúbban megrótta, azon az alapon, hogy noha volt kliensei dolgoznak, még nem voltak "teljesen érettek a munkába állításra". A felettes arra is utalt, hogy kérdésessé vált Fekete kisasszony további alkalmaztatása az intézménynél. A gondozónő, anélkül hogy veszélyeztette volna állását, finom érzékkel igyekezett tisztázni, hogy a szerv véleménye szerint mit jelent a "munkába állásra teljesen érett" fogalma. Ez nem tisztázódott. Csupán annyit közöltek vele, hogy "szükségtelen nyomást gyakorol" az emberekre, azt pedig nem írták a javára, hogy ezek az emberek évek óta most tartják el először a családjukat.

Mivel Fekete kisasszonynak szüksége volt a keresetére, és munkája veszélyben forgott, néhány barátja segíteni próbált. rajta. Egy pszichiátriai klinika köztiszteletben álló vezetője írt a gondozónő felettesének, közölte, hogy tudomására jutott: Fekete kisasszony különlegesen hatékony munkát végzett néhány ügyfél esetében, és érdeklődött, hogy a gondozónő beszámolhatna-e tapasztalatairól klinikája dolgozóinak. A felettes nem adott engedélyt. az előadás megtartásához.

Ebben az esetben a "Nyomor" játszma szabályait a gondozó szerv úgy állította fel, hogy azok kiegészítették az "Én csak segíteni próbálok rajtad" helyi szabályait. A dolgozó és a kliens közötti hallgatólagos egyezség így hangzott:

Szociális gondozó: "Segíteni foglak (feltéve, hogy nem kerülsz jobb állapotba)."

Kliens: "Munka után fogok nézni (feltéve, hogy nem kell valóban találnom)."

Ha egy kliens megszegte az egyezményt azzal, hogy jobb állapotba került., a gondozó szerv elvesztett egy ügyfelet, az ügyfél elvesztette a segélyt, és mindketten úgy érezték, hogy hátrányos helyzetbe kerültek. Ha a dolgozó - mint például Fekete kisasszony - azzal szegte meg az egyezséget, hogy a klienst valóban rávette a munkába állasra, a gondozó szervet a kliens panaszai hozták hátrányos helyzetbe; a dolog a felsőbb hatóságok tudomására juthatott, és a kliens megint csak elvesztette a segélyt.

Amíg mindkét fél betartotta a hallgatólagos szabályokat, addig mindkettő megkapta, amit akart. A kliens kapta a segélyt, és hamarosan kiderítette, hogy a szerv cserébe mit kíván: lehetőséget arra, hogy "kinyújtsa segítő kezét." (az "Én csak segíteni próbálok rajtad" részeként), ezenfelül "klinikai anyagot" (amit bemutathat "kliens központú" szakmai összejöveteleken). A kliens készséggel tett eleget ezeknek az igényeknek, ugyanannyi öröme származott belőle, mint a gondozó szervnek. Így jól kijöttek egymással, és egyik fél sem. vágyódott arra, hogy véget vessen egy ennyire kielégítő kapcsolatnak. Fekete kisasszony tényleg "segítő kezet adott", ahelyett hogy "kinyújtotta volna segítő kezét", és "klienscentrikus" helyett "közösségcentrikus" szakmai megbeszélést ajánlott: ez a többieket zavarta, noha Fekete kisasszony csupán a megállapított szabályok szellemében járt el.

Itt megjegyzendő két dolog. Először: a "Nyomor" csak a gondozó szerv klienseinek csekély hányadánál ölt játszmaformát, a többségnél egyszerűen a fizikai, mentális vagy gazdasági csökkentértékűség állapota. Másodszor: ezt a játszmát csak olyan szociális gondozók támogatják, akiket. "Én csak segíteni próbálok rajtadra" képeztek ki. Mások rosszul tűrik ugyanezt.

Rokon játszmák: a "Veterán" és a "Klinika". A "Veterán" is hasonló szimbiotikus kapcsolatot mutat - ebben az esetben a Veteránok Ügyintéző Szerve, hasonló szervezetek és a hadirokkantak törvényes kiváltságaiban osztozó "hivatásos veteránok" között. A "Klinikát" a nagy kórházak ambulanciáit. látogató emberek egy része játssza. A ,,Nyomort" vagy a "Veteránt" játszóktól eltérően a "Klinika" játékosai nem kapnak anyagi támogatást, hanem más előnyökhöz jutnak. Hasznos társadalmi célt szolgálnak azzal, hogy készséggel hozzájárulnak az egészségügyi személyzet kiképzéséhez és a beteges folyamatok tanulmányozásához.

Ebből olyan, jogos Felnőtt kielégüléshez jutnak, ami nem elérhető a "Nyomor" és a "Veterán" játékosai számára.

Antitézis: Az antitézis, amennyiben javallt, abból áll, hogy beszüntetik a segélyt. A kockázat forrása itt nem elsősorban a játékos - úgy, mint a legtöbb játszmában -, hanem az, hogy ez a játszma össze van hangolva egyéb kulturális tényezőkkel, és a kiegészítő "Én csak segíteni próbálok rajtad" játékosai oltalmazzák. A fenyegetés itt a kollégák, a megmozgatott közönség, a kormányzati szervek és a védegyletek oldaláról érkezik. A "Nyomor" ellenjátszmájának bevetését követő panaszok lármás felzúduláshoz - "Igen, igen, nézzük csak meg, hányadán is áll a dolog!" - vezethetnek, ami egészséges, konstruktív műveletnek vagy időtöltésnek tekinthető, még akkor is, ha egyszer-egyszer nem is bátorítja az őszinteséget. Amerikában a demokratikus szabadságjogok politikai rendszere azon a felhatalmazáson nyugszik (és ez sok más kormányformában nem így van), hogy ez a kérdés feltehető. Ahol nincs ilyen felhatalmazás, ott késedelmet szenved az embert szem előtt tartó társadalmi haladás.



Tézis: A prototípusul szolgáló paraszt egy ízületi gyulladásban szenvedő bolgár falusi asszony, aki eladja egyetlen tehenét, és a pénzen felutazik a szófiai egyetemi klinika professzorához; az megvizsgálja, esetét érdekesnek tartja, ezért bemutatja az orvostanhallgatóknak. A professzor vázolja a patológiát, a tüneteket és a diagnózist, sőt a kezelést. is. A parasztasszonyt ez az eljárás áhítatos tisztelettel tölti el. Mielőtt távozik, a professzor átnyújt neki egy receptet, és még részletesebben elmagyarázza a gyógymódot. E nagy tudás láttán az asszony odavan a csodálattól, és kimondja a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!" bolgár változatát. Mindennek ellenére a receptet sohasem váltja be. Először is, nincs patika a faluban; másodszor, ha lenne is, soha nem adna ki a kezéből egy ilyen értékes papírdarabot.

Arra sincs lehetősége, hogy a többi előíírásnak - diéta, hidroterápia stb. - eleget tegyen. Továbbra is ugyanolyan nyomorékan él, mint azelőtt, de most boldog, mert mindenkinek elmesélheti, hogy milyen csodálatos kezelést írt elő neki a híres szófiai professzor, akinek a nevét minden este imájába foglalja.

Évekkel később a professzor csapnivaló kedélyállapotban történetesen átmegy a falun, amikor egy gazdag, de követelőző pácienshez tart. Amikor a parasztasszony kirohan hozzá, kezet csókol neki, és emlékezteti a csodálatos életrendre, amit annak idején előíírt neki, a professzor is visszaemlékezik a betegre. Kegyesen elfogadja hódolatát, és különösen jólesik neki, amikor hallja, milyen jót tett a kezelés. Annyira el van ragadtatva, hogy észre sem veszi: a parasztasszony rokkantabb, mint valaha.

Társadalmilag "Parasztot" vagy ártatlan, vagy színlelt formában játsszák, mindkettőnek a mottója: "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi úr!" Az ártatlan formában Bürgözdi valóban csodálatos. Ünnepelt költő, festő, emberbarát vagy tudós, és naiv fiatal nők gyakran hosszú utakat tesznek meg abban a reményben, hogy láthatják; akkor imádattal ülhetnek a lábainál, és regényes meséket szőhetnek a gyengéiről. A ravaszabb nő, aki tudatosan arra veszi az irányt, hogy egy ilyen embernek - akit őszintén csodál és becsül - a szeretője vagy a felesége legyen, tökéletesen tisztában lehet az illető gyengéivel. Még ki is használhatja őket annak érdekében, hogy megkapja, amit akar. Ennek a kétféle nőtípusnak a közreműködésével jön létre a játszma, vagy úgy, hogy romantizálják, vagy úgy, hogy kihasználják a gyengeségeket. Azért ártatlan, mert csodálatuk tárgyának teljesítményeit őszintén becsülik, és helyesen értékelik.

A színlelt formában Bürgözdi vagy csodálatos, vagy nem csodálatos, de olyan asszonnyal kerül szembe, aki egyik esetben sem képes őt a legjobb értelemben értékelni; az is lehet, hogy a nő első osztályú prostituált. "Ó, én szegényt" játszik, és a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi urat!" üres hízelkedésként használja céljai elérésére. A lelke mélyén vagy megzavarodik a férfitól, vagy kineveti. De a nő nem a férfival törődik; valójában a vele járó illetéktelen hasznot akarja.

Klinikailag a "Parasztot" két hasonló formában játszhatják, mindkettőt azzal a mottóval; "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!" Az ártatlan formában a páciens mindaddig elégedett, ameddig hinni tud a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-ban", ami azt a kötelezettséget rója a terapeutára, hogy jó modorú legyen, mind nyilvánosan, mind a magánéletben. A színlelt formában a páciens azt reméli, hogy a terapeuta beszedi az ő "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-ját", és majd azt gondolja: "Maga egész különlegesen jó felfogású." Ha elérte, hogy a terapeuta ilyen beállítottságú lesz, akkor az nevetséges színben tűnik fel, és a páciens áttér egy másik terapeutára. Ha a terapeutát nem ilyen könnyű megszédíteni, akkor még segíteni is tud a páciensen.

A páciens úgy nyerheti meg legkönnyebben a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-at", hogy nem javul az állapota. Ha rosszabb indulatú, még határozottabb lépéseket is tehet, hogy a terapeutát nevetséges színben tüntesse fel. Egy nőnek, aki pszichiáterével "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-at" játszott, semmit sem enyhültek a panaszai; végül is otthagyta, ünnepélyes hajbókolás és mentegetőzés közepette. Ekkor segítségért egy nagyra becsült egyházi személyhez fordult, és vele is "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-at" játszott. Néhány hét múltán belevitte egy másodfokú "Megerőszakolósdi" játszmába. Ezután szomszédolás közben bizalmasan elmesélte, hogy mennyire csalódott az emberekben, hogy lám, egy ilyen kitűnő ember is, mint Fekete tiszteletes úr, gyönge pillanatában képes volt közeledni egy olyan ártatlan és kevéssé vonzó nőhöz, mint amilyen ő. Ismerve a feleségét, természetesen meg tud neki bocsátani, de hát mégiscsak stb. Ez a kis bizalmas vallomás csak amúgy véletlenül csúszott ki a száján, és csak azután döbbent rá, "legnagyobb rémületére", hogy a szomszéd - presbiter. A pszichiáterrel szemben úgy nyert, hogy nem javult az állapota; a lelkészével szemben úgy nyert, hogy elcsábította, noha ezt vonakodott beismerni. Egy másik pszichiáter azonban bevitte egy terápiás csoportba, ahol nem tudott korábbi módszerével manőverezni. A terápiás időt sem a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-ral", sem a "Maga különlegesen jó felfogóképességűvel" nem tudta kitölteni; elkezdte behatóbban vizsgálni a saját magatartását, és a csoport segítségével képes volt mindkét játszmáját, a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, professzor úr!-at" és a "Megerőszakolósdit" is feladni.

Antitézis: A terapeutának először el kell döntenie, hogy a játszmát ártatlanul játsszák-e; ha igen, akkor a páciens érdekében el kell tűrni mindaddig, ameddig az abban közreműködő Felnőtt eléggé szilárdan áll a lábán ahhoz, hogy ellenlépéseket lehessen megkockáztatni. Ha a játszma nem ártatlan, az ellenlépéseket meg lehet. tenni az első megfelelő alkalommal azután, hogy a pácienst már eléggé felkészítették annak a megértésére, ami történik. A terapeuta ekkor következetesen visszautasítja a tanácsadást, és amikor a páciens tiltakozni kezd, világossá teszi, hogy nem egyszerűen "Póker arcú pszichiátriáról" van szó, hanem jól átgondolt taktikáról. A kellő időpontban attól, hogy a terapeuta elzárkózik, a páciens vagy feldühödik, vagy akut szorongásos tüneteket mutat. A következő lépést az határozza meg, hogy mennyire rosszat jósló a páciens állapota. Ha túlságosan felzaklatott, akut reakcióit megfelelő pszichiátriai vagy analitikus eljárásokkal kell kezelni, hogy helyreállítható legyen a terápiás helyzet. A színlelt forma esetében az az elsőrendű cél, hogy a Felnőttet leválasszuk a képmutató Gyermekről, s így a játszma elemezhetővé váljék.

Társadalmi helyzetekben el kell kerülni az ártatlan "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi úr!-at" játszók ügyeibe való intim belekeveredést.

Az is igaz, hogy a színlelt "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi úr!-at" játszó nők közül sokan igen érdekesek és intelligensek - ha meg lehet őket szabadítani a játszmájuktól, igen élvezetes színfoltjaivá válhatnak a család baráti körének.



Tézis: A pszichiátriát mint eljárást meg kell különböztetnünk a "Pszichiátriától" mint játszmától. A tudományos közlemények megfelelő klinikai formában közzétett anyagai alapján a pszichiátriai gyakorlatban egyebek között. az alábbi megközelítési módok bizonyultak értékesnek: sokkterápia, hipnózis, gyógyszerek, pszichoanalízis, ortopszichiátria és csoportterápia. Vannak kevésbé használatos módszerek is, ezeket most nem említjük. A felsoroltak bármelyike használható a "Pszichiátria" játszmában; ennek alapja az "Én gyógyító vagyok" beállítottság, melyet diploma támogat, mondván, hogy "Íme itt áll, én gyógyító vagyok". Meg kell jegyezni, hogy ez minden esetben konstruktív, jóindulatú beállítottság, és a "Pszichiátriát" játszó emberek nagy része sok jót tehet, feltéve, hogy megvan hozzá a szakmai képzettsége.

Valószínű azonban, hogy jobb terápiás eredmények érhetők el mérsékeltebb terápiás buzgalommal. Az antitézist Ambroise Paré már régen megfogalmazta: "Én kezelem, de Isten gyógyítja meg őket." Minden orvostanhallgató hallott erről a mondásról, együtt azzal, hogy primum non nocere és vis medicatrix naturae. A nem orvos terapeuták azonban nincsenek annyira rászorulva ezekre az ősi intelmekre. "Az én gyógyító vagyok, mert itt olvasható, hogy én gyógyító vagyok" beállítottság gyengítheti a hatást, és igen előnyösen helyettesíthető valami ilyesmivel: "Alkalmazni fogom a tanult terápiás eljárásokat abban a reményben, hogy lesz valami hasznuk." Ez kiküszöbölhet néhány lehetőséget, például az olyasmin alapuló játszmákat, mint: "Tekintve, hogy én gyógyító vagyok, a te hibád, ha nem leszel jobban" (például "Én csak segíteni próbálok rajtad") vagy "Tekintve, hogy te gyógyító vagy, a kedvedért jobban leszek" (például a "Paraszt"). Elvben természetesen mindez ismeretes minden lelkiismeretes terapeuta előtt. Minden olyan terapeuta, aki jónevű klinikán valaha is bemutatott egy esetet, felismerte ezt. És megfordítva: a jó klinikára az jellemző, hogy terapeutáiban tudatosítja ezeket a dolgokat.

Másfelől a "Pszichiátria" játszma könnyebben merül fel olyan pácienseknél, akiket előzőleg kevésbé hozzáéértő terapeuták kezeltek. Egyes páciensek például gondosan kiválasztják a gyenge pszichoanalitikusokat, egyiktől a másikhoz vándorolnak, demonstrálják, hogy őket nem lehet meggyógyítani, s közben beletanulnak egy mind élesebb "Pszichiátria" játszmába; végül már az elsőrangú klinikus is nehezen tudja elválasztani a búzát a konkolytói. A páciens oldalán a kettős tranzakció így fest:

Felnőtt: "Azért jövök, hogy meggyógyíts."

Gyermek: "Sohasem fogsz meggyógyítani, de megtanítasz rá, hogyan legyek jobb neurotikus (hogyan játsszak jobb >>Pszichiátria<< játszmát)."

A "Lelki egészséget" is hasonlóképpen játsszák; itt a kijelentés így hangzik: "Minden jobb lesz, ha alkalmazom a lelki egészségnek azokat az elveit, amelyekről olvastam és hallottam." Egy páciens az egyik terapeutától megtanulta a "Pszichiátria" játszását, a másiktól a "Lelki egészséget", majd újabb erőfeszítéssel csinos kis "Tranzakcionális elemzés" játszmába fogott. Amikor ezt nyíltan megvitatták vele, rááállt, hogy abbahagyja a "Lelki egészség" játszását, de kérte, hadd játszhassa tovább a "Pszichiátriát", mert akkor kellemesen érzi magát. A tranzakcionális pszichiáter beleegyezett. A páciens ezért még néhány hónapon át továbbra is hetente elmesélte az álmait és azt, hogy ő hogyan értelmezi azokat. A végén, talán csak egyszerűen hálából, azt mondta: mégiscsak érdekes lenne megtudnia, hogy mi is a baj vele. Komolyan elkezdett érdeklődni a játszmaelemzés iránt, s az eredmény nem maradt el.

A "Pszichiátria" egyik változata az "Archeológia" (az elnevezés a San Franciscó-i dr. Norman Reidertől származik), amelyben a páciens beállítottsága a következő: ha rá tudna jönni, hogy ki áll a dolgok mögött, egy csapásra minden jóra fordulna. Ennek az az eredménye, hogy állandóan gyermekkori történéseken rágódik. A terapeutát néha beleviszik egy "Kritika" játszmába, itt a páciens leírja az érzéseit különböző helyzetekben, és a terapeuta elmondja, hogy mi a baj velük. Az "Önkifejezés" - amely gyakori játszma egyes terápiás csoportokban - "Az érzések jó dolgok" dogmára alapul. A közönséges kiszólásokkal élő pácienst például megtapsolják, vagy legalábbis burkoltan magasztalják. A tapasztalt csoport azonban hamarosan "kiszúrja", hogy ez is játszma.

A terápiás csoportok egyes tagjai roppant ügyessé válnak a "Pszichiátria" játszma felfedezésében, és az új pácienssel hamarosan tudatják, ha úgy vélik, "Pszichiátriát" vagy "Tranzakcionális elemzést" játszik, ahelyett hogy csoportfolyamatok útján jutna el a helyes belátáshoz. Egy asszony, aki másik városba költözött, a korábbi "Önkifejezést" játszó csoportból átkerült egy jól begyakorolt csoportba, és ott elmondott egy gyermekkori vérfertőzési történetet. Ahelyett hogy áhítatos borzadályt tapasztalt volna, mint korábban mindig, amikor ezt a történetet elmesélte, közöny fogadta, s erre feldühödött. Meglepetve látta, hogy a csoportot jobban érdekli a benne jelentkező tranzakcionális bosszúság, mint az egykori vérfertőzés, és ingerülten kiáltotta oda nekik azt, ami nála láthatólag a legnagyobb sértés volt: nem freudisták! Freud természetesen sokkal komolyabban fogta fel a pszichoanalízist, és azzal, hogy kijelentette: ő maga nem freudista, elkerülte, hogy játszma váljék a pszichonalízisből.

Nemrégiben derült világosság a "Pszichiátria" egy újabb változatára; a neve "Mondd csak", és némiképpen hasonlít az összejöveteleken szokásos "Húsz kérdés" nevű időtöltésre. Fehér beszámol egy álmáról vagy egy incidensről, mire azt a többi tagok - köztük gyakran a terapeuta is - kitartó kérdezősködéssel értelmezni próbálják. Ameddig Fehér válaszol a kérdésekre, mindenki folytatja a kérdezősködést, csak akkor hagyják abba, amikor Fehér nem tud többé válaszolni. Akkor Fekete hátradől a székében, s értő pillantása mintha ezt mondaná: "Aha! Ha arra az egyre tudtál volna válaszolni, akkor bizonyára jobban éreznéd magad, én mindenesetre megtettem a magamét." (Ez távoli rokona az" És miért nem... - Hát igen, de...-nek"). Egyes terápiás csoportok úgyszólván kizárólag ezen a játszmán alapulnak, és éveken át működhetnek, anélkül hogy minimális változást vagy haladást érnének el. A "Mondd csak" is nagy mozgási szabadságot enged Fehérnek (a páciensnek), aki például végigcsinálhatja úgy a dolgot, hogy közben hatástalannak érzi, vagy ellenlépést tehet azzal, hogy válaszol minden feltett kérdésre; ebben az esetben a többi játékos haragja és döbbenete hamarosan nyilvánvaló lesz, ugyanis ezt veti oda nekik: "Válaszoltam az összes kérdéseitekre, és mégsem gyógyítottatok meg, hát mit értek tulajdonképpen?"

A "Mondd csak-ot" néha iskolai tantermekben is játsszák. A tanulók ebben az esetben tudják, hogy egy bizonyos típusú tanár kérdésére nem úgy kell megadni a választ, hogy feldolgozzák a tényleges adatokat, hanem eltalálják vagy kitalálják, hogy a lehetséges válaszok közül melyiknek örülne a pedagógus. Az ókori görög nyelv tanítása kitermelt egy tudálékos változatot: a tanár mindig fölül van, mindig elérheti, hogy a diák butának látsszék, sőt ezt bizonyítja is, azzal a fogással, hogy a szöveg valamelyik nehezen megfejthető részletét szemeli ki neki. A héber nyelv tanítása során is gyakran előfordul ez a játszma.



Tézis: Az "Ostoba" játszma enyhébb formájában a tézis így hangzik: "Veled együtt nevetek a saját ügyetlenségemen és ostobaságomon." ,A súlyosabban zavart egyének azonban duzzogva így is játszhatják: "Buta vagyok, mit tegyek, csinálj velem valamit." Mindkettőt depresszív beállítottságból játsszák. Az "Ostobát" meg kell különböztetni a "Schlemieltől", ahol a beállítottság agresszívabb, az ügyetlenség pedig csak kísérlet a megbocsátás megszerzésére. Meg kell különböztetni a "Clowntól" is: ez nem játszma, hanem időtöltés, amely megszilárdítja az "Én aranyos és vétlen vagyok" beállítottságot Az "Ostobában" Fehérnek az a döntő tranzakciója, amellyel ráveszi Feketét, hogy őt butának nevezze. vagy hogy úgy reagáljon, mintha buta lenne. Fehér ezért Shlemielként cselekszik, de nem kér megbocsátást; sőt, a megbocsátás kellemetlenül érinti, mivel fenyegeti a beállítottságát. Vagy pedig bohóckodik, de semmivel sem jelzi, hogy csak bolondozik; azt akarja, hogy komolyan vegyék, és viselkedése szolgáltassa ostobasága bizonyítékát. A külső nyereség számottevő; minél csekélyebb a tudása, Fehér annál hatásosabban játszhat. Az iskolában nem kell tanulnia. munkájában a régi, kitaposott úton járhat, nem fenyegeti az a veszély, hogy olyasmit tanul meg, ami előmozdítja. előmenetelét. Gyerekkorától fogva tudja, hogy ameddig ostoba, mindenki elégedett lesz vele, noha az ellenkezőjét állítja. Az emberek meglepődnek, ha szorult helyzetéből kivágja magát, kiderül, hogy nem is olyan ostoba - semmivel sem ostobább, mint az "ostoba" legkisebb fiú a tündérmesében.

Antitézis: Az enyhébb forma antitézise egyszerű. Az "Ostoba" ellenjátékosa, aki nem játszik, nem nevet az esetlenségen, nem kel ki az ostobaság ellen, életre szóló barátot szerez. A játszma egyik finomsága, hogy gyakran játsszák cyclothymiás vagy mániás-depressziós személyiségek. Amikor az ilyen egyén eufóriás, úgy látszik, mintha valóban azt szeretné, hogy a többiek vele együtt nevessék ki. Ennek gyakran nehéz is ellenállni, mert úgy tűnik, valóban neheztel is arra, aki nem nevet velük, mert veszélyezteti a helyzetet és elrontja a játszmát. Amikor aztán az ilyen ember depressziós, és felszínre kerül a neheztelése azokkal szemben, akik együtt nevettek vele vagy kinevették, a kívül maradó világosan látja, hogy helyesen cselekedett. Előfordulhat, hogy amikor a páciens visszahúzódik, ő lesz az egyetlen, akit majd megtűr a szobában, vagy akihez beszél, a korábbi "barátokat" pedig, akik élvezték a játszmát, ellenségeiként kezeli.

Semmi értelme Fehérnek azt mondani, hogy valóban ostoba. Lehet, hogy valóban csekély az intelligenciája, ennek nagyon is tudatában van, és lehet, hogy a játszma eredendően így indult. Az ilyen emberek azonban bizonyos sajátos területeken kiválóak is lehetnek; gyakran erős oldaluk a pszichológiai belátás. Nem ártalmas, ha éreztetik velük az ilyen képességért kijáró tiszteletet, de ez nem ugyanaz, mint amikor ügyetlen próbálkozások történnek "megnyugtatásukra". Ez ugyan megadja azt a keserű elégtételt, hogy rájönnek, a többi ember még ostobább, mint ők, de ez csekély vigasz. Az ilyenfajta "megnyugtatás" nem tartozik a legintelligensebb terápiás eljárások közé; rendszerint az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszma egyik lépése. Az "Ostoba" antitézise nem egy másik játszma felállítása, hanem az "Ostoba" játszmában való részvétel kerek elutasítása.

A duzzogó forma antitézise bonyolultabb probléma, mivel a morcos játékos nem nevetést vagy csúfolódást akar kiváltani, hanem a tehetetlenség vagy a bosszúság érzését akarja felkelteni; ezzel aztán tudja is, hogy mi a teendője, mert egybevág azzal, amire az embereket felszólítja: "Ugyan, tegyél már velem valamit!" Így tehát mindkét esetben győz. Ha Fekete nem tesz semmit, ez azért van, mert tehetetlennek érzi magát, ha tesz valamit, ez azért van, mert felbosszantották. Ezért ezek az emberek hajlamosak az "És miért nem... - Hát igen, de" játszására is, amely enyhébb formában ugyanazokat a kielégüléseket nyújtja nekik. Erre az esetre nincs könnyű megoldásunk, és nem is valószínű, hogy lesz mindaddig, amíg nem ismerjük meg alaposabban ennek a játszmának a pszichodinamikáját.



Tézis: A "Faláb" legdrámaibb formája az "Elmezavarra való hivatkozás". Tranzakciós nyelven ez így hangzik: "Vajon el lehet-e várni valakitől, aki az érzelmeiben olyan zavart, mint én, hogy képes legyen visszatartani magát az emberöléstől?" Az esküdtbíróságtól pedig ezt a feleletet óhajtja: "Természetesen nem, aligha vetnénk alá magát effajta korlátozásnak!" Az "Elmezavarra való hivatkozás" jogi játszma, elfogadható az amerikai kultúrában, és más, mint az az úgyszólván egyetemesen elfogadott elv, hogy valaki szenvedhet olyan súlyos pszichózisban, amely miatt egyetlen józan személy sem tekintené felelősnek a cselekedeteiért. Japánban az ittasság, a Szovjetunióban a háború idején teljesített katonai szolgálat hozható fel enyhítő körülményként botrányokozás miatti felelősségre vonás esetében (legalábbis a szerző tudomása szerint). A "Faláb" tézise így hangzik: "Mit lehet várni valakitől, akinek falába van?" Ha a kérdést így teszik fel, természetesen senki sem várna egyebet a falábú embertől, mint hogy maga hajtsa kerekes tolókocsiját. Ugyanakkor a második világháború idején volt egy falábú ember, aki a katonai kórházak amputáló részlegeiben rendszeresen fellépett, és igen ügyesen adott elő rángatózó szvingtáncszámokat. Akadnak vak emberek, akik jogi gyakorlatot folytatnak, és politikai funkciót töltenek be (a szerző szülővárosának jelenleg is vak polgármestere van). Akadnak süket pszichiáterek és kéz nélküli emberek, akik mégis tudnak írógépet. használni.

Mindaddig talán semmiféle beavatkozásra nincs is szükség, ameddig valaki a valódi, eltúlzott vagy akár képzelt betegsége ellenére megbékél a sorsával. De amint pszichiátriai kezelésre jelentkezik, felmerül a kérdés, hogy vajon jól gazdálkodik-e az életével, és vajon felül tud-e emelkedni a betegségén. Ebben az országban a terapeuta gyakran a művelt közönség rosszallása közepette kénytelen dolgozni. Előfordul, hogy a páciens legközelebbi rokonai, akik a leglármásabban panaszkodtak a páciens által okozott kényelmetlenségekre, végül is a terapeuta ellen fordulnak, ha az a páciensnél határozott javulást tud előidézni. A játszmaelemző számára ez könnyen érthető, de feladata ettől még nem lesz egyszerűbb. Ha előtűnnek az első jelei annak, hogy a páciens a maga lábára tud állni, azaz felbomlással fenyeget az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszma, játékosai néha a leghihetetlenebb eszközökkel próbálnak véget vetni a kezelésnek.

Mindkét oldalt jól szemlélteti Fekete kisasszonynak az a dadogó betege, akiről a "Nyomor" játszma tárgyalása során esett szó. Ez az ember a "Faláb" klasszikus formáját játszotta. Képtelen volt munkát találni, amit - helyesen annak tulajdonított, hogy dadogott, csakhogy az egyetlen foglalkozás, ami érdekelte, elárusítói munkakör volt. Szabad állampolgárként joga volt bármely területen munkát keresni, de mivel dadogott, választása némi kételyeket ébresztett indítékainak tisztasága iránt. Amikor Fekete kisasszony kísérletet tett játszmája megbontására, a segítőkész szerv igen kedvezőtlenül fogadta munkatársa lépéseit.

A "Faláb" különösen ártalmas a klinikai gyakorlatban, mivel a páciens rátalálhat egy olyan terapeutára, aki ugyanazt a játszmát játssza, ugyanazzal az ürüggyel, és így lehetetlen bármiféle haladást elérni. Viszonylag könnyű elrendezni a dolgot az "Ideológiai ürügy" esetében; ez így hangzik: "Mit lehet várni valakitől, aki egy olyan társadalomban él, mint a miénk?" Egy páciens ezt egyszer a "Pszichoszomatikus ürüggyel" kombinálta: "Mit lehet várni valakitől, akinek pszichoszomatikus tünetei vannak?" Különböző terapeuták váltották nála egymást; az egyik elfogadta az egyik ürügyet, viszont nem fogadta el a másikat, de egyetlen olyan terapeutát sem talált, aki - mindkét ürügyet elfogadva - megajándékozta volna azzal, hogy jól érezhesse magát jelen beállítottságában; vagy pedig kizökkentette volna belőle azzal, hogy mindkettőt elveti. Így a páciens bizonyíthatta, hogy a pszichiátria nem képes segíteni az embereken.

A jellegzetes magatartás mentségére a páciensek többek között ilyen ürügyeket szoktak felhozni: meghűlés, fejsérülés, helyzeti stressz, a modern élet okozta stressz, az amerikai kultúra és gazdasági rendszer. A tanult játékos könnyen találhat magának támaszt a különböző hatóságokban.

Azért iszom, mert ír vagyok." "Ez nem történne meg, ha Oroszországban vagy Tahitiben élnék." Az igazság az, hogy az orosz vagy a tahiti elmeosztályokon kezelt betegek igen hasonlóak az amerikai állami kórházakban fekvőkhöz. A klinikai gyakorlatban és a szociális kutatási tervekben gondosan meg kell vizsgálni két sajátos ürügyet, ezek: "Ha ők nem lennének" és "Cserbenhagytak".

Némileg kifinomultabbak az ilyen ürügyek: Mit lehet várni valakitől, aki a) zűrös családi körülmények között nőtt fel; b) neurotikus; c) analízisbe jár; d) az alkoholizmusnak nevezett betegségben szenved? Mindezt megkoronázza: "Ha ezt abbahagyom, nem fogom tudni elemezni a dolgot, és akkor sohasem gyógyulok meg."

A "Faláb" fonákja a "Riksa". Tézise: "Bezzeg ha ebben a városban lennének riksák (kacsacsőrű emlősök, ókori egyiptomit beszélő nők),akkor sohasem kerülök ilyen slamasztikába."

Antitézis: A "Faláb" ellenszere nem nehéz, ha a terapeuta tisztán el tudja különíteni egymástól a saját Szülőjét és Felnőttjét, és ha a terápiás célt mindkét fél világosan megértette.

A Szülői oldalon állhat "jóságos" vagy "szigorú" Szülő. "Jóságos" Szülőként elfogadhatja a páciens ürügyét, kiváltképpen, ha az belevág a saját nézeteibe, talán azzal a racionalizációval, hogy az emberek mindaddig nem felelősek a tetteikért, ameddig be nem fejeződött a terápiájuk. "Szigorú" Szülőként elutasíthatja az ürügyet, és akarati versengésbe bocsátkozhat a pácienssel. A Faláb játékos már mindkét attitűdöt jól ismeri, és tudja, hogyan préselheti ki a maximális kielégülést mind a kettőből.

A terapeuta Felnőttként mindkét lehetőséget elveti. Amikor a páciens felteszi a kérdést: "Mit vár egy neurotikustól?" (vagy bármi egyébtől, amit az adott pillanatban ürügyként felhoz), a válasz így hangzik: "Én nem várok el semmit. Az a kérdés, hogy maga mit vár önmagától." A terapeuta egyetlen igénye, hogy a páciens komoly választ adjon erre a kérdésre, egyetlen engedménye, hogy elegendő időt ad a páciensnek ahhoz, hogy megválaszolja; ez hat héttől hat hónapig is terjedhet, függ a kettőjük közti viszonytól és a páciens előző felkészültségétől.

Hivatkozás

1. Berne, E.: "The Cultural Problem: Psychopathology in Tahiti." American Journal of Psychiatry, 116:1076-1081, 1960.

Vissza az oldal elejére...

A pszichiáter, akinek helyzete a legjobb és talán az egyedül megfelelő a játszmák tanulmányozására, sajnálatos módon szinte kizárólag olyan emberekkel foglalkozik, akiket játszmáik bajba sodortak. Ez annyit jelent, hogy a klinikai tanulmányozás számára kínálkozó játszmák bizonyos értelemben mind "rossz" játszmák. És tekintve hogy a játszmák meghatározásuknál fogva rejtett tranzakciókon alapulnak, szükségképpen tartalmazzák a kihasználás elemét. E két egyfelől gyakorlati, másfelől elméleti - okból kifolyólag nehéz dolog a "jó" játszmák felkutatása. A "jó" játszma így határozható meg: olyan játszma, amelynek pozitív társadalmi kihatása többet nyom a latban, mint indítékainak bonyolultsága, különösképpen ha a játékos könnyelműségtől, illetve cinizmustól mentesen megbékélt az indítékokkal. Vagyis: a jó játszma az, amely hozzájárul mind a többi játékos jó közérzetéhez, mind pedig annak a személyiségnek a kibontakozásához, aki az "alany". Tekintve hogy az idő nagy része a társas cselekvés és szerveződés legjobb formái mellett is szükségképpen játszmák játszásával telik el, állhatatosan fel kell kutatnunk a "jó" játszmákat. Néhány példát megemlítünk, de ezeknek sem a száma, sem a minőség nem elégséges. Idetartoznak a következők: "Buszsofőr szabadságon", "Gavallér", "Örülök, ha segíthetek", "Házi bölcs" és "Örülnek majd, hogy ismertek".



Tézis: Szigorúan véve ez inkább időtöltés, mint játszma, és nyilvánvalóan konstruktív az összes résztvevő számára. A az amerikai postás, aki elmegy Tokióba, és ott japán kollégáját kísérgeti kézbesítő útjain, vagy az az amerikai fül-orr gége szakorvos, aki szabadsága idején egy haiti kórházban dolgozik, valószínűleg ugyanolyan felfrissülten érkezik haza, és ugyanolyan jó történetekkel fogja szórakoztatni barátait, mintha Afrikába ment volna oroszlánvadászatra, vagy kocsijával bejárta volna a kontinenst átszelő autóutakat A Békehadtest most hivatalosan is szentesítette ezt a tevékenységet.

A "Buszsofőr szabadságon" azonban játszmává válik, h a munka valamilyen rejtett indítékhoz képest másodlagos és csupán látszatból végzik, valamilyen egyéb dolog érdekében. De még ilyen feltételek mellett is megőrzi konstruktív minőségét, és az egyéb (esetleg ugyancsak konstruktív) tevékenységek álcázásai közül egyike a leghelyeselhetőbbeknek



Tézis: Ezt olyan férfiak játsszák, akikre nem nehezedik szexuális nyomás - alkalomadtán olyan fiatalabb emberek, akiknek jó a házasságuk, vagy kielégítő szerelmi kapcsolatuk van, gyakrabban azonban olyan öregebb férfiak, akik elegánsan monogámiára vagy nőtlenségre adták a fejüket. Ha Fehér egy hölgyben alkalmas alanyra talál, minden alkalmat megragad, hogy valamit megdicsérjen rajta, de sohasem lépi át a hölgy helyzetéből adódó korlátokat, az adott társadalmi helyzet lehetőségeit és a jó ízlés követelményeit. De ezeken a határokon belül szabadjára engedi kreativitását, lelkesedését és eredetiségét. Nem az a célja, hogy elcsábítson valakit, hanem hogy megcsillogtassa hatásos bókolási művészetét. A belső társadalmi előny kettős: ártatlan virtuozitásával örömet szerez a nőnek, az pedig értő módon méltányolja Fehér ügyességét. Adott esetben, ha mindkét fél tisztában van a játszma természetével, egyre nagyobb gyönyörűséggel, egészen a különcködésig fokozhatják a játszmát. A világfi természetesen tudja, hogy mikor kell megállni, és nem folytatja a játszmát azon a ponton túl, ahol már nem szórakoztató (ekkor a nőre van tekintettel), vagy ahol kínálatának minősége leromlik (ekkor a saját művészi tökélyére van tekintettel). A "Gavallért" külső társadalmi előnyei miatt szívesen játsszák költők, akiket legalább annyira, ha nem még jobban, izgat a tekintélyes kritikusok és a nagyközönség méltánylása, mint az őket ihlető hölgy reagálása.

A jelek szerint az európaiak a regényes történetekben, a britek pedig a költészetben mindenkor jobban értettek ehhez a játszmához, mint az amerikaiak. Országunkban ezt a játszmát javarészt a költészetnek az az ága műveli, melyet "zöldség-gyümölcs iskolának" nevezhetnénk: a szemed olyan, mint az alligátorkörte, az ajkad olyan, mint az uborka stb. A "zöldség-gyümölcs" típusú "Gavallér" játszma aligha hasonlítható elegancia dolgában Herrick és Lovelace produkciójához, de még Rochester, Roscommon és Dorset cinikus, ám fantáziadús műveihez sem.

Antitézis: A nőnek bizonyos kifinomultságra van szüksége ahhoz, hogy szerepét jól játssza, ugyanakkor nagyon mogorvának vagy ostobának kell lennie ahhoz, hogy kereken elutasítsa a játszmát. Megfelelő kiegészítője a "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi úr!" játszma egyik változata, nevezetesen: "Gyönyörködöm a mutatványaiban, B. úr." Ha a nő gépies vagy figyelmetlen, egyszerű "Nahát, hogy maga milyen csodálatos, Bürgözdi úr!-ral" válaszolhat, de akkor melléfog: Fehér nem önmagát, hanem a költészetét kínálja méltánylásra. Mogorva nő brutális antitézisként játszhat másodfokú "Megerőszakolósdit" ("Kopj le, kisapám! "). Előfordulhat harmadfokú "Megerőszakolósdi" is, mondanunk sem kell, hogy az adott körülmények között ez kimondhatatlanul gonosz válasz. Ha a nő csupán ostoba, első fokú "Megerőszakolósdit" játszik majd; elfogadja a bókokat, mert hiúságát táplálják, de közben cseppet sem méltatja Fehér alkotói erőfeszítéseit és adottságait. Általában a játszma akkor romlik el, ha a nő inkább csábítási kísérletnek tekinti, semmint irodalmi magamutogatásnak.

Rokon játszmák: A "Gavallér" - játszma, ezért meg kell különböztetni a nyílt udvarlás során alkalmazott műveletektől és eljárásoktól; ezek ugyanis egyszerű tranzakciók, rejtett indíték nélkül. A "Gavallér" női megfelelőjét "Hízelkedésnek" nevezhetjük, mivel gyakran játsszák gáláns ír hölgyek - életük alkonyba fordultával.

Részleges elemzés

Célzat: Kölcsönös csodálat.

Szerepek: Költő, Műéértő személy.

Társadalmi paradigma: Felnőtt-Felnőtt.

Felnőtt (férfi): "Ugye milyen kellemesen érzed magad velem?"

Felnőtt (nő): "Ó, de még milyen kellemesen érzem magam! "

Pszichológiai paradigma:

Gyermek (férfi): "Figyeld, hogy micsoda mondataim vannak!"

Gyermek (nő): "Tyű, te aztán tényleg remekül beszélsz!"

Előnyök: 1. Belső pszichológiai előny - kreativitás és megbizonyosodás rokonszenves voltunk felől. 2. Külső pszichológiai előny - elkerülhető a szükségtelen szexuális közeledés visszautasítása. 3. Belső társadalmi előny "Gavallér". 4. Külső társadalmi előny - erről le is mondhatnak. 5. Biológiai előny - kölcsönös simogatás. 6. Egzisztenciális előny - képes vagyok elegánsan élni.



Tézis: Fehér, bizonyos rejtett indítékból, állandóan segítségére siet másoknak. Talán így vezekli le múltbeli gonoszságát; talán így leplezi jelenlegi gonoszságát; talán így szerez barátokat, esetleg azért, hogy később hasznosíthassa őket; talán így akar presztízshez jutni. Ha az ember megkérdőjelezi is Fehér indítékait, hitelt kell adnia a cselekedeteinek. Végül is válhatik valaki még gonoszabbá, miközben múltbeli gonoszságát palástolja, az emberek kihasználásában vezetheti inkább félelem, mint nagylelkűség, és a presztízst nemcsak jó, hanem rossz ügyek keretében is lehet keresni. Egyes emberbarátokat jobban érdekel a versengés, mint a jóakarat: "Én több pénzt (műalkotást, hold földet) adtam neki, mint te." Indítékaikat itt is megkérdőjelezhetjük, de ugyancsak hitelt kell adnunk annak, hogy konstruktív módon versengenek; ne feledjük, hogy mennyi ember folytat destruktív versengést. A legtöbb "Örülök, ha segíthetek-et" játszó embernek egyaránt vannak barátai és ellenségei, s talán ezeknek is, azoknak is érthetők az érzései. Az ellenségek támadják az "Örülök, ha segíthetek" játékosának indítékait, és lekicsinylik cselekedeteit; a barátok hálásak cselekedeteiért, és lekicsinylik az indítékait. Az úgynevezett "objektív" megvitatás ezzel a játszmával kapcsolatban gyakorlatilag nem létezik. Akik magukat semlegesnek mondják, azokról is hamar kiderül, hogy melyik oldalon semlegesek.

Kihasználó manőverként Amerikában ez a játszma alkotja hatalmas méretekben a "public relations" alapját. A vásárlók azonban szívesen kapcsolódnak bele, és a kereskedelmi játszmák közül talán ez a legkellemesebb és legkonstruktívabb. Más összefüggésben egyik legkifogásolhatóbb formája a háromszemélyes családi játszma, amelyben az anya és az apa vetélkedik csemetéje vonzalmáéért. Meg kell azonban jegyezni, hogy az "Örülök, ha segíthetek" játszma kiválasztása még itt is tartalmaz némi pozitívumot, tekintve hogy a versengésnek annyi egyéb visszatetsző formájával is találkozunk. Például: "Anyu betegebb, mint apu" vagy Miért szereted őt jobban, mint engem?"



Tézis: Ez voltaképpen inkább forgatókönyv, mint játszma, de játszmaszerű vonatkozásai is vannak. Egy művelt, jó eszű ember a saját területén kívül is annyi tudást szed össze mindenféle dolgokról, amennyit csak tud. Amikor elérkezik a nyugdíjba vonulás ideje, a nagyvárosból, ahol felelősségteljes állást töltött be, átköltözik egy kisvárosba. Itt hamarosan híre megy, hogy a legkülönfélébb problémákkal lehet hozzá fordulni - legyen az valamilyen furcsa zörej az autó motorjában vagy egy szenilis rokon -, és mindenkinek segítségére lesz; vagy ő maga, ha illetékesnek érzi magát, vagy elküldi az illetőt egy hozzáéértő személyhez. Így hamarosan megtalálja helyét az új környezetben, ő lesz a "Házibölcs", aki nem játssza meg magát, és mindig készséggel meghallgatja az embereket. Legjobb formájában olyan emberek játsszák, akik nem sajnálták a fáradságot, felkerestek egy pszichiátert, hogy tisztába jöjjenek indítékaikkal, és így megtudják, hogy milyen hibákat kell elkerülniök, mielőtt kikötnének ennél a szerepnél.



Tézis: Ez a játszma a "Majd megmutatom nekik!" méltóbb változata. A "Majd megmutatom nekik!-nek" két formája van. A destruktív formában Fehér úgy "mutatja meg nekik", hogy kárt okoz. Magasabb pozícióba manőverezheti magát, de nem presztízsért vagy anyagi előnyökért, hanem azért, hogy hatalmának fedezete alatt szabadjára engedhesse kicsinyes gyűlöletét. A konstruktív formában Fehér keményen dolgozik, nagy erőfeszítéssel igyekszik presztízshez jutni, de ezt nem a mesterien végrehajtott művelet kedvééért vagy valaminek a jogos megvalósítása érdekében teszi (noha ezek is játszhatnak másodlagos szerepet), sem pedig azért, hogy közvetlen kárt okozzon ellenségeinek, hanem azért, hogy ellenségeit rágja az irigység, és furdalja a bosszúság, amiért nem bántak vele jobban.

Az "Örülnek majd, hogy ismertek-ben" Fehér nem korábbi társai ellen, hanem azoknak az érdekében dolgozik. Azt akarja nekik megmutatni, hogy joggal kezelték barátsággal és tisztelettel, és bizonyítani akarja nekik - saját örömükre -, hogy ítéletük helyes volt. Ebben a játszmában csak akkor győzhet, ha mind az eszközei, mind a céljai tiszteletet érdemlőek; éppen ezért magasabb rendű ez a játszma, mint a "Majd megmutatom nekik!". Mindkettő - a "Majd megmutatom nekik!" és az "Örülnek majd, hogy ismertek" - lehet inkább csak a sikerből származó másodlagos előny, mint játszma. Játszmává ezek csak akkor válnak, ha Fehért jobban izgatja az ellenségeire vagy barátaira gyakorolt hatás, mint maga a siker.

Vissza az oldal elejére...