Több fajtája ismeretes, amennyire termelése is elterjedt. Eltérés a nagyságában, alakjában és ízében is van. A legjobban elterjedt hosszúkás görbe alakú, melynek jó tulajdonsága hogy utánérő, és könnyen szállítható. De bármely fajtáról is van szó, a banánfa minden része az emésztőszervek gyógyítását szolgálja. Évelő növény, gyökeréből minden évben kihajt a termést hozó hajtása, amikor eléri a 2-3 m magasságot, megjelenik bordós-lilás bimbója, s a termékenyítés sorrendjében elkezd nőni a banánfüzér. Amikor beérett a gyümölcs, a szár elfonnyad, lehanyatlik, s tavasszal új termőhajtás jelentkezik a növényen. Az őslakósok a növény minden részét felhasználják, szárát és levelét. Az ültetvényesek csak a termést hasznosítják, szárát pedig a talaj erősítésére leszántják, vagy inkább buldózerrel letarolják. A növény igencsak vízdús szárának leve, gyógyító hatású skorpió vagy kígyómarásra, valamint nehéz fémek mérgezése esetében.

Tartalmaz kalciumot, káliumot, foszfort, vasat, A, B, és C-vitamint, nyomelemeket, valamint a glukóz feldolgozásához szükséges enzimet, ami az agymuködést segíti elő. Tápértékét nagymennyiségu ásvány és vitamin hatása határozza meg. A gyümölcsök közül szinte legtöbb B-vitamint tartalmazza, ami a belek felszívódását segítik elő, és a benne levő enzimek miatt az agy táplálékának nevezik. Jó tulajdonsága, hogy simulékony, bármely gyümölccsel kombinálható, és biztosítja a belek szabályos mozgását.

Mondhatnánk azt, hogy a csecsemő étele az anyatej fogyasztása mellett, a banán az, aminek szerepelnie kell. Fontos továbbá az idősek számára akiknek bélmuködését tudatosan segíteni kell.

A banán olyan enzimet tartalmaz, ami hatékonyabbá teszi a glukóz feldolgozását. Mint tudjuk, agyunk muködéséhez csupán glukózt használ. Ezért mindenki számára nagyon ajánlatos a banán fogyasztása.

A gyomorban nyálka választódik ki, hogy megvédje a gyomor falát a sav maró hatásától. Ha mégis megtörténik, hogy a gyomor fala megsérül, nagymértékben választódik ki nyálka és beágyazódik a kritikus részen. Sok esetben, ha a szervezet nem képes tovább harcolni a támadással, fekély keletkezik. A banán a legtöbb esetben segít. Bevonja és ellátja gyógyító hatással a sebet, ha a banán lével való ellátás folyamatos.

A vastagbélgyulladás ott jön létre, ahol gyakori a székrekedés, illetve sokáig nem ürülnek a belek. Ez akkor következik be, mint tudjuk, amikor kevés zöldségfélét fogyasztunk, illetve télen. A belekben szinte áll a félig megemésztett anyag, tovább bomlik, a torlódás következtében megtelnek a vastagbél redői, és megállnak. Hamarosan fájdalmas gyulladás jelentkezik, ami idővel el is rákosodhat. Ilyen esetben szinte elkerülhetetlen a vastagbél-mosás, amit szakember végez. Ha azonban nem annyira előrehaladott az állapot, a banán fogyasztása nagyon hatékony lehet. A sima pép egyenletesen hömpölyög végig a beleken, ásvány vitamin valamint némi olaj tartalma hatására kioldja a belek falaiból a beragacsosodott anyagot. Ilyen esetekben nem szabad rostos ételt fogyasztani, mert az irritálja az amúgy is érzékeny bél falait. A banángyulladást gyógyító anyagot is tartalmaz.

Nyelőcső sérv keletkezik, ha akadozik az emésztés. A gyomorban ilyenkor gázok keletkeznek, s a gyomorszáj egy része fel nyomódik a rekeszizom fölé. Ilyenkor a gyomorból az étel a gázokkal együtt feljut a nyelőcsőbe, onnan pedig a szájba. Ennek a betegségnek a kifejlődése nincs korhoz kötve, nem is nagyon számít betegségnek, de nagyon kellemetlen, ezért kell időben gyógyítani. A banán fémtartalmánál fogva izomerősítő, s maga a gyümölcs síkossága visszakényszeríti a gyomorszájat oda ahova való. Ez azonban csak az okozat megszüntetése. A gyógyítás az emésztés rendbe hozása, illetve a mértékletesebb táplálékozás.

A banánt mint gyümölcsöt magában fogyasztjuk, egyébként más, sokkal levecsesebb gyümölccsel fogyasztjuk. Jó ha mangó-levet adunk hozzá, ugyancsak jó emésztést eredményez, ha popóval keverjük össze, aszalt kajszival is lehet, valamint ez az a ritka gyümölcs, amit tejjel is fogyaszthatunk. Tápértékén és gyógyhatásán kívül, még azért is kedvelt gyümölcs a banán, mert simává, kellemessé teszi bármely más gyümölcs fogyasztását.
Forrás:http://www.geocities.com/zold_gyum/index.html
Vissza az oldal elejére...

Az ananász nem fán terem. Ha levágjuk a friss ananász zöldjét, és földbe tesszük, két év múlva élvezhetjük a gyümölcsét. Ananász ültetvény van már szerte a világban, a legnagyobb kivitelezők a távol-keleti országok, ahol kitunően megfelel az éghajlat a termelésnek. Az ananász, ellentétben a többi gyümölccsel, nem utánérő. Meg kell hogy várja az érést a szárán és csak utána lehet eljuttatni a fogyasztókhoz. Ilyenkor kellemes az illata és sárga a színe.

Az ananász legértékesebb tulajdonsága a benne található bromélia enzim, amely a fehérje emésztésében nyújt segítséget. A test többi részére is hat az ananász, nemcsak az emésztő szervekre. Közvetett úton az egész testre hat.

Enzimeket nagyobb mennyiségben a következő gyümölcseinkben találunk: Az egyik a popóban van, a papain, a másik az ananászban, ez a bromelian enzim. A bromelian kedvező lehet önpusztító betegségek esetében, közvetett úton. Segíti az emésztést, csökkenti a vér savtartalmát, illetve elősegíti a vér sav-lúg egyensúlyát. Az emésztés rendeződésével elhárul a baj az emésztésben résztvevő többi szervről is. Megszunnek, vagy legalábbis csökkennek a panaszok a hasnyálmirigy, az epe, a máj és a vastagbél muködésének javulása után. Azoknak a betegeknek, akik az önpusztító betegségek gyógyítására nagymennyiségu aszpirint szedtek, ajánlatos az ananász lé fogyasztása. Erőteljes lehet továbbá a hormon készítmények mellékhatására is. Akik hosszabb ideig ilyen jellegu gyógyszert fogyasztottak, azoknak is ajánlatos egy hathetes kúraszeru ananász vagy ananász- lé fogyasztás.

A táplálék első állomása a gyomor. Minél tovább tartózkodik itt az étel, annál jobban le van terhelve a gyomor. Ha azonban hamar végez az emésztéssel, valamint van elegendő gyomorsav az, lökést ad az egész emésztő rendszernek, emésztésnek. Az ananászban levő bromelian enzim segít a szervezetnek a fehérjék megemésztésében, s ezáltal csökken az emésztési idő.

Lehet az gyomorfekély vagy a gyomornak más betegsége, ha segítünk az emésztésen, az mindenképpen könnyit az egész szervezeten. Ezt úgy érjük el, ha ananászlét fogyasztunk étkezés közben.

Amikor a táplálék átjut a nyombélbe, ott is folytatódik az emésztés, a hasnyálmirigy által előállított emésztési nedvek segítségével. Ha a gyomorban teljesebb az emésztés, kevésbé terheljük a hasnyálmirigyet, sőt a vékonybelek sem veszítenek annyi energiát, könnyebben és gyorsabban átjut a massza a vastagbélbe. Ott csupán kevéssé történik már emésztés, de a többi szervben felgyorsult táplálékellátás hat a vastagbél kiválasztására és kiürülésére.

A fájdalom sok esetben akkor lobban fel, ha valamilyen táplálékot fogyasztottunk, amire allergiásak vagyunk, hasonlóan az ételérzékenységhez. Minél hamarább keresztülmegy az emésztőszerveken a táplálék, annál kevésbé hatékony a fájdalom és gyorsabban is múlik. A másik lehetőség, hogy az ananász rendkívül jellegzetes és erős leve az ásványokkal és vitaminokkal hűsítőleg hat a lázas, beteges részekre.

Láz esetén sokkal hatékonyabb és jobb a szervezet számára, ha szomjunkat ananásszal oltjuk, mintha lázcsillapítóval csökkentjük a lázat. A láz a test természetes reakciója, lemegy, ha rendbe jön a szervezet. Az ananász-lével segítünk ebben az esetben is a gyomornak, hogy kiürüljön és az egész energia a gyógyításra összpontosul.

Ha a szervezetben rendeződik az emésztés, az serkentőleg hat a többi fő szervünkre is. Különösen a máj van kapcsolatban az emésztéssel, s ha csökken a terhelés, nagyobb energiával tudja végezni a többi teendőit. A májra hatással van az A-vitamin, ami a gyulladások gyógyszere is. A kálium a vér tisztítására hat, amivel szintén csökkenhet a testben a gyulladás.

Az ananász erős jellegzetes gyümölcs, ami erőteljesen hat az immunrendszer muködésére, növeli a test ellenálló képességét.

A menstruációs zavarok közé tartozik a havi vérzést megelőző fájdalom, a kevés váladék, vagy a nagymennyiségu folyás. Mindez nem normális állapot, különösen a túlzott vérveszteség, aminek más következményei is lehetnek, ha a szervezet nem jut elegendő vashoz. Az ananász fogyasztásával hozzájárulunk a menstruációs zavarok mihamarabbi rendezéséhez.

Ha hozzájutunk friss ananászhoz, a sárgát és kellemes illatút válasszuk. Az érett és elég édes. Egyik módja a tálalásnak, ha felvágjuk négybe, rajtahagyva a zöldjét is. Ha a közepe nagyon fás, távolítsuk el. Ha salátának használjuk, hámozzuk meg és daraboljuk ki a szemeket, majd vágjuk kockára vagy szeleteljük fel. A léhez, ha friss gyümölcsöt használunk, legjobb ha centrifugázzuk. Ha konzervből használjuk az ananászt, nincs akkora hatása, mint a frissnek, mert hiányzik belőle az enzim, de jobb mint a semmi. Próbáljuk meg, ha érezzük jó hatását, fogyasszuk. Az ananász talán az egyetlen gyümölcs, amit zöldségfélével is használhatunk, hogy a rossz ízu zöldségeket leplezzük, élvezhetővé tegyük.
Forrás:http://www.geocities.com/zold_gyum/index.html
Vissza az oldal elejére...

A mangó vagy indiai mangó a gazdaságilag legjelentősebb, és a legszélesebb körben, Ázsián kívül is termesztett mangófaj. Az örökzöld fa eléri a 20(-40) m magasságot, és zárt, sötét, terebélyes koronát alkot. Átellenes állású levelei bőrneműek, simák, fényesek, sötétzöldek. A levéllemez 15-30 cm hosszú és mintegy 3,5 cm széles, lándzsás, lassan kihegyesedő, ék- vagy szíves vállú, ép, olykor hullámos szélű. Középere erőteljes, az oldalérpárok száma 12-30. A megvastagodott levélnyél 2-6 cm hosszú. A hajtásvégi, terpedt, körvonalukban kúp alakú virágzatok akár 10 000 virágot is hordozhatnak, melyeknek csak egy része termékenyül meg, és nagyon kevés fejleszt termést. A virágok rövid kocsányúak, csomósan, zsúfoltan helyezkednek el, 3-5 mm hosszú fellevelük korán lehull, 5 csészelevelük lándzsás-elliptikus, 1,5-3 x 1,5-2 mm nagyságú, az 5 lándzsás, halványsárga vagy vöröses szirom mérete 3-5 x 1-1,5 cm.

A mangó csonthéjas termései nagyon sok alakúak, (5-) 10-40 cm hosszúak, többnyire aszimmetrikusan elliptikus-tojásdadok, csúcsukon rövid, széles csőrűek, többnyire lapítottak és kissé görbültek; az alakváltozatosság a gömbölyded, alma formáig terjed. A terméshéj legfeljebb 2 mm vastag, sima, fényes, apró, halvány mirigypontokkal, teljesen megérve zöld vagy világító sárga, gyakran vörösen vagy narancsszínűen árnyalva, ritkán csaknem teljesen vörös. A vastag terméshús (mezokarpium) teljesen megérve lágy és nagyon bő levű, halványsárga vagy narancsszínű, rostos vagy csaknem rostmentes, édes ízű, kellemes, aromás illatú. A fás-rostos, fehéres belső termésfal (csonthéj) lapított tojás alakú és gyengén hosszbarázdás, erősen a terméshúshoz tapad.

A mangó világszerte az egyik legfontosabb trópusi haszonnövény. Az igen ízletes, bő levű termést éretten nyers gyümölcsként eszik, vagy gyümölcssalátákhoz, gyümölcsléhez használják. A szeletelt, szárított termés finom aszalt gyümölcs is. Az éretlen és érett termésekből kompótot, zselét és lekvárt főznek; Ázsiában a főtt mangóból készült, csípősen fűszeres, édes, lekvárszerű chutney az ételek kedvelt ízesítője. Az éretlen terméseket megpárolva zöldségként fogyasztják, vagy szeletelve, édeskésen savanyú lében, uborkaszerűen teszik el. Szárított és őrölt állapotban a mangó fűszer is Dél- és Kelet-Ázsiában, a megőrölt belső termésfal (a kőmag héja) fűszeres mártások alkotórésze. A mangó virágai is ehetők, ezenkívül sűrű, édes mézet szolgáltatnak. A pörkölt és porrá őrölt belső termésfal a gyógyászatban himlő, reuma, hasmenés és bélférgek elleni szerként használatos. A szárított virágok és a kéreg gumianyaga vérhasnál, a levelek hamuja égési sérülésnél hatásos. Az ágak vöröses gyantája izzasztó és antiszifilitikus hatású. A levélfőzetet öblögetőszerként torok-, mandulagyulladásnál és fogfájdalmaknál alkalmazzák, azonkívül asztmánál és hörghurutnál is hatásos. A kéreg reuma ellen és hánytatószernek alkalmas, továbbá egy sárgásbarna festőanyagot szolgáltat (selyem színezésére). A szárított leveleket rovarok kifüstölésére is használják. A fatest világos, rostos, viszonylag puha, és például bútorok, padlók, ládák és csónakok készülnek belőle.

Feltételezések szerint a mangó őshazája az indiai szubkontinens, ahol a fajt több mint 4000 év óta termesztik. Manapság a trópusokon és szubtrópusokon világszerte nevelik kultúrnövényként, legészakabbra az európai Mediterráneumban és Floridában termesztik.

A szelekció és a keresztezéses nemesítés a fajták és változatok áttekinthetetlen sokaságát eredményezte; a jó minőségűek nagy terméseket fejlesztenek, amelyek rostmentesek, édesek és nagyon zamatosak. A mangótermesztés kertekben és ültetvényeken a legtöbb trópusi országban nagy gazdasági jelentőségű, a jó fajták mindenütt a viszonylag drága piaci termések közé tartoznak. A mangó legjobban ott fejlődik, ahol a száraz évszak a virágzás idejére esik; a tartósan nedves tájakon a fák kevés termést hoznak. A fagy szab határt termesztésének, a belső trópusokon 1500 m magasságig ültetik. A szaporítást főleg magoncok oltásával végzik; a növények 6 éves korban fordulnak termőre. Hogy zamata meg legyen, érett állapotban kell betakarítani a termést, ezért csak rövid ideig tartható el. A piacra kerülő árut éretlen állapotban szedik, a gyümölcsként való felhasználáshoz addig tárolni kell, amíg lággyá és bő levűvé nem válik.

Az Ázsiában több ezer éve termesztett mangónak a hindu mitológiában és vallási szertartásokban van nagy jelentősége. A hindu hitvilágban ez az örökzöld fa a bölcsesség, a szerelem és az odaadás szimbóluma. A mangófa kicsiny virágait a Holdnak szentelik, fáját halotti máglyákhoz használják fel. A mangófát Pradzsápati isten megtestesülésének tartják, aki a teremtés uraként, lehetővé teszi a gyermekek születését, a családok szaporodását. Az indiaiak azt mondják, hogy a mangófában élnek az elhunyt ősök szellemei. Mivel ezek a fák minden születéskor új levelet hajtanak, azt a házat, melyben fiú születik, mangólevelekből font koszorúval díszítik fel. A szájhagyomány szerint egy mangófa alatt volt Siva isten kézfogója Párváti istennővel. Feltehetően innen ered az a régi szokás, miszerint házassági ceremónia előtt a mennyasszony vőlegényével mangófa körül sétáltak, majd a vőlegény átölelte a fát. Egy legenda meg azt meséli el, miként került át a mangó Sri Lanka szigetéről Indiába. Amikor Hanuman, a majmok királya Ráma isten üzenetével fáról-fára ugrálva, Szitához, a barázdában született királylányhoz tartott, elfáradván megpihent egy mangófán. Az édes gyümölcsöknek nem tudott ellenállni, miután fogyasztott belőlük, a magokat a tengerbe dobta, s azok a hullámokkal eljutottak Indiába, ahol gyökeret eresztettek. A különlegesen finom zamatú, sárgás bélű, változatos formájú és színű, nagymagvú gyümölcsöket, nemegyszer maharadzsákról, állatokról vagy termőhelyéről nevezték el.
Forrás:http://www.terebess.hu
Vissza az oldal elejére...

A kivi kúszónövény, Új-Zélandban honos. Tyúktojás alakú és nagyságú gyümölcs. Ma már elterjedt a világban, mert gyümölcse egzotikus, érdekes íze lehetővé tette, hogy nem maradhat ki a gyümölcssalátából. Magában is fogyasztható. Ha nincs teljesen megérve, a citromnál is savanyúbb, egyébként, ha érett az íze kissé sós-édeskés, különleges.

A kiviről bebizonyították, hogy az egyik azok közül, amelyeknek legjobb hatása van az egészségre. A kivi értéke az ásványtartalmában van. Sok káliumot tartalmaz, valamint van benne boron is. Vitaminok közül kiemelkedő mennyiség van A-vitaminból, C és K-vitaminból. A kivi azért is jó vitamin forrás, mert szinte kizárólag nyersen fogyasztjuk hasznosítva minden vitaminját. Ez elsősorban a C-vitaminra vonatkozik, de a K-vitamin is vízben oldódik.

C-vitamin tartalma lehetővé teszi, hogy az egész testre kiterjedően megőrizze egészségünket. Hatékony továbbá a gyulladásos betegségek gyógyításában, valamint K-vitamin tartalma a vér alvadékonyságát biztosítja. Hat a vesék munkájára, erősíti a csontokat.

A krónikus fáradtságot a rohanó életmód is kiválthatja, de lehet ásványhiány következménye is. Vannak vegyszerek, amelyek fogyasztásával kioldódik a szervezetből egyes életfontosságú ásványi só, mint a kálium. Ha huzamosabb ideig szedtünk vízhajtó gyógyszert, lassan kioldódik a kálium a és fölbomlik a folyadék-nátrium egyensúly a szervezetben. Tehát ilyenkor már nemcsak a káliumot, de a sót is kell pótolni, természetes forrásból. A kivi bővelkedik szerves nátriumban és káliumban is.

Ha két kivit elfogyasztunk elegendő A és C vitaminhoz jutunk a nap folyamán. C vitaminból két napra valóra is jutna, ha a szervezet tudná tárolni ezt a vitamint. A fölösleg távozik a vizelettel és másnap újra el kell látnunk a szervezetet, lehetőleg természetes forrásból. A vitaminokkal a szervezet könnyen felveheti a harcot az oxigén szabadgyökök ellen, amelyek szabadon cirkálnak a sejtek között és megsértik a sejtek falait. Így alakulnak ki a mutáló sejtek, illetve a rák. Ha azonban jelen vannak az antioxodánsok, a sejteknek védelmet nyújtanak.

A kiviben ugyan nincs nagymennyiségu kalcium, de ha figyelembe vesszük a magnézium tartalékát láthatjuk hogy a két elem felszívódásához megközelítik a jó arányt. Ha boront is tartalmaz a táplálék, ez a folyamat még sikeresebb lehet. A kiviben előforduló boron nemcsak segíti a kalcium felszívódását, de megakadályozza a kioldást is. A boron jól együttmuködik a kalcium és magnézium mellett a foszforral és a D vitaminnal a csontok és az izmok ellátásában. A kiviben előforduló K vitamin is hat a csontok összetételének javítására.

A vértisztításhoz alaposan hozzájárul a kálium a szervezetben. Hat továbbá az izmok erősítésére, a szív muködését a magnéziummal és a kalciummal együtt szabályozza. A kalciumra szükség van a káliummal együtt, hogy csökkenjen a vérnyomás, valamint a vér koleszterin szintje. Így a kivi kitunő vérnyomás és koleszterin csökkentő.

A kivi magas káliumtartalma következtében ez a gyümölcs az egyik legtáplálóbb a test számára. A kálium ugyanis szükséges a test energia képzéséhez és az izomzat összetételéhez. Az izmok szerkezeti fenntartásához a kalcium, foszfor és magnézium is szükséges. A kiviben mindez megtalálható. Ha hiányoznak, mert rossz az emésztés vagy nincs a táplálékunkban, különösen az idősebb korban, akkor látható mennyiségben megtörténik az izomfogyás. A kiviben van elegendő ásvány a pótlásra, valamint serkentőleg hat az emésztésre.

A kivi elsőrendu összetétele minden gyümölcssalátának. Leve, vagy pépesített formája jellegzetes ízt ad más ital összetételéhez is. Természetesen magában is fogyasztható, ha jól meg van érve.
Forrás:http://www.geocities.com/zold_gyum/index.html
Vissza az oldal elejére...

"Vajjon szednek-e a tövisről szőlőt vagy a bojtorjánról figét?"
(Máté evangéliuma VII. 16.)

A legenda szerint a fügét a törökök hozták magukkal Magyarországra és először a Gellért-hegy déli lejtőjén telepítették el őket a kivágott szőlők helyére. Annyi bizonyos, hogy a füge a Földközi-tenger környékén szinte minden országban jelentékeny gyümölcs, de a legtöbb aszalvány Kis-Ázsiából kerül a kereskedelembe. A fügéknek négy nagy csoportja van: az első csoport (kaprifikusz) terméseit parányi rovarok, a fügedarazsak termékenyítik; a második csoport (szmirnai) virágai önbeporzók, és az érett termések sok magot tartalmaznak; a harmadik, a közönséges vagy adriai fügék csoportja - ezeknek a gyümölcsei megtermékenyítés nélkül (partenokarpia) érlelik be mag nélküli terméseiket; a negyedik csoport (San Pedro) képviselői a második és harmadik csoport tulajdonságait egyesítik magukban. A hazánkban tenyésző bokrok a harmadik csoportba tatoznak. Nálunk a füge jókora bokorrá megnő. A mérsékelt égöv alatt nem érdemes fává nevelni, a hazai éghajlaton a bokor forma az ideális. A japánok másképp gondolják! Bokorrá kétféle módon alakíthatjuk át kifejlett példányainkat, tőből visszavágjuk vagy átültetjük 45°-os szögbe állítva a törzsét... A fiatal növényen a vesszőket vágjuk vissza 20-25 cm-re, hogy oldalelágazásokat fejlesszenek. A metszést április végén - május elején végezzük, bokronként a 6-7 legerősebb, egészséges vessző meghagyásával. A meghagyott vesszőket ne vágjuk vissza, mert a felső harmadukban hozzák a virágokat. A hazai fügefajták gyümölcse aszalásra nem igen alkalmas, de friss fogyasztásra kiváló. Nyersen gyümölcsként, édes ételekhez és nyers sonka, szalámi és sajt mellé, valamint kiadós salátákhoz. Párolva köretként szolgálható fel. Az érett gyümölcs maximum 2 napig tárolható el hűtőszekrényben, vagy 1 napig szobahőmérsékleten. Utóérés szobahőmérséketen, valami puhára fektetve. A nagyon éretlen füge tejnedve bőrirritácót és viszketést okozhat. Dzsem, lekvár, sőt bor, pálinka is készíthető belőle. Receptek A fügebokor dugványozással, bujtással, a tősarjak szétültetésével viszonylag egyszerűen és biztonságosan szaporítható. Júliusban érlelik be először a gyümölcseiket, majd egy hónap múlva ismét jön egy érési hullám, s ha szép ősz van, egyes fajták még harmadszor is teremnek október közepén-végén. Edényben is könnyedén nevelhetők.

Ízre igen hasonlítanak egymásra, míg termésük alakja, színe, levelük formája, növekedési idejük igen eltérő. Érdemes próbálkozni e pompás ízű mediterrán gyümölccsel, mert védett helyre ültetve (házfal tövében, déli napos oldalon, domboldalban), szabadban takarás nélkül is megél, takarással pedig hazánk bármelyik részén sikerrel nevelhető (földre ledöntve, falevéllel, kukoricaszárral és fóliával takarva, vagy egyszerűen csak hóval). Egyébként a takarás nem is annyira a hideg, mint inkább az ólmoseső ellen kell. A legszakszerűbb takarás: drótketreccel vesszük körül, megtöltjük falevéllel, a tetejét pedig kátránypapírral fedjük. Lippay így írja le a 17. század fügevédelmi módszerét: Ide ki a fal mellé ültetik a fügefákat, laurusokat és többeket, akiket összekötözvén, meghajtanak, vagy deszkákat, vagy sövényt melléjük tevén, azt elsőben lóganéjjal, azután csak azon verembül ásván földet, jól befedik, hogy ne árthasson nekik a hideg. Alól egy kis likat hagynak néhol, akin a macska bebujhassék és egerészhessen, mert az egér télben igen megrágja a fügének héját." Entz a 19. század közepén pontosabban leírta a fügetakarást: Az első őszi derek után, melyek fügefáink leveleit letarlották, tiszta, s ha lehet, száraz időben lehajtjuk a fügeágakat a lehetőségig, és betakarjuk mintegy féllábnyi földréteggel. E fölé mintegy másfél lábnyira nádból, vagy két avult deszkából alkalmazunk valami kis rögtönzött tetőt, hogy az eső és a hó lefolyhasson. Nagyon célszerű, őszkor mindjárt a letakart fák közelében elégséges falevelet hordatni, hogy kéznél legyen, midőn a keményebb hidegek beálltával a hézagot a tető és a földtöltés közt azzal berakjuk."

A fáradhatatlan régészeknek Európában először a földtörténeti negyedkor mutatott fügét". Ez az ősfüge alig hasonlított mai rokonához, hosszú évezredek alakították ki a napjainkban ismert típusokat. Termése kezdetben gyógyszerként szerepelt. Gyógyító hatásáról Urukagina sumer király már 2900 évvel időszámításunk kezdete előtt beszámolt. A füge egyike a legősibb kultúrnövényeknek. A babilóniai himnuszban is nyomára akadhatunk, ahol már jeles gyümölcsként szerepelt az édes szőlő", vagyis a füge (2000 évvel időszámításunk előtt). A Biblia is megemlékezik róla. A Szentírásban a füge a gabona, az olajbogyó és a szőlő mellett az ígéret földjének legkiválóbb növényei közé tartozott. Az ínyencségekhez szokott ókori uralkodóknak is felcsillant a szemük, ha a legbecsesebbnek, a szíriai fügének csak a nevét meghallották. Ősidők óta híresség volt. Az egyiptomiak a 12. dinasztia idejétől kezdődően magas szintre fejlesztették a fügekultúrát. A fügeültetvények nagy területeket foglalhattak el, mert a papiruszok szerint a korabeli kertész a fügeszüret idejében segítségre szorult. A középső birodalom egyik művészi alkotása a leleményes kertész fügeszedő majmait ábrázolja. A szelídített majom rabszolgák nagy nagy buzgalommal kapkodták a fáraók csemegéjét. A fügetermesztés és a fügeevés igazi szakértői azonban a görögök és rómaiak voltak. A görögök fedezték fel Európa számára ezt a keleti csemegét, és kereskedőik hozták el első példányait a mediterrán tájakra. 700 évvel időszámításunk előtt már görög füge termett Párosz szigetén. Később Sikaján és Attika lett a fügetermesztés kiemelkedő, híres központja. És mint minden, ami különleges, így a füge is az ókoriaknál isteneknek köszönhette földi pályafutását. Erről regél egy ősi monda (Sikajánra és Attikára célozva), ami szerint itt hagyta volna Demeter a fügefát a földből kijönni mintegy ajándék gyanánt, mert őt Fitalosz atyja megvendégelte. A szép ajándékot megszerették az attikaiak, és szűkösebb években, ha gyengébb volt a termés, külön őrök vigyáztak rá. A szikofanta, a fügefeljelentő" szigorúan őrködött, és jaj volt annak, akit a kiviteli tilalom alatt rajtakapott a fügecsempészésen. Elismerésük jele volt, hogy Athén városának címerében is megörökítették kedvencüket. És talán egy kis féltékenység is érlelődött a jó öreg Hérodotoszban, amikor arról beszélt, hogy a perzsák is ismerik a fügét.

Egy-egy különleges példányról legenda született, vagy szépsége tette halhatatlanná, így kötötte le a nagy Homérosz figyelmét is egy Trója közelében álló fügefa. Fügebarát szellem alkotta a Romulust és Remust szoptató farkasnak árnyat adó fügefa históriáját is. A legenda szerint a városalapítók egy fügefa tövében szürcsölték a tápláló farkastejet. A rómaiak Plinius idejében már 29-féle fügét ismertek. Kultusza a Dionüsziákon érte el csúcspontját. A füge birtoklása büszkévé, erőssé tette a római polgárokat és sokszor féltékennyé is. Amikor Cato - jól ismerve patrícius barátait - egy tál csodálatos karthágói fügét rakott a tanács asztalára, a város bölcsei haragra gerjedve indultak Karthágó elfoglalására. Abban a tudatban, hogy a világon valahol jobb füge terem, mint Itáliában, egy büszke római sem élhetett. Így vált a lakomák édes csemegéje a ravasz Cato kezében a hódítás eszközévé. Mint az első sumer időszakban, úgy a klasszikus korban is nagyra becsülték a hashajtó szereket. Hippokratész hálával emlékezik meg a zöld füge áldásos hatásáról. Hasonló jó tapasztalatai voltak a nagytiszteletű Cornelius Celsusnak is. Míg gyomrukat zöld, keléseiket aszalt fügével ápolgatták.

Különleges, misztikus növény a füge egyik közeli rokona, a szikomorusz, a szent fügefa". A hatalmas termetű növény az indiaiak büszkesége volt. Az indiaiak szerint égi sugallatai közben Buddha alatta tartózkodott. Napjainkban is vallási tisztelet övezi. A sokoldalú füge még bizonyos szellemi erőkkel is rendelkezett, sőt később népszerű bosszantási eszköz is lett. A fügét mutató alak az ókori szobrászokat is megihlette. Az altest" kimutatása, vagy az azt helyettesítő fügemutatás" a rossz szellemek elűzésének vagy a szerencsétlenségek elhárításának kedvelt módszere volt a görögöknél és a rómaiaknál. A füge szerepe az ősi magyar népszokásokban is hasonló. Leginkább szemmel verés ellen ajánlották elődeink. Ha a szemmel verés ellen a fügemutogatás hatásos is volt, ősmatrónákkal szembeni alkalmazása" bizonyára sok veszéllyel járt. A fügemutatás vidámabb jelentésének eredete valahol a kis apró, ehetetlen füge-termésekben" található meg, amilyenek a beporzást végző hím típusú bokrokon fejlődnek.

A fügének nemcsak a termése, hanem a levelei is hasznosak voltak. Paradicsomi ősszüleink ruhája, az ádámkosztüm", a művészi fantázia szülötte. Inkább szépségével, mint célszerűségével vívta ki klasszikus helyét" a szobrokon és festményeken. Kezdetben szobrászati motívum volt a szép fügefalevél. Az újkor újabb recepttel gazdagítja a füge felhasználási körét. A gyenge, kisebb terméseket sok helyen megszárítják, pörkölik, őrlik és kávét készítenek belőle. Sok fügekávét fogyasztanak az olaszok. Ókori elődeik feltehetően megvetéssel löttyintenék ki ezt a sötét folyadékot. Az ízlés és a szokások sokat változtak. A nagy birodalmak elmúlásával lassan a fügét övező mítoszok is feledésbe merültek. A fügefa azonban tovább terjedt Európában, így hazánkban is, főleg a XIX. század elejétől. A Gellért-hegyi, balatoni, pécsi bokrok török eredetének meséje tudományosan nem megalapozott, de hangulatos, szép történeteket idéz.

A Buda-vidéki domboldalakon, Budafok, Nagytétény, Érd, Diósd és Törökbálint környékén termesztésének hagyományai vannak. Kisebb ültetvényeket a balatoni szőlőhegyek lejtőin is felfedezhetünk. Szépen díszlő példányai egzotikus levegőt árasztanak. Mielőtt e különleges növény termesztésének fogásait és módszereit megismernénk, álljanak itt Fazekas Mihály hazánkfia lelkesítő szavai: Korlátolt kiskerti gazdaságokban a fügefák edénymívelése szintoly hasznos, mint gyönyörteljes időtöltés, avagy nem örül-e az ember lelke, ha a virág edényekben növelt kis csemetékről 10-20, ökölnyi nagyságú fügék csak úgy mosolyognak feléje, nem háládatosabb és tanulságosabb időtöltés, mint például holmi káros virág-cserjék ápolása? Ez sem kerül több fáradságba, e mellett élvezetet nyújt a szemnek és ínynek egyaránt."

Ázsiai eredetű szubtrópusi növény. Napjainkban nagy területeken termesztik Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, Törökországban, Algériában, Marokkóban és Szíriában. A Földközi-tenger vidékén és Európa más területein a vad növényekhez hasonlóan is tenyésztik. A füge az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozik. A sok dísznövényt tartalmazó Ficus nemzetségnek tagja, latin neve: Ficus carica. Ez a nagyon népes nemzetség közel 2000 fajból áll. Egzotikus rokonai között találhatók gumit, nagyon kemény fát, lakkot, nyílmérget, iható tejnedvet és gyógyszert adó növények is. Az eperfa - a magyar falusi udvarok elmaradhatatlan szép fája - szintén közeli rokona.

- az első csoport (kaprifikusz) terméseit parányi rovarok, a fügedarazsak termékenyítik;
- a második csoport (szmirnai) virágai önbeporzók, és az érett termések sok magot tartalmaznak;
- a harmadik, a közönséges vagy adriai fügék csoportja - ezeknek gyümölcsei megtermékenyítés nélkül (parteno-karpia) érlelik be mag nélküli terméseiket;
- a negyedik csoport (San Pedro) képviselői a második és harmadik csoport tulajdonságait egyesítik magukban.

A hazánkban tenyésző bokrok a harmadik csoportba tartoznak. A fügedarázs Magyarországon vadon nem fordul elő, ezért a kaprifikuszok nálunk nem teremnek. A füge nagy bokrokat nevelő, hosszú életű növény. Levelei nagyok, alakjuk a majdnem teljesen éptől az erősen (ujjasan) - szeldelt típusig változik. Élénkzöldek, rajtuk szőrképletek találhatók. Egy- vagy kétlakiak - csak hímvirágokat és csak nővirágokat hordó bokrokon kívül egyes fajtáknál (pl. szmirnai csoportban) hímnős virágú öntermékenyülésre képes egyedek is előfordulnak. A nálunk termő típusok csak nővirágot fejlesztenek és beporzás nélkül érlelik be mag nélküli gyümölcseiket. A virágok serlegvirágzatba tömörülnek. Sok száz parányi virág alkot egy, a füge terméséhez hasonló virágzatot. A virágok a serleg alakú virágzati tengely belső oldalán, sűrűn egymás mellett helyezkednek el. A virágzati tengely a nyílás után tovább növekszik, elhúsosodik, és ez alkotja a füge gyümölcsét. A virágzási időszakban hosszában kettévágott fügékben" jól látszanak a befelé néző virágok; később a szivacsszerű üreg összeolvad, és összefüggő húsos állományt alkot. Ez a folyamat az érésig tart. A gyümölcs sok apró csonthéjas termésből kifejlődő terméságazat, amit áltermésnek neveznek. A gyümölcsök alakja - a lapos gömbtől a megnyúlt körtéig - fajtánként és típusonként eltérő. Színe a lilásfeketétől a zöldessárgáig a legkülönbözőbb árnyalatú lehet. Tősarjak szétültetésével és dugványozással könnyen és gyorsan szaporítható. Ritkábban az idősebb bokrokat oltással is javíthatjuk. A külföldről hazánkba érkező aszalt termésekben csíraképes magvakat, nem valószínű azonban, hogy az ilyen magokból fejlődő növények jó minőségű, sőt - öntermékenyülő típusok lesznek. Maradjunk a biztos sikerrel kecsegtető első két módszernél. A tősarjakat ősszel, a lombhullás után, vagy tavasszal, a kihajtás előtt ássuk ki. A gyökeres kis növényeket - ha ősszel szedtük - cserépbe ültessük be, jó minőségű komposzt vagy melegágyi földbe és fagymentes helyen (pince, szoba) teleltessük át. A tél folyamán kevés öntözést igényelnek. A rügyfakadás előtt kiásott kis sarjnövényeket mindjárt végleges helyükre ültethetjük. Ha az ültetés helyén erősen köves vagy agyagos a talaj, szórjunk a gyökerei köré jó minőségű földet, öntözzük be jól, és 15-20 cm magasságig takarjuk be földdel a csemeték törzsét. Ha a fügéket edényben akarjuk tartani, akkor az ősziekhez hasonlóan a tavasziakat is cserépbe ültessük. A cserepes sarjakat az első hetekben védett, félárnyékos, magas páratartalmú helyen tartsuk - így gyorsan növekedésnek indulnak gyökerei, és biztosabb az eredés. Dugványozás esetén a vesszőket ősszel, lombhullás után szedjük és a tél folyamán fagymentes helyen nedves homokban, vagy földbe vermelve tároljuk. Ezekből a vesszőkből tavasszal 20-30 cm-es darabokat vágjunk, és ládába vagy szabadba - ha jó, humuszos talajt tudunk biztosítani - helyezzük földbe úgy, hogy a felső végük 2 ujjnyira szabadon maradjon. Ha a földet nedvesen tartjuk és a levegő is jól felmelegedett, a dugványok gyorsan és jó eredménnyel gyökeresednek. A nyár folyamán megerősödő és szép hajtásokat fejlesztő dugványnövényeket ősszel végleges helyükre, vagy edényes művelés esetén cserépbe is ültethetjük. Néhány, kisebb méretű vesszőrész gyökereztetését cserépben, homokban is végezhetjük. Ebben az esetben a 2 levélhelyes (nóduszos) darabok is megfelelnek. Az alsó csomókat dugjuk a homokba és a cserepet üveglappal fedjük le, így is jól gyökeresednek. Oltani csak ritkán szükséges. Ha nagyméretű, de rossz minőségű vagy gyengén termő bokrunkat szeretnénk megjavítani, és nincs türelmünk kivárni az új telepítés termőre fordulását, oltással elérhetjük célunkat. Az alany ágait és vesszőit az oltás fölött néhány rüggyel vágjuk vissza; a csonkot csak eredés után vágjuk vissza teljesen. A meggyökeresedett részeket szabadba vagy cserépbe ültetve neveljük tovább. A szabadföldi füge a téli takaráson kívül más különleges ápolási munkát nem kíván. Sokféleképpen takarhatunk. A lombhullás után a tövétől kiindulva árkot ásunk, az összekötözött gallyait az árokba lehúzzuk, és földdel, majd lombbal, szalmával, náddal, kukoricacsutkával takarjuk. Árokásás nélkül, a föld felszínére lehúzva is könnyen takarható. A jól fejlett bokrok a téli 10-12 °C-os hideget takarás nélkül is átvészelhetik, de nagyobb lehűlés esetén már fagykárok jelentkeznek. A vesszők fagytűrő képessége nagymértékben függ a nyári hajtásnövekedéstől és az őszi beéréstől. Ezt a füge helyének jó kiválasztásával (meleg fekvés, szélvédelem), szükség esetén trágyázással is elősegíthetjük. Tavasszal a rügyek kifakadása előtt (márciusban) a takarást távolítsuk el. Ilyenkor az elfagyott vagy sérült részeket lemetszhetjük. Az edényben nevelt növényeket a téli 0 °C körüli hőmérsékletű tárolóból márciusban helyezzük ki a szabadba, napos, meleg helyre. A fügebokrok nem kényesek. Tűrik a száraz, kopár, meszes területeket, de a jó, tápanyagban gazdag talajokat erőteljes növekedéssel és bő terméssel hálálják meg. Jól fejlődnek a szennyezett, városi környezetben is. Az edényes növényeket trágyalével, különböző tápoldatokkal rendszeresen öntözzük. A vesszők jó beérése érdekében - hasonlóan a gránátalmához - a tápanyagok adagolását és az öntözést (edényes növényeknél) az ősz beköszöntésétől fokozatosan csökkenteni kell.

A tősarjak és dugványok 2-4 éves korukban kezdenek teremni. A fügék általában évenként kétszer teremnek, de a hazánkban is tenyésző harmadik csoportra az évenkénti három virágzás és termés jellemző. Nagyobb termésre azonban csak kétszer számíthatunk. Az első, őszi virágzásból származó apró termések áttelelnek és a következő évben, július-augusztusban érnek. Az őszi hajtásvégeken levő rügyek magukban rejtik a második, tavaszi virágzás alapját képező kis virágkezdeményeket. Ezekből a virágokból augusztus-szeptemberben fejlődnek ki az érett termések. Ugyanebben az időben kis fügék", azaz új virágok is megfigyelhetők és ha hosszú meleg ősz következik - jó évben bőséges termést arathatunk októberben is. A magyarországi típusok hazájukban (pl. Olaszországban) háromszor teremnek. Nálunk a második, tavaszi virágzás termése a legbiztosabb, bár a harmadik virágzás többszöröse a másodiknak, az őszi hűvös időjárás következtében a legtöbb típusnál a harmadik termésnek csak egy része érik be. A hazánkban tenyésző sok fajta között azonban előfordulnak olyanok is, amelyek az őszi terméseket is szépen beérlelik. Az áttelelő gyümölcsök a téli hideg hatására tavasszal általában lehullanak. Ha a szépen termő bokor erősebb télen jobban visszafagy, akkor nagy számban fejlődnek új sarjak. Ezek a második évben teremnek; két termésre azonban csak a harmadik, negyedik évben számíthatunk. A csak nővirágokat fejlesztő bokrok virágait a kaprifikuszoknál a fügedarazsak termékenyítik. Ezek az apró testű rovarok a hímvirágokból rajzanak ki; ezért hazájában ezeket a virágokat már az ókori görögök óta leszedik és a termő bokrok ágai közé kötözik. Ezt a beporzást és nagy termést biztosító eljárást nevezik kaprifikációnak. Az adriai típusú magyar fügék terméseinek beéréséhez nincs szükség beporzásra. A termések megtermékenyítés nélkül fejlődnek, ezért mag nélküliek.

A fügebokrok 3-4 éves kortól már rendszeresen teremnek. Hazai szép példányai több száz termést beérlelnek. Hazánkban a fügének kevés a kártevője. Gyökereit ritkán a drótféreg és pajor megtámadja. Előfordul az akácfa-pajzstetű és megtalálták rajta a szövőlepke hernyóit is. A felsorolt rovarok összeszedéssel és megsemmisítéssel, lemosással és permetezőszerekkel sikerrel pusztíthatók. A levelek torzulása, hólyagosodása, a sötét és világoszöld mozaikszerű foltok megjelenése a füge vírusos megbetegedésének következménye. A Gellért-hegy szép fügefái sokat szenvednek tőle. Terjedését a beteg részek elégetésével lassíthatjuk, de súlyosabb esetben az egész bokor megsemmisítése is szükséges lehet. Csak vírusmentes növényeket szaporítsunk. A puha, leveses termések a bokrokon teljesen beérnek, éretten könnyen leválnak a hajtásokról. Nyersen is fogyaszthatók, de leggyakrabban feldolgozva kerülnek forgalomba. Friss állapotban csak néhány napig tárolhatók. Az érett termés nagy mennyiségű szőlőcukrot tartalmaz. C-vitamin-tartalma csekély (0-4 mg%), de A-vitamin is képződik benne. Jelentős cukortartalma miatt pálinkát, alkoholt, ecetet és bort készítenek belőle. A fügebor kellemes zamatú, jellegzetes ízű, nagy alkoholtartalmú ital. Egyes vidékeken, főleg a század elején a gyenge minőségű, nyers terméseket megszárították, pörkölték, őrölték, és fügekávét készítettek belőle. A fügét nagy mennyiségben aszalják. Az aszalás hőmérséklete 40-50 °C. Az apróbb fügéket hordóba rakják (hordófüge), hosszabb eltartásra, összepréselve cserépedényben is tárolható. A különböző kompótoknak, lekvároknak, dzsemeknek (citrom- vagy szőlőlé hozzáadásával) jó nyersanyaga; és felhasználható torták és különféle tészták töltésére is. Hazájában különleges csemegék készülnek belőle: fügerétes, fügesajt, fügepogácsa vagy fügekalács. Ízesítésükre mandulát, mogyorót, pineamagot, pisztáciát és még sokféle fűszert használnak, ízlés szerint.

A fügefa a házasság, a termékenység, a szerelmi gerjedelem és a nőiesség szimbóluma, feltehetően ezért ábrázolják sokmellű fának. Indiában a füge tiszteletben álló, szent fa, a védikus időben tűzcsiholásra használták. Igen ritkán vágják ki, mert azt mondják, aki csak egyet is kivág, olyan bűnt követ el, mintha egy bráhmant, indiai papot ölt volna meg. A hinduk feltételezése szerint a fügefában az isten-hármasság lakik, a gyökereiben Bráhma, a törzsében Visnu, a levelekben pedig Siva. Az egyik mítoszban e fa alatt született Visnu, a bráhminok e fa alatt imádkoznak, Gudzsarátban a fát papként tisztelik, és az ágaira kötik fel, a hármas szent kötelet. Krisna istent egy fügefa alatt ülve sebezte meg egy vadász nyila. Gautama Sziddhárta, az indiai Bódh Gajában egy magas fügefa (bódhifa) alatt ülve világosodott meg, vált Buddhává. A buddhisták hite szerint a bódhifa Buddhát szimbolizálja. Sri Lankán, Anurádhapurában van egy fügefa, amely az eredeti szent bódhifa egyik hajtásából sarjadt.

A hívők azt hiszik, hogy a fügefa a túlvilág kapuja, ezért locsolják gyökereit vízzel. Gyakran házasítják össze a fügefát a banán cserjével, amelyikből az egyik a férj, a másik a feleség. A hónap utolsó napján, különösen, ha az hétfőre esik, a falvak lakói körülállják a fügefát és a banáncserjét, és miközben imádkoznak, jelképesen összeadják őket. A Bibliában a fügefát a jó és a rossz tudás fájának tartották. Fügefalevél volt Ádámon, amikor belekóstolt a tiltott gyümölcsbe. A muszlimok szent gyümölcse ugyancsak a füge. A Bibliában mint az ígéret földjének gyümölcse szerepel. Az ókori Rómában a Romulust és Remust szoptató farkasnak egy fügefa adott árnyékot. Az Indiából Olaszországba került fügefákat, a helyiek manapság is indiai nyárfaként ismerik. Karthagó pusztulása a fügefák számára is végzetes volt, mert a hódító rómaiak, hogy ne teremjen több füge, a fügeföldeket felszántották, és sóval hintették be.

Jeszenszky Árpád: Déligyümölcsfélék termesztése hazánkban c. könyvéből:

A fügét szétterülő, elfekvő bokoralakra neveljük. Törzset nem hagyunk, ezért már a föld színe felett elágaztatjuk. Ez szükséges, egyrészt, mert a föld színénél több meleget kap a növény, másrészt, hogya téli takarrás könnyebb legyen. Mindig tavasszal metsszük meg, részben azért is, mert a téli takarás után láthatjuk, hogy melyik ága vagy vesszeje sérült meg, melyiket kell mindenképpen eltávolítani. Kitakarás után tehát először is a törött, kapavágástól nagyon megsérült farészeket távolítjuk el. Lemetsszük a vesszők éretlen - és emiatt elhalt - sokszor megpenészedett hegyeit is, egészen az élő részig. Egyébként ügyeljünk arra, hogy a vesszők hegyéből minél kevesebbet szedjünk le, mert az első - és nálunk legértékesebb termését a fügefa a vesszőkön hozza. Amíg a tő fiatal - 2-3 éves - alakító metszésre szorul. Ilyenkor az erős vesszőket 50-60 cm-re - tehát rövidre - bekurtítjuk, hogy elágaztassuk és a tövet bokrossá tegyük. A füge amúgy is hajlamos a ritkásabb korona nevelésére. Más az eset, ha a bokrok már idősebbek és 6 -10 éves ágak vannak rajtuk. Igaz, hogya nagy bokrok teremnek a leggazdagabban, de viszont az ilyen bokrokat nehéz takarni. Éppen ezért nyolc évnél idősebb farészeket semmiképpen se tartsunk meg, hanem évente fokozatosan tőből távolítsuk el őket, azaz a bokrot ifjítsuk meg. Ilyenkor természetesen szükség van a belső, fiatalabb tőhajtásokra, vesszőkre, mert ezekből neveljük fel a korona pótlásait. A füge második termése felett ősszel még rövidebb leveles hajtás marad. Ha a hajtásnak ez a hegye jól beérik, és így egészségesen áttelel, tavasszal mint vesszőn jelennek meg rajta az első virágzatok (10. kép). Azonban nemcsak a vessző hegye hoz termést, hanem egész hosszában minden egyes rügye mellett hozhat virágzat ot és termést, amennyiben az előző évben azon a helyen második termése nem volt. Ha tehát a vessző hegye rosszul telelt át, vagy tavaszi metszéskor a hegyét eltávolítottuk, úgy az alsóbb vesszőrészeken is termést hoz.

A füge néhány fajtája ifjító metszés után a következő évben á vesszőn terem, sőt a hajtásvégeken abban az évben is virágzatot hoz. Az ilyen fajták alkalmasak alacsony bokor kialakítására, de úgy, hogy - nem a 8 éves, hanem - már az 5 éves ágakat is eltávolítjuk a bokrokból. így mindig fiatalabb és kisebb koronáj ú bokrokat kapunk, amelyeket ősszel könnyebb betakarni. Az ilyen bokrokat sűrűbbre is ültethetjük. A túl erős hajtásokat be kell kurtítani. Ennek az eljárásnak egy módosított formája az, hogya vastag ágakat a földön elterítve neveljük, és azokon felfelé hagyunk meg 2-3 éves farészeket. Ezek még biztosabban teremnek, mint a tőről előtörő fiatal farészek. A téli takarás megkönnyítése végett a hajtásokat, illetve ágakat a teljes nedvkeringés idején - június-júliusban a földre lehúzzuk, és kampós kis karókkal a föld felett kb. 40 cm magasságba kipányvázzuk. Ilyenkor a fás részek is könyŹnyen hajlíthatók, nem törnek el. A bokrokat teríthetjük körben és a sorköz irányában is aszerint, hogy miképpen kívánjuk majd télen takarni. Egyoldalú takarás esetén általában délről északnak hajlítjuk a bokrokat, így nyáron a bokrok lombfelülete napnak kitetŹtebb. A déli lejtőkön tehát a hegynek felfelé hajlítjuk a földŹhöz a bokrok ágait.

A füge a -15 Co hidegben elfagy, ezért télire mindenképpen takarni kell. Igaz, hogy a földben levó része a hazánkŹban elóforduló bármilyen nagy hidegben is áttelel és újra kihajt, azonban a fagyást követő 2 éven át termést alig hoz, mert a bokor koroóaalakítása idót vesz igénybe. A török időkből való, kb. 300. éves fügebokrok a Gellért hegyen minden gondozás nélkül, nagy telek után is úgy maradtak meg, hogy a föld feletti részük ugyan elfagyott, de tóból megint kifakadtak (12. kép). Általános jelenség ugyanis,.hogy a földben a növényi részek nagyobb hideget kibírnak. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy a talaj nem hűl le annyira, másrészt, hogy nemcsak a nagy hideg tesz kárt a növényben, hanem a reá következó gyors felmelegedés is. A földben a fagyott növényrészek lassan engednek fel. Ezért nagy hideg után tavasszal a takart fügéket is csak későbben bontjuk meg, amikor a föld fagya már jól felengedett. A megfagyott fás részek kérge alatt a fatest kissé megbarnul. Lassúfelengedés mellett ez a barnulás megszűnik, és a rügye és megindul. . A füge takarása könnyebb, ha a bokrok nem túlságosan nagyok, és az ágakat kezdettől fogva a földhöz hajlítva neveltük. Kísérleteink szerint lazább, homokos vagy murvás földdel takarva a vesszók jól telelnek. A következőképpen takarjunk: A földre lehajtott ágakat húzzuk össze nyalábokba, kévékbe, és kötözzük össze. Ha az ágak a földön körbe fekszenek, akkor 2-3 nyalábba kötözzük össze őket. A nyalábok helyén 50-60 cm mély és kellő széles barázdát mélyítsünk, ebbe húzzuk le az ágakat és kampózzuk le. Utána a barázda földjével legalább arasznyi vastagságban takarjuk le az ágakat. Lehet szalmával is takarni és erre 20 cm földet teríteni. A szalmázás azonban költségesebb. Különösen a bokor. tövét, a vastag ágakat fedjük gondosan, mert azok nehezen hajlíthatók, a földbe nem húzhatók le. A bokrokat lehetőleg mindig egy irányban döntsük, mert így a takarás is könnyebb. Takarás előtt egérmérget szórjunk a bokrok alá, mert az egér lerághatja a gallyak héját. Télen a hótakarót a bokrokon hagy jük meg, de a tél végén, március elején, amikor az olvadás megindul, a havat kaparŹjuk le róla. Nem megfelelő a takarás, ha a bokrokat állva hagyjuk, vagy falnak "döntve az ágakat, kukoricaszárral, napraforgókévékkel stb. fedjük. Ez a takarás' túlságosan laza, a füge ágai a nagy hidegben megfagynak alatta. A takarással nem kell sietnünk, mivel az őszi fagyokat a. füge mind nképpen kibírja. Tehát várjuk meg, amíg az első dér a lombozatát letisztít ja. Az éretlen hajtás hegyei minŹdenképpen elpusztulnak, ha pedig a fagyok előtt betakarŹnánk, ezek a hajtásvégek a takaró alatt is megpenészednéŹnek és elrohadnának. A fagyok beálltakor az éretlen hajtásŹvégeket vágjuk le, és ezután takarj"uk be a bokrokat. Nagyon sok függ attól, hogy ősszel a hajtások mennyire érnek be. Nemcsak a teleltetés sikere, hanem a következő évi első termés sorsa is,ettől függ.

A füge rendszerint április elején fakad. Amikor a takaró fagya már felengedett, 10 Co napi középhőmérsékleten a bokrokat ki lehet bontani. Ha nem volt nagy tél, és a vesszők fás része a takaráS alatt nem barnult meg, jobb ha április elején bontjuk ki, mert a még meg nem indult vesszők az április elején gyakran bekövetkező fagyokat jól bírják. Amennyiben sokáig takarás alatt tartjuk a vesszőket, hajtásnak indulnak, és ezek a zsenge hajtások érzékenyebbek a tavaszi lehűlés seI szemben. Ha nagy hideg volt, és a takarás alatt is megbarnult vesszők fateste, ne siessünk a nyit(ssal, hanem csak vékonyítsuk a takarást. Így a föld felmelegszik, a r.ügyek duzzadása a föld takaró alatt megindul. Természetesen soká ne várjunk, mert az apró virágzatok megduzzadnak és könnyebben megsérülnek . A kibontott bokrok környékén a földet elegyenget jük, a szalmától megtisztogatjuk. Az ágakat szétigazítjuk, és a földtől mintegy 40-50 cm-re felemeljük, feltámaszt juk. A tisztogató, ritkító metszést csak akkor végezzük el, ha a bokrok már rügyeznek.
Forrás:http://www.terebess.hu
Vissza az oldal elejére...

A pálmafélék (Arecaceae vagy Palmae) családjába tartozó, a Kanári-szigeteken, Észak-Afrikában, a Közel- és Közép-Keleten (Egyiptomtól Iránig), Pakisztánban, és Indiában őshonos, Kaliforniában is termesztett növényfaj. A datolyapálma magassága mintegy 23 m, törzsét a levágott levelek alapjai, valamint azok lehullása után a levélripacsok díszítik. Csúcsát az 5 m hosszú, fénylő, kecses, szárnyalt levelekből álló levélüstök koronázza. Nagy, összetett fürtbe csoportosuló füzérvirágzatai a levélhónaljakban fejlődnek. A porzós és a termős virágok külön egyedeken találhatók (kétlakiak). Ültetvényeken a termős virágzatokat mesterségesen porozzák be. Termése három, szabadon álló termőlevélből kifejlődő bogyóterméscsoport. Az egyes termések egymagvúak, általában hosszúkás tojásdadok; alakjuk, méretük, színük, min?ségük és a terméshús állománya a termesztési körülményeknek megfelelően széles határok között változhat. Egy összetett virágzatban több mint 1000 datolya is kifejlődhet, a fürt súlya meghaladhatja a 8 kg-ot. A szárított gyümölcs több mint 50%-a cukor; fehérjéből, zsírokból és ásványi anyagokból 2-2 százalékot tartalmaz.

A datolyapálmát már az ókor kezdetén termesztették, Észak-Afrika és a Közel-Kelet öntözhető területein a termése fontos élelmezési cikk volt, a jólét egyik legfőbb forrása. A spanyol misszionáriusok a XVIII. században és a XIX. század elején Amerikába vitték a növényt. A datolyapálma minden része felhasználható. Törzse ipari fát ad; levelének középeréből ketreceket, bútorokat készítenek; levélkéiből kosarat fonnak; levélalapjait tüzelőanyagnak használják, a terméskocsányokból kötelet készítenek vagy szintén tüzelőnek használják; rostjaiból kötélárut és csomagolóanyagot készítenek, őrölt magvait pedig néha háziállatokkal etetik. Terméséből szirupot, alkoholt, ecetet és erős pálinkát állítanak elő. Nedvéből friss és erjesztett italok készülnek, de minthogy a megcsapolás komoly sérülést okoz a fán, csak azokat az egyedeket csapolják meg, amelyek keveset teremnek.

Ha a pálmafát kivágják, a levélkoszorú, közepén lévő zsenge rügyből salátát készítenek. Szaporítása magról, ill. fiatal pálma esetében a törzs tövénél fejlődő tősarjak felhasználásával történik. A tősarjakat ültetvények létesítésére használják. A tősarjak 3-6 éves kor elérése után - amikor saját gyökérzetük kifejlődik - választhatók le és ültethetők szét. A datolyapálmafák 4-5 éves korban kezdenek teremni; teljes termőképességüket 10-15 éves korban érik el, ekkor terméshozamuk általában 40-80 kg. Élettartamuk mintegy 150 év, termőképességük egy bizonyos kor elérése után azonban folyamatosan csökken, ezért az ültetvényeket a fák elöregedése előtt újra telepítik.

A világ vezető datolyatermelő és -exportáló országai Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia és Irak, de Európában kedvelt az algériai és a tunéziai datolya is. Amerikában a legtöbb datolya Kaliforniában terem. Európa földközi-tengeri partvidékén a datolyapálmát dísznövényként is ültetik. Leveleit a keresztény liturgiában a virágvasárnap, a zsidóknál pedig a sátoros ünnep szertartásaiban használják. Az egyik közeli rokon faj, a Phoenix sylvestris megcsapolásával készített datolyacukor India kereskedelmi terméke.

A legfeljebb 30 m magas, kétlaki, ritkán egylaki datolyapálma egyszerű törzset nevel, amelyet a lepusztult levelek egymást átfedő, rostos hüvelyei borítanak. Gondozott fákon ezeket évente visszavágják. A törzs töve körül számos erőteljes gyökérsarj képződik. A szárnyalt levelek hosszúsága elérheti az 5 m-t, nyelük tüskés, a levélszárnyak V alakban összehajlottak (a levélgerinc alul helyezkedik el), 20-40 cm hosszúak, szürkés- vagy barnászöldek. A kis, termős, szélporozta virágok bugásan elágazó, legfeljebb 70 cm hosszú tengelyű, levélhónalji, seprű formájú, szalmasárga virágzatokban fejlődnek. A porzós egyedek virágzatainak hosszúsága nem haladja meg a 25 cm-t. Éréskor a terméságazatok ágai 1 m-nél hosszabbra is megnyúlhatnak.

1 magvú, elliptikus vagy orsó alakú bogyó, amely narancssárga, vörösesbarna vagy feketésbarna színű, legfeljebb 7,5 x 2,5 cm nagyságú. Vékony, áttetsző külső hámréteg veszi körül, alatta helyezkedik el az ehető, nagyon édes, tápláló, megérve lágy, gyengén rostos terméshús. A vékony hártyával körülvett mag legfeljebb 7 cm hosszú, 1,5 cm széles, kemény és világosbarna színű, felületén egy mély, hosszirányú barázda húzódik.

A nagyon ízletes datolyát frissen vagy szárítva fogyasztják. A sivatagi területeken a datolya a múltban a fő élelmiszer volt, mielőtt az olcsóbb gabonatermékek kielégítő mennyiségben hozzáférhetővé váltak. A termés akár 70 % cukrot és néhány vitamint tartalmaz; a sivatagi karavánok beduinjai hetekig csak ezen éltek. Különböző módon elkészítve, párolva és lekvárként is fogyasztják, süteményekbe és más édességekbe keverik. Cukrot, pépet, levet, szirupot és likőrt is készítenek belőle. A datolya korábban fizetőeszköz volt az arab világban. A beáztatott magok takarmányt adnak, a magbél olaja szappankészítésre és kozmetikai célokra alkalmas. A fák bevágott hajtáscsúcsaiból csapolt növénynedvből pálmabor és cukor nyerhető. Zsenge leveleit főzeléknek készítik el, az idősebb levelek rostjai kosárfonáshoz, takarókhoz, karavánsátrakhoz és tetőfedésre alkalmasak. A katolikusok sok helyütt a datolyapálma leveleiből művészi alkotásokat fonnak a virágvasárnapi körmenetekhez.

Mintegy 5000 év óta a legjelentősebb kultúrnövény Ázsia, Észak- és Nyugat-Afrika szubtrópusi száraz területein. A növényt a Kanári-szigetektől és Szenegáltól egészen az Indus völgyéig ültetik; fő termesztőterületei a Szahara és a Közel-Kelet. Eredeti származási helye és vad alakjai ismeretlenek. A föníciaiak terjesztették el a Földközi-tenger medencéjében.

A datolyapálma a tűző napon tenyészik, mély rétegű, laza, vízzel kielégítően ellátott talajon; sósabb talajokon is termeszthető. Csak a hosszú, száraz és forró nyarú klímában hoz termést; télen is enyhe hőmérséklet kell számára, amely -7 °C alá nem csökkenhet. A virágzáskor jött eső a megtermékenyülést feszélyezteti. A fajták száma százakra tehető; a legfőbb díjazott az észak-afrikai 'Deslet Noir', melynek termése jól tárolható, nagyon finom, sötét vörösesbarna és viszonylag száraz. A datolyapálma magról vagy ivartalan úton gyökérsarjakkal szaporítható; elsősorban termős egyedeket nevelnek, amelyeket kézzel, virágzó hímivarú virágzatokkal mesterségesen poroznak meg. A pálmafák először 4-6 éves korukban kezdenek teremni, élettartamuk elérheti a 200 évet. A nyomásra érzékeny terméseket kézzel takarítják be, miközben a terméses ágakat levágják, vagy a datolyákat egyenként szedik le. Afrikában a nagy értékű datolyákat az ágakon hagyva árusítják, a kevésbé drága fajtákat zsákokba ömlesztve viszik piacra. A Közel-Keleten a datolyát rendszerint összepréselve, nagy bádogdobozokban hozzák forgalomba. Nagyon száraz klímában vagy hűtött állapotban a datolya akár egy évig eltartható.
Vissza az oldal elejére...

A keleti népek mindig tisztelettel adóztak a főnixpálmának. Babilóniában Eridu és Ur városokban századokon át híres jósfák voltak. Sokan az eridui datolyában az édenkert növényeit látják. Az anyai nagynénétek emléke ez a pálma" - mondta Mohamed próféta - akit az Ádám teremtése után maradt anyagból teremtettek", a fák között Ő élvezi a legkiemelkedőbb áldást". Segített az elvonatkoztatásban, hogy a datolya az emberhez hasonlóan különnemű. Arábiában is kultikus, vallási mítoszok szereplője volt; értékét tovább növelte finom gyümölcse és a mámorító ital, az élet itala", amit nedvéből csináltak. A muszlinok szerint az arábiai datolya a legjobb a világon, mivel Mohamed hazájában terem, és a próféta igazi műértője (élvezője) volt a datolyának. A Perzsa-öböl környékén, Indiában és Arábiában honos növény. Hamarosan tovább jutott Afrikába, Spanyolországba, majd Amerikába. A datolyapálma elérheti a 30 m-es magasságot. Kétlaki", az egyes növények csak hím vagy csak nővirágot fejlesztenek, amelyek nagy, tömött virágzatokba tömörülnek. Termése hosszúkás 2,5-7 cm-es, éretlenül kemény és zöld színű, éretten sárga vagy piros. Húsa szaftos, édes. Frissen keveset fogyasztanak belőle. Tejjel, sózatlan vajjal vagy aludttejjel eszik - ezek kiemelik kellemes ízét. Vajban sütve is kiváló csemege, először megfőzik, majd kisütik. Befőzik, zseléket és dzsemeket készítenek belőle. A növény nedve iható, kissé a kókusztejre emlékeztet. Erjesztett leve híres ital. A szép, válogatott termésekből magas alkoholfokú likőr készül, amiről a XVI. századi utazók úgy emlékeztek, hogy ez a legerősebb és legszörnyűbb ital, amit valaha is kitaláltak". Hozzánk az aszalt, szárított datolyák érkeznek. A száraz szubtrópusok növénye. Melegigényes, de fejlett példányai -15 °C-os fagyot is túlélnek. Magvetéssel és a tősarjak szétültetésével szaporítható. 4-5 éves kortól teremnek. A hímvirágzatokat összegyűjtik, és ezekkel porozzák a termő növényeket. Ezt a műveletet több ezer évvel ezelőtt is így végezték. A tavasszal nyíló virágokból őszre érnek be a nagy fürtökben lógó termések. Karbohidrát-tartalma több mint 70%, sok fehérjét és zsírt tartalmaz.

A gyümölcsök közül a Koránban a legtöbbet említett a datolya. Az Arab-félsziget lakói leginkább tejjel, joghurttal, kenyérrel fogyasztják – de vannak vidékek, ahol hallal és vajjal eszik.

Általában véve úgy tűnik, hogy a Perzsa-öbölben nagyon hisznek a datolyában szívesen fogyasztják, sok jó tulajdonsággal ruházzák fel, és a plázákban böjthó idején hatalmas plakátok hívják fel a figyelmet a vallásos ember datolyafogyasztási kötelezettségére. A datolyaárusok rengeteg fajta datolyát árulnak, amit az ínyencek meg is kóstolhatnak, mielőtt döntenének. E sorok írója leginkább a tuniszi krémes Pearl datolyát kedveli, mely egyedi csemege ízére és állagára nézve nem is hasonlít a száraz, fojtós datolyákra.

Különösen ajánlják errefelé a datolyát terhes nőknek, mivel gazdag B6-vitaminban , folsavban, káliumban, vasban, magnéziumban. Úgy tartják, hogy erősíti a méhfal izmait, csökkenti a szülés alatti vérzést, serkenti a tejtermelést, és jó a szülés utáni depresszió megelőzésére is. Persze mindennek a hátterében a Korán egyik története áll, miszerint Jézus születése után az elerőtlenedett Mária, isteni sugallatra, megrázta a pálmát, mely alatt világra hozta fiát, és annak gyümölcséből fogyasztván, új erőre kapott.

A túl élénk gyerekre nyugtató hatással van a rendszeres datolyafogyasztás. Szerelmi serkentőként pedig fahéjjal és joghurttal keverve fogyasztják a tamr-t, azaz a szárított datolyát.

Allergia enyhítésére ugyancsak ajánlják cinktartalma miatt, valamint megfázáskor a főzetét köptetőszerként is alkalmazzák.

Süteményeket is készítenek belőle, csokiba mártva, minyonpapírban pedig bonbonként árulják, linzerszerű édességet, maamult” töltenek vele. Ez utóbbi igen ízletes finomság, egy-egy reggeli vagy délutáni tea kitűnő kísérője. Az egyetlen baj vele, hogy darabja 120 kalóriát tartalmaz.
Forrás:http://www.terebess.hu
Vissza az oldal elejére...

A licsi 10-30 m magas, zárt, sötét, terebélyes koronájú, örökzöld fa. Levelei 12-25 cm hosszúak, szórt állásúak, párosan, ritkábban páratlanul szárnyaltak, 4-8 levélkéjűek. A levélke hosszúkás-tojásdad vagy lándzsás, kihegyezett, 6- 10(-15) x 1,7 - 4 cm nagyságú és 3-8 mm hosszú nyelű, vékony-bőrnemű, ép szélű, színén fényes sötétzöld, fonákján szürkészöld színű. A dúsan, ernyősen elágazó hajtásvégi csüngő virágzatok legfeljebb 70 cm hosszúak; virágaik nagyszámúak. A virágtakarót 4 tagú sárgás vagy zöldes csésze alkotja, a szirmok hiányoznak.

A számos virágból csak kevés termés fejlődik, melyek közül a legtöbb érés előtt lehull. A gömbölyded vagy elliptikus licsi 2,5-4 cm-es és 15-25 g-os. Vörös, kemény héja (perikarpium) vékony, de érdes, hegyes bibircsekkel borított, betakarítás után gyorsan megbarnul. Alatta helyezkedik el az ehető, üvegesen fehér vagy vöröses, nagyon bő levű, édeskésen savanyú, zamatos magköpeny, amely egy fényes, fekete vagy sötétbarna (10-20 x 6- 12 mm-es), élvezhetetlen kőmagot vesz körül.

Az érett termés ízletes húsát a könnyen felszakítható héj leválasztása után nyers gyümölcsként fogyasztják. Hámozott és kimagozott, cukorral megfőzött vagy eltett termését salátákhoz, desszertekhez és süteményekhez használják. Kelet-Ázsiában zselé, jégkrém és más édesség készül licsiből. Kínában és Indiában napon vagy kályhákban megszárítva megaszalják, teához eszegetik. A leve ízletes ital; licsibort is erjesztenek belőle, vagy likőrnek dolgozzák fel. a főtt licsikonzerveket exportálják. A licsi virágját, termését, levelét, kérgét, gyökerét sokféle módon használják a gyógyászatban. A fája nagyon tartós.

Dél-Kínában több mint ezer éve termesztik. Ázsia szubtrópusi és váltakozóan nedves trópusi régióiban kedvelt gyümölcsfa, és kis méretekben Új-Zélandon, Ausztráliában, Latin-Amerikában, valamint Kelet- és Dél-Ázsiában is ültetik.

Igényes, csak a mély rétegű, humuszos, vízzel jól ellátott talajon, legjobban a viszonylag hűvös, száraz telű szubtrópusi klímában fejlődik. Az állandóan nedves egyenlítői alföldön a fák nem teremnek. A növényt magról vagy ivartalanul szaporítják. A fák 6-12 éves korban fordulnak termőre, az évi terméshozam 40-120 kg. A sokféle fajta termetben, a termés színárnyalatában, zamatában, alakjában és a mag nagyságában különbözik egymástól. Betakarításkor az egy virágzatból fejlődött egész termésegyüttest vágják le; az egyesével leszakított termés gyorsan megromlik. A licsi hűtve körülbelül 1 hétig élvezetes, ezután elveszi színét és jó minőségét. Exportárunál a tartósságot kénes kezeléssel meg szokták hosszabbítani.

A longánfa Dimocarpus longan Lour (lásd még 63. o.) Malajzia és a hátsó-indiai szigetek esőerdeiben honos. Magköpenye szintén ízletes. Gyógynövény. Vörös fája értékes.
Forrás:http://www.terebess.hu
Vissza az oldal elejére...

A pisztáciáról úgy tartják, hogy Iránból származik, azonban már több száz éve több fajtáját is termesztik Észak-Amerika és Eurázsia déli területein (leginkább a Földközi-tenger környékén). Egy fajtája csak a Kanári-szigeteken őshonos. A nálunk ismert csemegeként kapható pisztácia az úgynevezett valódi, vagy mediterrán pisztácia. Többi fajtáját inkább a gyógyászatban, az élelmiszeriparban kiegészítőként és a vegyiparban használják.

A kínai pisztáciát pusztán dísznövényként termesztik, termésének fogyasztása élvezhetetlen.

A pisztácia termései szőlőfürt szerűen helyezkednek el a gyakran 8-10 méter magasra is megnövő fákon. Színük ősszel kezd sötétedni és lesznek a magok végül vörösek. Méretük 1,5-2 cm, a magot körülvevő héj, egyik oldalán általában még a fán felreped. A pisztácia íze igen jellegzetes, a magok a vörös hártyán belül már a jól ismert zöld színben pompáznak.

A fogyasztható és élvezhető pisztácia fajtáinak száma mindössze kilencre rúg. A legfinomabb közülük a mediterrán pisztácia.

557 kcal, 2332 kJ/100 gramm

Pisztácia vásárlásakor igen könnyű helyzetünk van, ugyanis elegendő, ha a szemek nyitottságát ellenőrizzük. Minél jobban ki van nyílva a héj, a pisztácia annál jobb ízű.

A pisztáciát jól zárható dobozban, vagy zacskóban, hűvös helyen szükséges tárolni. Ilyen körülmények között több hónapig is eltarthatóak. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy beltartalmi értékeit a tárolás alatt igen hamar elveszíti.

A pisztácia héja ehetetlen és nem is igen lehet hasznosítani, ettől tehát minden esetben meg kell szabadítanunk. További előkészítése (aprítás, szeletelés, stb.) a későbbi felhasználástól függ.

A pisztácia azon túl, hogy pirítva és sózva nagyszerű sörkorcsolya, töltelékek, szószok, sütemények, édességek és jégkrémek ízesítője lehet. A cukrászipar színezékként és ízesítőként használja.

A pisztácia tartalmazza a magvak közül a legtöbb vasat és káliumot. Több ásványianyag és vitamin is - kevésbé jelentős mennyiségben - megtalálható benne.

A magas telítettlen zsírsavszázalék kedvező szerepet játszik a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. Ezen kívül a pisztácia fogyasztásával a prosztata kóros elváltozásait is megelőzhetjük.
Forrás:http://www.gourmandnet.hu/konyha/site.php?tpl=product&id=98
Vissza az oldal elejére...

Az aszalt szőlő ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a friss szőlő, de mivel szárított formában használjuk, mindez fokozottabb arányban érvényesül. Különösen a cukortartalom magas benne, ezért a cukorbajosoknak ezt figyelembe kell venniük. Itt is nagyobb az értéke a színes szőlőből készült mazsolának, mert a P vitamin főleg a szőlő színes héjában található, ezek a bioflavonodok. A P vitamin együtt dolgozik a C vitaminnal testünkben számos betegség leküzdésén. Gátolja a gyulladás kifejlődését,
Gátolja az allergia kifejlődését,
Nagyfokú vírusellenes tevékenységet folytat
A mazsolát legjobb, ha alaposan megmossuk, leáztatjuk két-három órára, és pépesítjük lemezvágóval. Ha mindenképpen csupán a levét szeretnénk felhasználni, gézen vagy muanyagszurőn átszurhetjük. A mazsolát még számos módon felhasználhatjuk. Minden elfogyasztott szeme áldásos. A sötét színu szőlőből készült mazsola értékesebb, mert természetes antioxidáns.
Forrás:http://www.geocities.com/zold_gyum/mazsol.html
Vissza az oldal elejére...

Leginkább trópusi társaival együtt, rostos üdítőitalokban, esetleg elegáns éttermek gasztronómiai különlegességeinek díszeként találkozunk vele, de utazásaink során, vagy akár itthon is érdemes vele megismerkedni.

A Caricaceae, vagyis a dinnyefafélék családjába tartozó papaya, (Carica papaya) valószínűleg Mexikó déli részéről és Közép-Amerikából származik, de mára a trópusi és szubtrópusi területeken az egész világon ismert. Először az indiánok termesztették és az európaiak terjesztették el. A 16. század közepén a spanyol tengerészek vitték Manilára. Onnan jutott el a papaya a Föld többi trópusi térségébe. Magyarországra egész évben szállítják repülőn, vagy hajón, Brazíliából, Costa Ricáról, Kenyából és az Elefántcsontpartról, egy nagykereskedő véleménye szerint a legjobb fajta papaya Thaiföldről származik. A növény a botanika szemszögéből nézve elfásult gyógynövény, levelei simák, hosszú nyelűek, akár 60 cm hosszúak, bóbitája úgy néz ki, mint egy óriási petrezselyemcsomó. A papaya fája olyan egyenesen nő, mint a gyertya, magassága akár a 20 métert is elérheti, és kis oldalágak, vagy gallyak tarkítják. A gyümölcs a levelek alatt csüng, körbe a törzs körül, általában körte formájú. Az alakja a fajtától függően kerek, tojás vagy körte formájú. Különösebb illata nincs. Az illata a sárgabarackra illetve a dinnyére emlékeztet, gyümölcssav-tartalma csekély. A súlya a papaya fajtájától függően akár több kilogrammos is lehet, de a Magyarországon kapható papaya súlya általában maximum fél kiló körüli.
Vissza az oldal elejére...

A popó trópusi növény, de tápértéke révén ismertté vált azokban az országokban is, ahova nagymennyiségben szállítják a déli gyümölcsöt. A popó a banánhoz hasonlóan még zölden kerül a szállító eszközökre és útközben érik meg. Ez nem igen zavaró körülmény, mert a popó érett korában sem rendelkezik nagy cukortartalommal. Amiért érdemes a popót fogyasztani, az a tápanyaga, illetve a gyógyító anyaga, ami megvan az éretlen gyümölcsben, sőt a levelekben is.

A popó tápértéke nemcsak a benne levő ásványokban és vitaminokban van, hanem a papaja nevu enzim, amely elősegíti a fehérje emésztését. Hogy mit jelent ez, azt elsősorban azok tudnák megmondani, akik emésztési zavarokkal küzdenek. Azt ugyan még nem bizonyították be tudományosan, hogy az önpusztító betegségek nagyobb része a helytelen táplálkozás következménye, de már foglalkoznak a kérdéssel. Magyarországon harminc százalékára becsülik a tanulmányok a táplálkozásból eredő megbetegedést. A helytelen táplálkozás valójában a túltáplálkozás, illetve emésztési zavar következtében a belekben nem dolgozódik fel a táplálék. Egy része a vastagbélben pang, amire megjelennek a kórokozók, az önkéntes segítségek, bacilusok és gombák, sőt bélférgek. Ezeknek a végterméke a vérbe, illetve a testbe kerül, ami izgatja a sejteket, de főleg az immunrendszert. Évek kellenek ahhoz, hogy valakinél kifejlődjenek az autóimmun, - az önpusztító betegs&égek. Mindez elkerülhető, ha az elfogyasztott táplálékot a szervezet megemészti, a többi pedig időben kijut a szervezetből. Az emésztéshez nyújt segítséget a papaya nevu enzim, ami a popóban található. Lehet, hogy Magyarországra még nem, vagy csak ritkán jut el a popó, de bizonyosan lehet kapni szárított popó levelet, vagy kivonatot. Megjegyzem, a szárított popólevél sokkal jobban megfelel a célnak, mint a drága kivonat, mert sokkal több enzim található meg benne, mint a gyümölcsben. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a papaya enzim nemcsak belesegít a táplálékunk emésztésébe, de kitakarítja a beleket. A belek, különösen a vastagbél ezer és ezer baktérium, gomba és bélféreg tanyája. Felépítésük az általunk szállított fehérjékből történt. A papaya enzim megemészti ezeket a fehérjéket is és így beleink megtisztulnak, idővel egész testünk is. Tudjuk azt, hogy testünk úgy van felépítve, hogy ha megadjuk a lehetőséget ,öngyógyító munkát végez és ha megadjuk a segítséget, minden helyzetből igyekszik visszajutni az eredeti egészséges állapotba. Ha tehát megszunik a beleinkből folyamatosan szállított méregtömeg, amit a baktériumok termeltek, a test lassan megtisztul és egészséges lesz. Természetesen, az egész folyamat sokkal bonyolultabb, mint ahogy tunik az egyszeru közlés alapján, de a lényeg az, hogy a testet meg kell szabadítani a tehertől, a következő lépés pedig a táplálék helyes kiválasztása. Ha minden sejt megkapja a szükséges vitamint és ásványt, hogy szerkezeti összetétele egész legyen, könnyen megbirkózhatunk a betegségekkel.

A popónak még sok jó tulajdonsága van. Tele van A vitaminnal, valamint magas a kálium tartalma.

A gyulladásos betegségekre kitunő gyógyszer a popó. Husítőleg hat a gyulladásos szervekre, így a gyomorfekélyre és a vékony vagy vastagbél-gyulladásra. Ezt gazdag karotin tartalmának köszönhetjük. Ne feledkezzünk még, hogy a feloldásához és felszívódásához zsiradék szükséges, aminek leginkább az esszenciális olaj felel meg, a legjobb a lenolaj.

A hasmenést több ok válthatja ki. Van jótékony hasmenés, amikor a szervezet igyekszik minél hamarább megszabadulni a számára kellemetlen vagy mérgező anyagoktól. Ilyen hasmenést az ételérzékenység válthat ki vagy a keményítő és a fehérje együtt való fogyasztása, amikor az emésztő szerveinket nagyobb feladat elé állítjuk, mint amire képes. A túlzottan zsíros táplálék is kiválthat hasmenést. A popó elfogyasztása után a belek megnyugodnak és visszaáll a normális állapot.

Szintén az A vitamin tartalmának köszönhető az, hogy a popó kitunő bőrápoló szer. Nemcsak a bepirosodott bőrre hat jótékonyan, de a napégette részt is husíti, valamint a ráncosodás ellen is kitűnő fegyver.

A popó tartalmaz fibrint, illetve olyan anyagot, amely hat a fibrinképződésre, aminek a további folyamata a vérkötődést váltja ki.

A stresszt a mai kor betegségének tartják, amit valószínuleg nemcsak a munkatempó fokozása vált ki, hanem az egészségtelen táplálkozás is, valamint a vitamin és az ásványok hiánya a szervezetből. Az idegrendszerre a popó csillapítólag hat, így csökkenti az ingerlékenységet is.

Az ingerlékenységet állítólag a máj muködési rendellenessége váltja ki. Erre mondják a kínai gyógyászok, hogy tedd rendbe a májadat és megjavul a hangulatod. A popó jótékonyan hat a máj muködésére, ami elsősorban az A vitaminnak köszönhető, valamint a popóban levő nagymennyiségu káliumnak.

A popó külalakra éppen olyan, mint a sárgadinnye. Fogyasztása is hasonlóan történhet. Fogyasszuk közvetlenül étkezés után. Ha azonban nem jutunk friss popóhoz, próbálkozzunk meg a popólé teával, amit beszerezhetünk a gyógynövény szaküzletekben. A tealevelet rászórhatjuk az ételre is, vagy egyszeruen bevehetjük a falattal étkezés közben. A gyógynövény szaküzletben popókivonatot is kaphatunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy popó és mangó konzervhez, vagy italhoz is hozzájuthatunk. A hőre ugyan érzékeny az enzim, de az A vitamin és az ásványok kevéssé károsulnak.
Forrás:http://www.geocities.com/zold_gyum/index.html
Vissza az oldal elejére...